A
|
Júdából érkezett követekkel való találkozás
óta négy hónap telt el (Neh 2,1-10). Ez alatt az idő alatt Nehémiás folyamatosan
imádkozik, keresi Isten akaratát, és várja a választ. Múlnak a hónapok, és ő még
mindig nem tudja, mi Isten akarata. Azt tudja, haza kellene menni, és ehhez a
király engedélyére van szüksége. Ezt, úgy látszik, nem egyszerű megszerezni.
Nehámiás nem mer maga előjönni problémájával, ezért vár, amíg az Úr majd
kedvező alkalmat hoz a számára. Nehémiás tud várni az Úrra, nem türelmetlen,
mert tudja, hogy nem megy az egyik percről a másikra. Mi az ő helyében rég a
király elé álltunk volna, hiszen rendszeresen találkozott vele. Bennünk
megszólalt volna egy hang: menj és beszélj vele, hiszen ismered, naponta a
szolgálatára állsz, használd ki a lehetőséget. Vagy ha nem bennünk szólalna meg
ez a hang, akkor kívülről hatna ránk, menj, beszélj vele! Mire vársz még?
Nehémiás nem kapkod, hanem vár, várja, hogy a király kezdeményezzen. Mindezt
imádságban kíséri. Azért imádkozik, hogy Isten cselekedjen, akkor ő hogyan
ragadhatná magához a kezdeményezést? Vár türelemmel. Bűnbánattal kell
megvallani az Igébe tekintve Urunk előtt, hogy mi nagyon nem tudunk várni, a
döntéseket azonnal meghozzuk. Ha imádkozunk is, nem hagyunk időt Istennek se
arra, hogy válaszoljon, se arra, hogy cselekedjen. Arról nem is beszélve, hogy
gyakran csak bejelentjük Neki, ezt és ezt fogjuk tenni, ezzel kész tények elé
állítjuk.
Az imádságos időszak alatt végiggondolja, mit és hogyan kell tenni, ha
hazamehet, megtervezi, mire lesz szüksége Jeruzsálem újjáépítéséhez. Tehát ez a
négy hónap is aktív, mert amíg imádkozik és vár, számba veszi a tennivalókat.
A sok lelki vívódás meglátszott Nehémiáson, és a király észrevette,
felismerte, hogy nem betegség ez, hanem a szív, a lélek gondja. A hatalmas
birodalom első embere észreveszi szolgája állapotát, meglátja, hogy most nincs
vele minden rendben. Van rá ideje és fontos is ez a számára, érdekli, mi
történik a másikban. Elmondható-e ez rólam? Érdekel-e, mi zajlik a másikban?
Meglátom-e a mellettem levő belső problémáit? Van-e idő megbeszélni gondjainkat? Mert a király meghallgatja Nehémiást. Ez is
fontos, meg kell tanulnunk meghallgatni a másikat. Tudunk-e csendben hallgatni,
vagy inkább türelmetlenül megyünk tovább dolgainkra, vagy esetleg mi vesszük át
a szót?
Nehémiás nem várt hiába, egyszer csak eljött a pillanat, és a király elé
lehetett tárni mindazt, ami a szívében volt. A király kezdeményezte a
beszélgetést. Gyakran elég ennyi, meg kell kérdezni, mi bántja a másikat, mi a
nehéz a számára, és már ott is a lehetőség a bizonyságtételre.
A király megadja pohárnoka számára a beszéd lehetőségét, kérhet tőle.
Azonban Nehémiás mielőtt megszólalna, az Úrhoz fordul. Még a király előtt állva
is tudja, van egy hatalmasabb uralkodó, Aki Artahsasztá felett is Úr.
Elgondolkodtam ezen a jeleneten, és arra jutottam, lehet ilyen őszintén és bátran
hitben élni, lehet és szabad nem félni emberi hatalmasságok előtt, mert míg
előttük állunk is, kapcsolatban lehetünk a mi Urunkkal. Lehet és szabad ilyen helyzetben is
imádkozni, sőt, az a helyes, ha ilyenkor is imádkozunk, felfelé figyelünk. Az Úr
Jézus is erre tanította övéit, azt kérte, még ha bíróság elé állítják is őket Őérte, ne aggódjanak a védelem miatt, mert a Szentlélek megadja számukra, amit
mondaniuk kell. A Szentlélekkel való összeköttetés mindenkor és mindenhol él,
rajtunk áll, hogy ne szakítsuk meg a vonalat, hanem figyeljünk, és vegyük
komolyan, amit Isten mond nekünk.
