Jelzőfények

V

éget ér a Krónikák második könyve, és mondhatnánk, minden jó, ha a vége jó, mert az utolsó két vers a hazatérésről és az újrakezdésről szól (2Krón 36,11-23). Nincs csodálatosabb hír a Szentírásban az újrakezdésnél - arról tesz számunkra bizonyságot Isten szava, hogy mindig újra lehet kezdeni, még a disznók vályújától is.  Mindez azért lehetséges, mert az Atya nyitva hagyja a hazatérés kapuját. Jó, ha valóban visszafordulunk Hozzá, és újrakezdjük életünket,de immár Vele. Az újrakezdés lényege, hogy most már az Úrral kezdjük és Vele folytatjuk életutunkat. És ebben már benne van az a felismerés, hogy azért romlottak el dolgaink, azért kerültünk messze idegen földre, mert nem Urunkkal indultunk, hanem egyedül.

Mert azt is meg kell látnunk, ami a hazatérés öröme előtt van. Mert miért kell hazatérnie Izráelnek? Azért, mert fogságba került, mert babilónia királya elhurcolta a káldeusok földjére. Hetven esztendeig voltak rabok, azt követően hirdette ki Círus perzsa király számukra a szabadulást. A fogság Cidkijjá uralkodása idején következett be. Jósiást követően teljes mértékben eltértek Isten törvényétől, nem az Úr akaratát, hanem a nagyhatalmak akaratát keresték. Azonban nem kellett volna ennek így lenni, mert Isten kereste Cidkijját is. Hogyan? Elküldte emberét, Jeremiás prófétát. Annak a kornak legnagyobb alakja volt Istennek ez az embere, ám mégsem hallgattak rá. Mert ilyen a próféta sorsa. Miért? Mert egy ember azzal az igénnyel lép fel, hogy általa az élő Isten szól. Élete mögött ott van az Úr elhívása és hatalma. Jeremiás mindig Isten szavát kereste, majd amikor megértette, továbbadta, azonban ez a szó nem az volt, amit a király szeretett volna hallani. Tudjuk, hogy amikor a próféta által írt könyvet felolvasták előtte, levágta a már elhangzott részt a tekercsből és a tűzbe dobta. Nem volt előtte tekintély Isten szava. Miért? Azért, mert egy egyszerű ember hirdette, és ráadásul, amit mondott, nem alkalmazkodott őhozzá, nem egyezett az ő terveivel. Az Úr Jézust is azért utasították el, mert hozzánk hasonló ember volt, és nem bírták elviselni, hogy egy másik ember úgy lépjen fel előttük, mint aki Isten akaratát hirdeti. Mi sem tudjuk elviselni, amikor valaki úgy lép fel, hogy ő ismeri az Úr akaratát. Jézust és Jeremiást is igazolta az Úr, mert amit mondtak, az megtörtént. A prófétát mindig a betejesedés, a megvalósulás hitelesíti.

Cidkijjá azonban nem alázkodott meg Jeremiás előtt, vagyis nem fogadta el, hogy amit mond, az az Istentől származik. Azt olvassuk róla, hogy makacs és önfejű volt, ez azt jelenti, hogy mindenáron ragaszkodott a saját elképzeléséhez. Nem mondta ki, hogy Uram, legyen meg a Te akaratod. Hányszor vagyunk mi ilyen makacsok és önfejűek, mindenáron ragaszkodunk a saját vágyainkhoz, elképzelésünkhöz, és nem akarjuk elfogadni az Úr útmutatását.  Ilyen makacs és önfejű volt Péter is, nem vette komolyan, hogy nem tud hű lenni Jézushoz, tovább ment a maga útján, megkereste maga a lehetőséget, de rajta is vesztett. Igaz, sikerült bejutnia a főpap udvarába, ügyesen kitalálta, de ott csúfosan járt, hisz háromszor tagadta meg azt az Urat, aki mindeközben vállalta érette a megaláztatást.

Azt olvassuk, Isten mindent megtett népéért, több követet is küldött hozzájuk, ám ők nem vették ezeket az embereket komolyan. Ők nem Isten emberét látták bennük, hanem egy hozzájuk hasonló embert, akinek más a véleménye, ezért nem kell komolyan venni.  Sőt, még ki is gúnyolták és megvetették őket. Hányszor nem vesszük mi sem komolyan Isten követeit, azokat, akik az Úr nevében szólnak hozzánk. Ennek a magatartásnak lett következménye, mégpedig az, hogy a szentíró úgy látja, nincs segítség a számukra. Miért nincs segítség? Isten nem akar segíteni rajtuk? Ő akar, de mivel elutasítják a segítséget, nincs gyógyulás. Ha a beteg nem veszi be az életmentő orvosságot, hiába akartak rajta segíteni, meghal.

Azonban a fogság is egyfajta segítség, nevezhetjük műtétnek, mert bár fájdalmas, de végül eredményre vezet. Ha a szó nem használ, Isten keményebb eszközökhöz nyúl. Ne engedjük, hogy kemény módszereket kelljen alkalmaznia. Vegyük komolyan, amikor szól, és bízzuk magunkat a szavára. Sőt, vegyük komolyan, amikor azt mondjuk, hogy előre megkérdezzük az Urat, mi az Ő elképzelése, akarja-e Ő is, amit mi.

Jézus a kereszten is mindent az Atya akaratának és az Ige beteljesedésének rendel alá (Jn 19,28-37). Amikor így szól: „szomjazom”, tulajdonképpen gondja van az Ige, a prófécia beteljesedésére. A Vele kapcsolatos ószövetségi próféciák apró jelzőfények, amelyeket be kell kapcsolni. Amikor kimondja, hogy szomjazom, bekapcsol a jelzés, és a későbbi korok kereső emberei ezek nyomán eljuthatnak a Megváltóhoz. Ezek a fények segítenek Jézus beazonosításában, már János apostol is ezeknek az ószövetségi próféciáknak a fényében tette mérlegre Jézus életének minden részletét, és ezek alapján határozottan tesz bizonyságot. Mivel Jézus életében beteljesednek a próféciák, meg van győződve, hogy Jézus a Messiás. Már könyve első fejezetében zeng ez a vallomás, Jézus a Messiás, akit úgy vártunk. Ő az, eljött, már nem kell várni, és másra nincs is szükség.

Ezek a fények azért gyúltak, hogy el ne tévedjünk, hogy senki meg ne tévesszen, és eljussunk az Úrhoz. A jelzőfények azért adatnak, hogy komolyan vegyük őket. Mindenféle lelki krízis idején van kiút, van hová menni. A fények Jézusra mutatnak, azt üzenik, keressük fel Őt bátran. Ne járjunk be előbb fölösleges utakat, ne keresgéljünk másfelé, hanem menjünk Hozzá. Nála biztos a segítség.

Kibocsátotta lelkét, szól az Írás, tehát Ő maga elment az Atyához, letette az életét, ahogy korábban mondta. Letette életét az Atya kezébe. Így tegyük, ezzel a bizalommal mi is életünket Atyánk kezébe. Mennyire nem fél a kereszten sem, és mennyire küldetésére koncentrál. Elvégeztetett, mondta, mielőtt kilehelte lelkét. Befejezte, amit Rábízott az Atya, így azután célba ért, hazament. Mi lett befejezve? Az ember megmentése. Mert Isten nem végez félmunkát, ez tökéletes mű volt.

A szakasz vége ismét az írás beteljesedését emeli ki. Ránéznek arra, akit átszúrtak. Ez beteljesedett, és egyben előremutató, beteljesedésre váró ígéret. Beteljesedett ott, amikor felnéztek az átdöfött Jézusra, ez azt is jelentette, hogy a prófécia szerint nem törték el lábszárcsontjait. Ez pedig azt hangsúlyozza, hogy Ő a tökéletes, az ép áldozati Bárány. Ő az igazi páskabárány, Akinek a vére megtisztulást, életet hoz a Benne hívőknek.

Ez az Ige irányt is mutat számunkra, azt hangsúlyozza, hogy mindig, mindenben nézzünk Rá. Ott kezdődnek a problémák, amikor nem nézünk Őreá, amikor cselekedni akarunk. Ez az ígéret Jézus visszajövetelére is előremutat, amikor újra eljön, minden szem meglátja majd, ahogyan János a Jelenésekről szóló könyvében is leírja mindezt. Nézzünk fel most Rá, hogy majd felnézhessünk a visszajövetelekor is.

Ó, Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz

1. Ó, Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz, Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz. Mi mondjuk, hogy miénk vagy, te vagy a név, a jel: Ó, szégyen, hogy te légy az, akinek várni kell.

2. Ó, Jézus, most kopogtatsz, sebhelyes még a kéz; Könnymarta kedves arcod oly búsan intve néz. Ó, áldott, drága jóság, mely ennyit tűrve vár! Ó, bűnök szörnyű bűne, mely téged így kizár!

3. Ó, Jézus, szólsz, s a szívhez a szó szelíden ér: Így bánsz velem? - teérted hullt testemből a vér! Bús szégyennel behívunk, az ajtónk nyitva már. Jöjj, Jézus, jöjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár.

Isten áldásával.