Tűz

N

ehémiás számba vette a Júdában élő népet, ehhez  a nemzetségkönyveket használta fel (Neh 7,39-72). A zsidók Isten népeként mindig pontosak voltak, rend jellemezte őket, és ebben a nehéz időszak sem gátolta meg ezeket az embereket. Ügyeltek arra, hogy a nemzetségek, a családok pontosan nyilvántartsák származásukat. Még a fogság idején is a legtöbben feljegyezték a születéseket és a halálozásokat. Ezáltal ismerték őseik névsorát, számon tudták tartani tulajdonukat, de bizonyságtétel is volt. Hiszen a feljegyzések bizonyították az utókor felé, hogy valóban volt babiloni fogság. Miért volt erre szükség? Mert a múlt könnyen megszépül, és az ember hajlamos egy idő után meg nem történtként beállítani történelme sötét oldalait. Képesek vagyunk a minket terhelő gonosz tetteket elhallgatni, letagadni. Ám soha nem ez a megoldás, hanem az, ha őszintén vállaljuk, és ezáltal rámutatunk arra, hogy ez bármikor újra megtörténhet. Az ember magától nem lesz jobb soha, a bűn ott van bennünk, ezt csak a kegyelem tudja a szívünkből eltávolítani a megtérés által. Aki átadja önmagát az Úrnak, megtapasztalja a bűntől való szabadulást.

 A nemzetségkönyvek bizonyságot tesznek a fogságról és a fogságból való hazatérésről, arról, hogy van szabadulás. Elmondják számunkra, hogy a fogság Isten büntetése volt, de letelt a kiszabott idő, és a nép hazatérhetett. Isten szabaddá tette a foglyokat, lehetőséget adott számukra az újrakezdésre. Nehémiás könyve is azt üzeni, van újrakezdés, talpra lehet állni. Soha nem kell feladni, soha ne az ellenségre tekintsünk, mert az mindig lesz, hanem nézzünk az Úrra. Aki Rá tekint, sose veszít, mindig győztes a harcban - mondja egy ifjúsági ének. Ma is erősödjünk meg az Ige bizonyságtétele által a szolgálatra, az életre. Ne feledjük, fontos továbbadni mindazt, amit átéltünk Isten országában. Életünk és mindaz, amit tapasztaltunk, bizonyságtétel, erőforrás lehet mások számára.

Voltak azonban olyanok is a papok között, akik nem tudták igazolni papi származásukat - őket kizárták a papságból, tehát nagyon odafigyeltek, ki szolgál az Úr házában. A kizárás nem volt végleges, addig tartott, amíg a főpap szolgálatba nem állt. Ő megkérdezte az Urat felőlük. Az úrim és a tummim által kérdezték meg Istent. Mi is mindenkor keressük Isten útmutatását. Ne hozzunk végérvényes döntést addig, amíg nem tudjuk határozottan, mi is az Úr akarata. Mi már egyenesen odamehetünk Urunkhoz, és kérdezhetjük Őt. Az Úr pedig az Igén keresztül a Szentlélek által adja meg számunkra a választ.

János apostol megkapja az Úrtól a megbízatást: az a feladata, hogy írja meg, amit hall (Jel 2,1-7). Először az efézusi gyülekezet vezetőjét szólítja meg a dicsőséges Úr. Ő kapja Jézus útmutatásait, János pedig hűségesen jegyzeteli a hallottakat. Milyen jó, hogy leírta és mindezt megőrizték a mi számunkra is, így mi is olvashatjuk és meghallhatjuk az Úr hozzánk intézett üzenetét.

Először bemutatkozik az Úr, úgy láttatja magát, mint aki a kezében tartja a hét csillagot, vagyis a gyülekezet vezetői az övéi. Kézben tartja életünket, irányít és vezet. Nem hagyja övéit magára. A hét arany gyertyatartó között jár, azt üzeni ezzel, hogy közel van hozzájuk, ott van közöttük. Az Úr nincs messze tőlünk, itt van köztünk, de meg kell látni ezt. Ha látjuk, erőt és vigasztalást nyerünk belőle.