Amikor a király megadja az engedélyt és a különböző területek vezetői
felé is kap írásos felhatalmazást, Nehémiás hálás, mert tudja, hogy Isten
jóakarata volt vele. Ez nem a maga
érdeme, itt Isten kegyelme ragyog fel. Az Úr készítette meg számára ezt az
utat, Ő indítja el, mert terve van vele. Azonban Nehémiás hamar megtudja, azért, mert az Úrtól van küldetése, még nem sima és egyszerű ez a vállalkozás. Vannak ellenségek, vannak olyanok, akik nem
örülnek, amikor valaki Isten gyermekeinek a javát keresi. Ma sincs ez másképp,
amikor valaki Isten újszövetségi népe javáért vagy a zsidók javáért fáradozik, nem tetszik
a gonosznak. Mert a sátán pusztulást akar, míg Isten a megépülés, az
újrakezdés híve. Az Úr azt akarja, hogy népe növekedjék és erősödjék, a gonosz
pedig azt, hogy minél kisebb legyen a tanítványok tábora, és minél
hatástalanabbak legyenek.
Íme, eljött a folytatás, bár még senki nem tudja, de felvirradt az Élet
napja, felvirradt a mindenféle, lelki és testi halálból való feltámadás napja (Jn
20,1-10). Mert ez a nap valóban újat hozott az emberiség történelmében,
mégpedig a reménységet. Nincs az a halottnak látszó élet, amiről le kellene reménytelenül
mondani, mivel Jézus feltámadott, a Benne való hit által a lelki halálból is van feltámadás. Jézus által újra lehet kezdeni a elrontott,
halottnak látszó életünket. A sír széléről is van visszatérés, amint azt a
tékozló fiú történetében is látjuk. Halottnak látszó kapcsolatok megújulhatnak,
mert Jézus a feltámadás és az élet.
Ehhez azonban nekünk is keresni kell Őt, úgy, amint azt ez az asszony is
tette. Korán reggel indult a sírhoz, ébredés után Jézus volt az első
gondolata, számára Ő volt a legfontosabb. Mi az első gondolatom ébredés után?
Mi a legfontosabb a számomra?
Amikor látja, hogy a sír szája elől hiányzik a kő, Péterhez fut, ő és
János futva igyekeznek Jézus sírjához. Pétert viszi előre bűnbánata, szégyene,
mert megtagadta Urát, azonban a másik tanítvány gyorsabb, hamarabb ér a
helyszínre. A fiatal tanítvány azonban tiszteletben tartja Péter korát, és így
alázattal megvárja, amíg ő is odaér, majd előre engedi. Jó ezt a tiszteletet
látni, jó, hogy nincs versengés, szenzáció, én láttam meg hamarabb, jöjjön a
média. Nincs erről szó, alázatos, egymást megbecsülő és elismerő szeretet van,
János számára a tagadó, a gyáva Péter is tanítvány, és tiszteletet érdemel.
Amikor a szeretett tanítvány belép a sírba és meglátja a lepedőket és a
fején levő kendőket, hisz. Neki ennyi elég, ez meggyőzi, Jézus halála ellenére
is él. Meggyőzi őt a sírban található rendezettség, mert Jézus a rend
Istene. Ez azt jelenti, itt nem emberi
tevékenység folyt, nem kapkodás, sietség, hanem egy élő, mindenkitől független
személy nyugodt tette. János szívében hit és öröm fakad, nem a gonosz erőké az
utolsó szó, hanem Istené, az életé. Ez így van, mindig Istené az utolsó szó. Ez
a szó pedig az új teremtés. Nem a pusztításé, a gonoszságé, hanem Istené lesz a
legutolsó szó is. Isten szava mindig teremtő szó.
Örvendezzetek, egek
1. Örvendezzetek, egek, Ti is, földi seregek! Mindnyájan örüljetek, Vígan
énekeljetek, Mert Urunk feltámadott, Nékünk életet adott.
2. Jézus él, mi is élünk, A haláltól nem félünk, Mert legyőzte a halált, Örök
váltságot talált Isteni erejével, Hathatós érdemével.
3. Nékünk megigazulást És a bűnből gyógyulást, Istennel békességet És
boldog reménységet Nyert feltámadásával, örök igazságával.
4. Előtted arcra esünk, S kérünk, édes kezesünk: Részeltess halálodnak És
feltámadásodnak Drága érdemeiben, Édes gyümölcseiben.
5. Cselekedd Szentlelkeddel, Végtelen érdemeddel, Hogy új életet éljünk,
Végre porból felkeljünk Örök, nagy boldogságra És halhatatlanságra.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése