Kegyelem és békesség

I

sten egészen másképp, felülről és teljes mélységében látja az életünket (Jer 5,1-31). Amíg mi megelégedünk, és úgy látjuk, minden a legnagyobb rendben, addig az Úr tudja, hogyan élünk. Kifelé lehet mutatni, mennyire hívők vagyunk, de az Úr látja a szívünket és ismeri az életünket. Pál apostol is azt a megállapítást írja a római levélben: nincs igaz egy sem. Az Isten népéről azonban nagyon megrázó megállapítás ez. Senkinek nem fontos az Úr törvénye. De mit lát az én életemben?  Mit lát a gyülekezeteinkben az Úr? Talál-e olyan embert, akinek az Ő igéje, az Ő igazsága a fontos?  Saját törvényeinket helyezzük az Úr szava elé. Nagyon ügyelünk egyházi törvényeink betartására, amiket pedig sűrűn megváltoztatunk, de az Úr szavára már nem ügyelünk ennyire. Szükséges önmagunkba tekinteni és az Úrhoz kiáltani. Csakis Ő tud rajtunk megkönyörülni.

Isten nem mond le övéiről, hűtlenségük idején is keresi őket. Megverted őket, mondja a próféta, és ezt azt jelzi, hogy Isten az elmúlt évek során is szólt. Folyamatosan szólt, és volt, hogy keményebb eszközökhöz kellett nyúlnia. A minket ért próbák sem véletlenek, az Úr akar elgondolkodtatni és megszólítani. Azt akarja, hogy figyeljünk végre Rá. Olyan szomorú, amikor idáig eljutunk, mert nem kötelező mélységeket megjárni.

Olyanok, mint a kisgyermek, aki durcásan mondja a fenyítésre, „nem fáj”, és a legkisebb jelét sem adja bűnbánatnak. Sőt, dacosan megkeményíti szívét, és újabb csínyeken gondolkodik. Hányszor így teszünk Istennel, nem fáj, és megyünk tovább, nem használ a fenyítés sem. Nem vették komolyan, hogy mindaz, ami érte őket, Istentől van, Ő figyelmezteti népét. Nem akartak megtérni, tehát semmi sem véletlen, nem akartak megváltozni, tetszett nekik a bűn. Gyakran ez a baj, nem akarunk igazán megváltozni, Istenhez térni, mert jól érezzük magunkat a bűnben, vagy úgy teszünk, mintha jól éreznénk magunkat benne. Gyakran saját magunkat is becsapjuk.

Az egész nép, a vezetők is elfordultak Istentől, letértek az ige útjáról. Bár ők úgy mutatják, hitben járnak, de Istent nem lehet megtéveszteni. Istent senki sem tévesztheti meg, azonban még mindig ad esélyt. Ez csodálatos, van esély, van új lehetőség. Távolítsátok el a vadhajtásokat, nem akarja, hogy az egész nép elvesszen, de ha a bűnt, a bálványokat eltávolítják, az Úr megkönyörül. Olyan jó, hogy az Úr Jézusban még mindig van esély, még mindig újrakezdhetjük, a kegyelem elérhető.

Nagyon mélyre jutottak, azt mondták, nincs Isten. Régi sztori az egész, amit meséltek nekünk, őseinknek szükségük volt ezekre, de nekünk nincs. Mi mindent megoldunk magunk.  A mai ember is itt tart, azt gondolja, Isten és az egész üdvtörténet csak régi sztori, mítosz, aminek ma nincs jelentősége. Azonban nem mese ez, gyermek, Isten él, és még kegyelme napja tart. Ő ugyanaz ma is, Aki a bibliás időkben volt. Hatalma örök, de ezt nem kárunkra, hanem javunkra használja fel. Menteni akar a kárhozattól, azért állította fel a keresztet. Lásd meg a Golgotát, és lélekben menj ki oda. Hívd segítségül Jézust, bánd meg bűneidet, és kövesd Őt! Aki segítségül hívja, az megtapasztalhatja: az Úr él!

Az ige hirdetőinek, nekem is, magunkba kell nézni, az ige, Isten szava szól-e belőlünk? Mert ha nem az igét mondom, csak fecsegés, ami elhangzik, bármilyen szép beszéd is legyen. Ha csak a hallgatókat akarjuk kiszolgálni, ítélet alá kerülünk. Az istentisztelet nem szórakoztatás, hanem műtő, ahol az Úr életmentő műtétet akar végrehajtani népén.

A Tituszhoz írt levél vérére értünk (Tit 3,8-15). Pál befejezi az útmutatásokat, és most már Tituszon a sor, hogy azokat végre is hajtsa. Az igét azért kapjuk, hogy alkalmazzuk az életünkben. Fontos az ige hirdetését segíteni, itt is azt kéri az apostol, hogy akik az igét viszik, azokat segítsék. Mert az a cél, hogy mindenütt hallják az evangéliumot.

Az Úr gyermeke más fegyvereket használ, mint a világ, és így van, amikor ki kell térni, mert nincs emberi esély a megváltozásukra. Egy-két alkalommal lehet velük beszélni, de ha nem látszódik eredmény, el kell engedni őket.

Már újabb levelet olvasunk, ez magánlevél, és Filemonnak szól (Filem 1-7). Házuknál jönnek össze a keresztyének. Filemon átadta az életét Krisztusnak, és megnyitotta a házát is előtte és a hívők előtt. Az első keresztyének nem nagy építkezésekben gondolkodtak, ők élték az igét. Munkatársai Pálnak. Miben? A gyülekezet lelki vezetésében.

Kegyelem és békesség, ezt kéri elsőnek. Ez a hívő ember alapja, a kegyelem, ebből nyer erőt, és a megkegyelmezett bűnösnek van békessége. A békesség nem a nyugalmas életet jelenti, hanem azt, hogy megbékéltem Istennel, Jézus Krisztus által.

Pál hálaadással kezdi, nem azonnal tér a lényegre, hanem hálát ad értük, a hitükért. Van-e bennem hála a másikért? Meg tudom-e köszönni azokat, akik hitben állnak mellettem? Hallok-e én a másik hitéről? Miről hallok?

Mi az, ami elterjed rólam? A hitemről hallanak, vagy csak az anyagi dolgaimról, a társadalomban betöltött szerepemről, tudásomról? Filemonnak a hitéről hallott Pál. Miért? Mert beszélt róla. Nem titkolta el, kiben hisz. Másrészt, mert látható volt a hite, és beszéltek róla. Látható-e a hitem? Beszélnek-e a hitből fakadó cselekedeteinkről? Az Úr Jézus is látta a négy ember hitét, akik Hozzá vitték béna társukat.

Hinni taníts, Uram, kérni taníts!

1. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indítsd fel szívemet,

Buzduljon fel, neked Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!

2. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Lélekből, lelkesen kérni taníts! Üdvözítőm te vagy,

Észt, erőt, szívet adj. Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!

3. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts! Lásd gyengesé-

gemet, Erősíts engemet, Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!

4. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts! Majd ha kegyelme-

sen Nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!

Isten áldásával.