Megújulás

E

zékiás követi Áházt a trónon, de nem apja irányvonalát és tetteit követi, hanem visszanyúlik Dávidhoz, és az ő hite és élete jelenti számára a követendő példát (2Krón 29,1-19). Nagy dolog ez, mert Ezékiás fel merte vállalni, hogy más úton halad, mint az apja. Ehhez az kellett, hogy felismerje, mi a jó út, mi a helyes, és megismerje Izráel Istenét. Az igazi döntő változások akkor születnek meg bennünk, ha megismerjük az Urat. Ha látjuk, kicsoda Ő, és mi az akarata, akkor már arra törekszünk, hogy kedvesek legyünk Neki. Mire törekszem? Kinek akarok tetszeni? Fontos kérdések, mert sok múlik azon, az Úrnak akarok-e megfelelni, vagy esetleg a saját igényeimnek, vagy az embereknek. Amennyiben az Úrnak akarok tetszeni, akaratát szeretném megvalósítani, az mindig kerül valamibe. Isten akaratának megcselekvése mindig szembemegy a saját kényelmemmel, gyakran jóléti vágyaimmal is.

Az Úr előtti kedves dolog a templom helyreállításával kezdődött. Először kinyitották a kapukat, majd kitakarították a bálványokat. Mindig így kezdődik a megújulás - nagytakarítással. Csak akkor tudunk teljesen újat kezdeni, ha a bűnt, a bálványokat, szenvedélyeket őszintén és teljesen felszámoljuk. A múlt bűneivel való szakítás, őszinte bűnbánat nélkül nincs újrakezdés.

Ezékiás a léviták előtt beszédet tart, amelyben megvallja, hogy az Úr házának a bezárása, az Úrtól való elfordulás gonosz cselekedet volt. Nem szépíti a múltat, hanem kimondja, amit az apja tett, ahogyan akkor élt a nép, az bűn volt az Úrral szemben. Ma is igazából az az ember vétke, hogy hátat fordított az Úrnak. Mindig ez a bűn, elfordulni az Úrtól, és a magunk útjára térni. A bűnös tettek mind ennek a szakításnak következményei. Az erkölcsi bűnök is mind az Úrtól való elszakadásból fakadnak, mert már nem tekintély számunkra az Ige.

Fontos még a király beszédéből az a gondolat, ami által az Úrral való kapcsolatot és a vereséget, a szenvedést összekapcsolja. Népének nagy nyomorúságai az Istenhez való hűtlenség következményei. Ez egy újfajta történelemlátás, nem Istent, nem is más népeket okol a pusztulásért, hanem saját hitetlenségüket, bűneiket. Az Úrral való újrakezdéshez ez is nagyon lényeges, látni kell, hogy mindennek az én Istentől való elfordulásom az oka. Nem véletlenül történtek a dolgok, hanem az Úr ítélte meg eddigi életem. Tehát az igazi megoldás egyéni és közösségi szinten is mindig a bűnbánat és az Isten Igéjéhez való igazodás. Ezékiás nem csak beszédben, hanem tettekben is kifejezte bűnbánatát. Vagyis valóban megtisztították a templomot, kidobálták a bálványokat. Ezt kell nekünk is megtenni.  A léviták pedig partnerek voltak mindebben, engedelmesen végrehajtották a király akaratát. Mert nem elég megtapsolni, egyetérteni, hanem meg is kell tenni mindazt, amire Isten indítja a szívünket. Mi gyakran csak a tapsig, az egyetértésig jutunk el. Vagy talán még azt mondjuk, ez mind szép, de tegye meg más. A léviták nem mondtak semmit, csak cselekedtek.

Már az elmúlt versekben is arra készítette fel az Úr a tanítványait, ami majd vár rájuk ebben a világban (Jn 16,1-4a). Azt már korábban hangsúlyozta, hogy az Ő követei lesznek. A Szentlélek eljön, és így nem lesznek egyedül, és Ő majd képessé teszi őket a bizonyságtételre. A Szentlélek Isten teszi alkalmassá Jézus tanítványait a szolgálatra, a Neki való életvitelre. Mi magunktól ezekre képtelenek vagyunk. Hogy mi vár Jézus követőire? Először is, azt kell tudatosítani, hogy aki komolyan és őszintén követi Jézust, azaz úgy él, ahogyan Ő mondja, és úgy is gondolkodik, azt a világ gyűlölni fogja. Ha hűek vagyunk az evangéliumhoz, ha Jézus tanítása számunkra az alap, amin állunk, amihez szabjuk életünket, gyűlölet lesz az osztályrészünk. Ezeket a szavakat nem szívesen olvassuk, igyekszünk is gyorsan kitörölni emlékezetünkből, mert mi jóban akarunk lenni a világgal. Szeretnénk nagyon jól élni, minket is vonz ennek a világnak a sok újdonsága, és bizony közben elveszik a jó hír. Pedig mi a jó hírnek, az örömüzenetnek vagyunk a letéteményesei. Pál apostol még úgy látta, hogy világ semmilyen kincse, semmilyen tudománya, életszínvonala, gazdagsága, technikai csodája nem fogható ahhoz, amit az Úr ránk bízott. Timóteusnak drága kincsről beszél, és azt kéri, vigyázzon rá, őrizze meg (2Tim 1,14). Olyan kincset kaptunk, amit a világ nem tud megszerezni. Ezt a kincset, a kegyelmet, az új és örök életet, csak kapni lehet. Kapni, de ingyen kegyelemből - ez Isten ajándéka, nyújtsuk ki érte kezünket, és hálás szívvel vegyük át.

Tehát az Úr Jézus nem egy rózsaszín jövőt fest az övéi elé, hanem egy üldözéssel, szenvedéssel teljes életet. Akik nem ismerik meg igazán az Úr Jézus Krisztust, akik nem látják, kicsoda Ő, azok a tanítványait sem fogadják el. A világnak nem kell Isten Fia, a világ nélküle akar élni. Vallásosságra, formalitásokra, cirkuszra szüksége van a mindenkori embernek, de élő, Krisztusba vetett hitet nem akar. Miért? Mert az életváltozással járna. A mai ember nem akarja magát Jézusnak átadni, önálló akar lenni. Nekünk is fel kell készülni arra az időszakra, amikor az életünkbe kerülhet a hitünk. Azért készüljünk, hogy ne érjen majd meglepetésként, amikor eljön. Azonban az Úr azért adja a Vigasztalót, hogy Általa hűek maradhassunk ahhoz az Úrhoz, aki maga is szenvedett értünk.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.