Az Úr attól függetlenül, hogy testileg nincs jelen közöttük, ismeri őket. Tudom a dolgaidat - vagyis jól ismerlek, tudom, ki vagy, hogyan élsz és mit teszel. Így ismeri az Úr a mi életünket is, nincs előle rejtve semmi. Az efézusi gyülekezet kitartóan fáradozott az Úrért, megpróbálta azokat, akik apostolokként akartak fellépni. Tehát az efézusi gyülekezet hitben és ismeretben erős közösség volt. Nem lehetett őket megtéveszteni, mert ismerték az Igét, és hozzá mérték mindazt, amit hallottak. Ma is fontos, hogy fel tudjuk ismerni a hamis tanítást. Apostoloknak adják ki magukat, holott nem azok, tehát nem azok, akiknek mondják magukat. De vajon mi azok vagyunk-e valóban, akiknek mondjuk magunkat? Valóban tanítványok vagyunk-e? Az Ige mérlegén dől el, az megmutatja, hogy az van-e a szívünkben is, ami a szánkon.

Az Úr megdicséri ezt a közösséget, kitartó és terhet viselő gyülekezet, olyan tanítványok, akik nem fáradnak el a terhek hordozásában, és nem adják fel. Kitartanak végig a Jézushoz való hűségben. Bezzeg mi milyen hamar belefáradunk. Terhet pedig egyáltalán nem szeretünk cipelni. Minek cipekednénk, minek fáradoznánk, amikor ma megszoktuk, hogy mindent készen megkaphatunk. Vaslaki más előkészíti vagy elkészíti, nekünk csak használni kell. A lelki életben is igaz ez, sok kommentár, lelki könyv és bizonyságtétel elérhető, mások megmagyarázzák az Igét, mi pedig elfogyasztjuk a kész ételt. Azonban akkor mélyül el bennünk Igazán az Úr szava, ha magunk tusakodunk érte.

Meglepő, de panasza is van az Úrnak. Tehát nemcsak dicsér, nemcsak a jót látja meg, hanem a hiányosságot is észreveszi, és szóvá is teszi. Sőt, nemcsak szóvá teszi, hanem elvárja, hogy a hibát kijavítsák, változtassanak azon, ami nem jó. Az Úr nem vezet félre senkit, a rosszra soha nem mondja, hogy jó. Mi a panasz? Elhagyták az első szeretetet. Már nem szerették úgy az Urat, mint a megtérésükkor, elmúlt a tűz. Már nem Jézus volt a fontos, nem a személy, a Vele való áldott kapcsolat, hanem a megszokás. Kihűlt szívvel, szeretet nélkül végezték feladataikat. Ez pedig rámutat arra, hogy a személyes kapcsolatot, a szeretetet nem pótolja a munka, a fáradozás. Ő szeretetet kíván, nem áldozatot, fáradtságot. Nekünk is bele kell nézni a tükörbe: a szeretet motiválja a keresztyénségemet? Szeretem-e Jézust? Ha Jézus felé kiüresedik a szívünk, ha megszokássá válik a bibliaolvasás, az istentisztelet és a szolgálat, kiüresedik az egymással való kapcsolat is. Az Úr szeretete táplálja az egymás felé való tüzet is.

Jézus azt kéri, hogy térjenek meg, térjenek vissza az első szeretethez. Nem fogadja el, hogy már elmúlt a szeretet, hanem mivel azt kéri, hogy emlékezzenek vissza, rámutat, lehetséges újra lángra lobbantani a tüzet. Annyira fontos számára, hogy szeressük, hogy ha nem térnek vissza Hozzá, kimozdítja őket. Kihűlt, megüresedett szívű gyülekezetre, Krisztus nélküli közösségre nincs szüksége. Van ígéret is, aki győz, vagyis cselekszi, amit az Úr kér, az élet fájáról fog enni kapni. Érdemes mindent megtenni, hogy szívünk visszatérjen az Úrhoz, hogy a sivatag ismét termővé váljon, mert mindez az Úr kegyelme által lehetséges.

Ó, maradj kegyelmeddel Mivelünk

1. Ó, maradj kegyelmeddel Mivelünk, Jézusunk, Hogy a bűnös világnak Tőribe ne jussunk.

2. Ó, maradj szent igéddel Mivelünk, Megváltónk, E földi vándorlásban Te légy útmutatónk.

3. Ó, maradj, világosság, Mivelünk fényeddel, Te vezess a sötétben, Hogy ne tévedjünk el.

4. Ó, maradj áldásoddal Mivelünk, Úr Isten, Szent kegyelmed áraszd ránk Minden szükséginkben.

5. Ó, maradj oltalmaddal Mivelünk, Hű pajzsunk, Hogy e világ diadalt Ne vehessen rajtunk.

6. Ó, maradj hűségeddel Mivelünk, szent Isten, Adj erőt, hogy megálljunk Mindvégig a hitben.

Isten áldásával.