Küldetéstudat

N

ehémiás hazaért ősei földjére, azonban ott nem pihenés, felüdülés vár rá, hanem küzdelem (Neh 2,11-20). Jeruzsálem falainak helyreállítása harcot igényel, nem megy az simán és egyszerűen, hiszen van ellenség is. Az ellenség egyrészt azok a személyek, akik nem akarják, hogy a szent város megújuljon, másrészt az emberekben uralkodó félelem, magatehetetlenség, beletörődés és kishitűség. Ezek nem könnyű ellenfelek, nem egyszerű a kishitűségből, a csüggedésből és a kényelemszeretetből kimozdítani az embereket. Mindezt önmagunkról tudjuk, mennyire nem szeretünk harcolni, elkényelmesedtünk testileg és lelkileg is, így azután könnyen feladjuk a küzdelmet és átengedjük a terepet az ördögnek.

Istennek ez az embere tele van tettrekészséggel, hiszen azért is indult neki a nagy útnak, hogy helyreállítsa az Úr és ősei városát. Nem turista ő, fontos küldetésben jár, megbízója Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Tervéről nem beszélt előre senkivel, megérkezése után három napig pihen, testi, lelki erőt gyűjt. Ebben a három napban tovább keresi az Urat és az Ő akaratát, nem a maga elképzelései szerint fog a munkának, hanem kéri az Úr vezetését. Jó ezt látni, bármilyen sürgős is a feladat, tud várni. Már Susán várában való tartózkodása idején láttuk, négy hónapot várt az Úrtól való megfelelő időpontra, és most is vár még három napot. Nincs kapkodás, sietés, nyugodt, felfelé figyelő embert látunk itt. Jó, ha mi is megtanuljuk ezt a fajta hozzáállást, nem kell rohanni, azonnal cselekedni, hanem lehet várni, lehet figyelni fölfelé. Fontos, hogy mi is keressük az Úr vezetését - ehhez időre van szükség. Mi gyakran elgondolunk valamit, és már megyünk is megvalósítani, és nem beszéljük meg sem az Úrral, sem a mellettünk levőkkel. Azonban Isten országában nincs kapkodás, ott mindennek rendelt ideje van. És erre az időre kell nekünk ráhangolódni; ha ezt megtanuljuk, nyugodt, kiegyensúlyozott lesz az életünk. Ne engedjünk világunk sodró lendületének, ami pont azt akarja, hogy gondolkodás, felfelé figyelés nélkül azonnal cselekedjünk.

A tusakodásnak megvan az eredménye, Isten indítja Nehémiást, és ő indul is. Először információt gyűjt a jelenlegi helyzetről, felméri a várfal állapotát. Nehémiás nem beszélt előre terveiről, hanem átgondolta azokat az Úr előtt, majd felmérte a terepet, és csak azután szólította meg a nép vezetőit. Isten gyermekeinek meg kell tanulni addig nem beszélni dolgaikról, az Úrtól kapott feladataikról, amíg arra felülről nem kapnak utasítást. A fölösleges és meggondolatlan beszéd árt Isten országának. A tájékoztatás során rámutat Nehémiás a város  nyomorúságára, szívükre helyezi a város iránti felelősséget, felszólítja őket cselekvésre. Hát eddig nem látták, milyen a helyzet? De látták, azonban mivel fontosabb volt a saját egzisztenciájuk kiépítése, körülményeik, életszínvonaluk javítása, a várfallal nem törődtek, közömbösek voltak. Nem így van ma is? Saját dolgaink mellett háttérbe szorul Isten akarata, a lelkek mentése, országának építése. Nehémiás bizonyságtétele és bátorítása nyomán odaszánták magukat a munkára. Jó látni, hogy az Úr felébresztette övéit, készségessé tette őket az építésre.

Azt gondolnánk, most már minden simán megy, de nem így történt, az ellenséges erők is meghallják az újjáépítés tervét, és próbálják mindjárt az elején ellehetetleníteni a vállalkozást. Lelki hadviseléssel kezdik.  A megfélemlítésre és megszégyenítésre építenek, megszokták már, hogy ez a módszer beválik. Elég erőteljes szavakat mondani, gúnyolódni és fenyegetőzni, és Isten népe meghunyászkodik. Sokszor lehet látni, a gonosz ma is eléri ezzel a trükkel, amit akar. Mit akar? Azt, hogy a tanítványok ne tegyenek semmit az építés érdekében, legyenek el jól magukkal és maguknak, de ne lépjenek fel a pusztulás, a bűn és a halál erői ellen.  Pedig az Úr Jézus a következő szavakkal küldte a világba övéit: „Menjetek, és hirdessétek mindenütt: Elközelített a mennyek országa! Betegeket gyógyítsatok, halottakat támasszatok, leprásokat tisztítsatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok”(Mt 10,7-8)! Nehémiás azonban visszaveri a támadást, mégpedig az Úrra hivatkozva. A háromnapos csendesség pontosan azt szolgálta, hogy kikristályosodjon a küldetéstudata, hogy bizonyossá váljon, az Úr hívta és küldte el.  Az elhívástudat fontos eleme a szolgálatnak, támadások, kudarcok esetén biztos alap, amelyre állva folytathatjuk tovább a ránk bízott munkát.  Ez az ember nem a maga képességeire épít, nem is az emberek erejére és bátorságára, hanem bízik az Úrban. Meg van győződve, hogy Isten ad nekik jó előmenetelt, sikert. Az Úr szolgáiként fognak az építéshez, végzik a dolgukat, a többit pedig Istenre bízzák. Tegyünk mi is így!

Egy kereső, egy szomjazó szívű lélek csodálatos találkozásáról olvashatunk mai Igénkben (Jn 20,11-18). Mert aki keres, az talál, és a zörgetőnek megnyittatik, mondta korábban a Mester, és most a magdalai Mária átéli ezt. Amíg János és Péter a sírban tartózkodott, addig ő kívül állt és sírt. Egy idő után behajolt a sírba, és könnyei közt két angyalt lát, akik megszólítják: „asszony, miért sírsz?” Tényleg, miért is sír, hiszen már látta, hogy valami nagy dolog történt, ő is tudott Jézus ígéretéről, a feltámadásról. Miért sír? Mert magát siratja. Mint ahogy gyakran mi is magunkat siratjuk. Milyen szerencsétlen vagyok, nekem semmi nem sikerül, velem mindig kitolnak, vélte Mária, hiszen azért jöttem, hogy lássam még egyszer a halott Jézust, és nincs itt a test. Ebben az önsiratásban jelenik meg a Feltámadott, és a könnyek eltakarják Őt előle, nem látja, hogy az, akit keres, ott van mellette. Hányszor sírunk és jajgatunk, pedig csak fel kellene tekinteni, és meglátnánk Jézust, az Urat. Ha meglátjuk Őt, minden megváltozik, sírásunk nevetéssé alakul.

Olyan jó, hogy az Úr megszólít, néven nevez, és végre akkor rádöbbenünk, ki is az, Aki szól.  Ez egy csodálatos találkozás, mi is keressük Őt, vágyakozzunk utána, mint Mária is. Mi már tudhatjuk, hogy Ő él, nem reménytelenül keresünk, hanem reménységgel és lehetőségekkel teljesen. Jézus él, és általa mi új életre kelhetünk. Ne csüggedjünk, ne is féljünk, megelevenedhetünk, lehet hasznos, eredményes az életünk. Mária megtudja, hogy Jézust nem lehet kisajátítani, mert Ő az Atyához megy, de mindenki találkozhat Vele, aki őszintén akar.  Mária pedig rádöbbent, hogy sírás és ácsorgás helyett viheti a tanítványoknak a jó hírt: láttam az Urat. Ez bízatik ránk is. Induljunk és mondjuk el, láttam az Urat, de örömmel és békességgel mondjuk!

Jézus Krisztus, szép fényes hajnal

1. Jézus Krisztus, szép fényes hajnal, Ki feltámadsz új világgal, És megáldasz minden jókkal:

2. Te vagy nékünk egy reménységünk, Isten előtt közbenjárónk, Szép koronánk, ékességünk.

3. Világosítsd a mi szívünket: Ismerhessünk meg tégedet; Tanulhassuk szent Igédet.

4. Az ördögnek csalárdságától, Lelki-testi nyavalyától, Őrizz hamis tudománytól.

5. Az Atyával és Szentlélekkel, Hogy tégedet tiszta szívvel Mindörökké áldjunk! Ámen.

Isten áldásával.