Küldetésben

A

 Nehémiásban lobogó hit átragadt az emberekre, és az ellenség fenyegetése ellenére azonnal nekikezdtek a javításnak (Neh 3,1-32). Felismerték, hogy itt az idő a munkára, és az Úr nevében kezdtek el cselekedni. A hit erőt ad a nehézségekkel szemben, és átsegíti a holtponton Isten gyermekeit. A helyzet semmit nem változott, nem lettek jobbak a körülmények, csak elkezdtek igazán bízni az Úrban. A falak romosak voltak, az ellenség továbbra is akadályozta őket, de eltűnt a félelem, mert végre nagynak, mindenhatónak látták Istenüket. A munka is hosszú ideig tartott, körülményesen haladtak vele, gyakran nem is látszott sok javulás, de kitartóan dolgoztak tovább. Sokan vettek részt az építésben, és a jelenlétükkel egymást is erősítették. A pozitív hozzáállás, a hit a másiknak, a lankadónak is erőt adott. Pál apostol is azért készült Rómába, hogy ott ő is megerősödjön a testvérek hite által. Csodálatos lehetőségek rejlenek a gyülekezet hitében, élünk-e ezzel? Erősítjük-e egymást a harcok, a problémák közepette?

Fontos ebben a fejezetben, ahogyan a vezetőktől kezdve az emberek szívügyüknek tekintik a városfal rendbehozatalát. Mindenki igyekszik hozzátenni a maga részét. Nem fogadnak építőbrigádot, hanem maguk látnak munkához. A főpap és testvérei állnak az élre, és így példát mutatnak a többieknek. Isten népe nem másokra támaszkodik, hanem az Úrért való összefogás ad számukra erőt és eredményt. Ma is sokat jelenthet ez a fajta összefogás, amikor a gyülekezet maga igyekszik rendbe tenni az elromlott dolgokat.

Az építés azért is fontos, mert a városfal védelmet jelent a külső veszélyek ellen. Amíg romos a fal és nincsenek kapuk, védtelen marad a város. Bárki és bármikor ki- és bejárhat rajta. A városfal és a kapu megléte nemcsak Jeruzsálem számára fontos, hanem lelki jelentősége is van. Lelkünknek és hitünknek is szüksége van védelemre, kerítésre. Nem jó, ha ellenőrzés nélkül minden bejuthat, mert akkor veszélynek leszünk kitéve. Isten a tízparancsolatot, majd a Hegyi Beszédet is ilyen kerítésnek szánta, ami oltalmazza az idegen áramlatoktól és a pogány életviteltől a mindennapjainkat. A fal kijelöli azt a területet, aminek a mentén Isten gyermekei élnek és mozognak.  A falakat fel kell építeni, nem elég hitre jutni, fel kell építeni a hitünket. Tudatosan kell kijelölni az Ige által azokat a vonalakat, amik mentén haladunk. Meg kell húzni ma a határokat is, amin belül fogunk maradni, akkor is, ha azon túl csábító a világ. Ha nincsenek falak, vagy nem maradunk meg azokon belül, elsodródunk.  Akkor nem lesz biztonságunk, sőt nem lesz védelmünk, nem lesz hová visszahúzódni az ellenség támadása idején. Pedig gyakran szükségünk van a csendre, a visszahúzódásra, ahogyan az Úr Jézus is félrevonult és Isten Igéje fényében mérlegelte az addig megtett utat, illetve felismerte Isten akaratát, aminek a mentén tovább fog haladni.

Látjuk azt is, hogy voltak, akik a falak közelében laktak, mégsem javították meg eddig a réseket.    Elnézték a pusztulást, most azonban nekifogtak, ki-ki a maga házával szemben. Fölismerték, hogy úgy a jó, ha ép a fal, ha jók a kapuk. Jó, ha mi is felismerjük az Ige által, hogy szükségünk van falra és kapukra, és mindent megteszünk, hogy kiépítsük hitünknek ezeket a fontos elemeit. Védett-e a szívem, vagy minden külső áramlatot szűrés nélkül beengedek? Lényeges kérdés ez, mert a szívből származik az életvitel, az út, amin járunk, innen indulnak ki a gondolatok és cselekedetek. Védjük rendszeres igeolvasással, őszinte imaélettel, Isten szavának komolyan vételével. Ezek jelenthetik számunkra a védelmet, adhatnak kitartást és erőt.

A tanítványok Jézus nélkül félnek és bezárkóznak (Jn 20,19-23). Nem kellene már félniük, de most mégis félnek és elhúzódnak a saját kis világukba. Nem mernek kilépni az emberek közé. Nem merik keresni Jézust, leellenőrizni a kapott információkat. Amíg a magdalai Mária kimegy a sírhoz, majd átéli az Úrral való csodálatos találkozást, ők félnek és bezárják az ajtót. Azt gondolják, a félrevonulás, a bezárkózás megoldás. De nem az, ráadásul ők nem is ezt a feladatot kapták. Nem azért hívta el őket Jézus, hogy elbújjanak a világ elől. Azonban ők most teljesen össze vannak zavarodva. Elveszítették Jézust, és elveszítették küldetéstudatukat is. Mivel a saját biztonságukra koncentráltak,  nem látták életük értelmét sem. Amikor Jézust elveszítjük szemünk elől, az ellenség mindent megtesz, hogy hatástalanítson minket. Az ördög embergyilkos, és igyekszik az Úr tanítványait eltávolítani. Ezek is nem Jézusra figyeltek, nem azt kérdezték, hol a helyük, vagy ha kérdezték, nem jól ismerték fel, és most ott vannak tehetetlenül, félelemtől megbénítva.

Jó látni, hogy az Úr felkeresi őket ebben a szűk világban. Nem várja meg, hogy ők kitörjenek belőle, mert úgysem tudnak, ezért belép hozzájuk. Ő töri át a félem falait, és szólítja meg őket. Az Igén keresztül mindig az Úr közelít hozzánk, saját bezárt világunk falait Ő töri át, hogy kiléphessünk a szabadba.

Megállt középen, és így szólt: Békesség nektek! A félelmet a Tőle kapott békesség töri meg. Békességet kapunk, mert látjuk, hogy Ő él és jelen van. Nem dőlt össze az új világ, nem kell visszatérni a régi életbe, hanem Vele tovább lehet haladni. Legyen békességünk, hogy Jézus él, és Vele a látszat, a körülmények ellenére tovább folytathatjuk életünket. Amikor Jézus elénk áll, végig kell gondolni, mit akarunk, mi a fontos a számunkra?

Az Úr megújítja küldetésüket, vagy éppen most emlékezteti őket arra, hogy elhívottak, feladatuk van, de nem a bezárkózás, hanem a kimozdulás. Ahogyan az Atya Őt beleadta ebbe a földi létbe, Ő is beleküldi tanítványait ebbe a világba. Isten országának másságát kell élniük és közvetíteniük. Az a baj, hogy a mai tanítványok közül is kevesen látják és képviselik ezt a másságot. Mi is a világ által élt és dédelgetett álmokat kergetjük, nekünk is az a fontos, ami nekik. Azért azután jön a  csalódás. Halljuk meg, ahogyan küld az Úr. A bezártságból mozduljunk ki, vigyük az evangéliumot, mert ez az orvosság a világ minden bajára. De először a magunk életében kell alkalmazni.

Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3. Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával.