Tovább

K

özeledik a honfoglalás időpontja, érzi ezt Izráel közössége, és ismét feszültté kezd válni a hangulat (4Móz 32,1-42). Talán a korábbi félelmek jönnek elő, amelyek ismét kétséget táplálnak bennük. Korábban a kémek lehetetlen, életveszélyes vállalkozásnak titulálták a szemben lévő terület elfoglalását. Itt vannak már a közelben, már csak át kell kelni a Jordánon, de a bizonytalanság ismét előjön. A gonosz mindig igyekszik elbizonytalanítani Isten gyermekeit, talán már csak egy lépés választ el az ígéret beteljesedésétől, de megszólal a félelem, és elbizonytalanít. Úgy sem fog az neked sikerülni, a helyzet mára sem változott meg. Te sem lettél erősebb, és a probléma sem kisebbedett, vagy amit szeretnénk elrendezni, egy lépéssel sem vált elérhetőbbé. Jó ilyenkor is az Úr elé járulni, keresni Őt, és megerősödni az igében. Minél közelebb kerülünk Megváltónkhoz, annál kevésbé fog a félelem uralkodni felettünk.

Két törzs úgy gondolja, a Jordánon innen telepednek le, mert ez a föld megfelel a terveiknek, itt látják a jövőjüket, de a Jordánon túl nem. Itt már nem kell harcolni, de ha átkelnek a folyón, ott igen, és ott még minden bizonytalan. Az Úr nem végez el előttünk és helyettünk minden munkát, a folyón át kell kelni, a területeket el kell foglalni, de mindeközben előttük fog járni. Így ígéri ezt ma is, sőt, így is tapasztalhatjuk. Ő a jó Pásztor, és Ő az övéi előtt halad, a nyáj feladata, hogy Őt kövesse, nyomdokaiba lépjen. Nem vagy ma sem magadra hagyva, csak figyeld Jézust, kérdezd: mit tenne Ő?

Ennek a két törzsnek a képviselői is kérdeztek, tervüket odavitték Mózes elé. Ez is fontos, lehetnek terveink, elképzeléseink, de mielőtt megvalósítjuk, vigyük azokat az Úr elé. Kérdezzük meg: Ő is ezt akarja? Jó időben megtudni Isten akaratát, amikor még lehet változtatni a saját elképzeléseinken. Isten is alkalmasnak látja-e azt, amit mi annak találunk? Lót csak arra figyelt, ami a maga számára előnyös, ami az ő nyája számára alkalmas területnek tűnt. De nem nézett tovább. Nem vizsgálta meg, hogy emberileg is alkalmas-e? Aki az Urat követi, annak megfelelő-e az a hely, az a munka, az a kapcsolat? Hányszor nem visszük az Úr elé, hanem úgy gondoljuk, amit mi megfelelőnek tartunk, azt Isten is.

Mózes megijed a terv hallatán, félti a népet, azt gondolja, Isten haragja ismét fellángol ellenük, és tovább tart majd a vándorlás. Azonban kiderül, hogy e két törzs nem akar megfutamodni a közös harc elől, nem vonja ki magát a segítés kötelessége alól. Így már megoldható, mert együtt kell átvonulni, együtt kell harcolni, bár a siker nem az ő haderejükön alapszik, hanem az Úr kegyelmén.

Az együtt harcolás ma is fontos, az Úr tanítványai imaközösséget alkotva harcolhatnak Isten országáért. Fontos a közös imádság, mert a gonosz csak így késztethető visszavonulásra. Csak akkor foglalhatunk el területeket, ha fontos a hívők számára a lelkek mentése, a bűn alól való felszabadulás. Harcolunk-e még? Kérjük-e az Urat, hogy adjon szabadításokat, oldja fel a gonosz hatalmát, törje a függőségek láncait? A gonosz ma is munkálkodik, rakja a láncokat az emberek szívére és kezére, odaköt az eszközeinkhez, széttördeli a családokat, elvégzi, hogy minél kevesebb idő legyen egymásra. Isten azonban a kapcsolatokat épít. Önmagával való kapcsolatra teremtett, és azért lett emberré, hogy még inkább erősítse a kapcsolatot. Azt akarja, hogy állandóan élő kapcsolatban legyünk Vele.

Továbbra is az Úr nyomdokán való járásról beszél az apostol (1Pét 3,8-17). Elmondja, mit is jelent ez a mindennapokban, azon a helyen, ahol élünk. Továbbra sem a környezet változik, hanem a hívő ember fog másképpen megnyilvánulni ugyanabban a helyzetben. Péter pont azt írja le, hogy a gonoszság, a gyalázkodás marad, de most már ne úgy éljék meg, mint korábban, ne visszafizessenek, hanem mondjanak áldást. Az Úr képessé tesz olyan magatartásra és megnyilvánulásra, ami eddig nem telt tőlem. És ez a kegyelem! Már nem saját muníciót használok, hanem az Úr tarisznyájából élek. Ő más fegyverekkel rendelkezik, a megbocsátás, a szeretet és a békesség árad belőle. Áldásmondással szerel fel és indít útnak.

Fontos az új úton a nyelvünk, ami szereti magát önállósítani, szeret állandóan beszélni, elsősorban másokról. Ez megkeseríti az életünket, sok bajt okoz. Azonban a nyelvünket is az Úr kezébe helyezhetjük. Meg kell tanulnunk az Úr dolgairól beszélni, bizonyságot tenni, és nem más dolgaival foglalkozni.

Mit tanácsol a fölösleges és ártó, problémát okozó beszéd ellen? Szentnek tartsátok az Urat a szívetekben - ezzel azt jelzi, ha Ő van a szívünkben, és Vele foglalkozunk, igéjéről gondolkodunk, a nyelvünk is igei irányban fog mozdulni.

Tanuljunk meg krisztusian gondolkodni, az Ő dolgairól, az igéről bizonyságot tenni. Fontos, hogy beszélgetéseink során legyen mindig cél az Úrhoz való eljutás. Természetesen, nem letámadva, hanem az élet dolgai felől igyekezzünk a krisztusi megoldásokhoz eljutni. Igyekezzünk az Úrra, az Ő segítségére, szeretetére rámutatni. Ha nem másokról beszélünk, ha nem okosoknak, mindent tudóknak akarunk látszani, hanem elmondjuk, hogy a saját életünkben mit jelent a Krisztusba vetett hit, az megőriz a mások életébe való avatkozástól. A bizonyságtétel mindig Krisztus munkájáról szól.

Vezess, Jézusunk, S véled indulunk

1. Vezess, Jézusunk, S véled indulunk. Küzdelemre hív az élet, Hadd kövessünk benne

téged; Fogjad a kezünk, Míg megérkezünk.

2. Adj erős szívet, Hogy legyünk hívek. És ha terhet kell viselnünk, Panaszt mégsem ejt

a nyelvünk; Rögös bár utunk, Hozzád így jutunk.

3. Sebzett szívünk majd Mikor felsóhajt, Vagy ha másért bánat éget, Adj türelmet, bé-

kességet, Reménnyel teli Rád tekinteni.

4. Kísérd lépteink Éltünk végéig, És ha roskadozva járunk, Benned támaszt hadd talá-

lunk, Míg elfogy az út S mennyben nyitsz kaput.

Isten áldásával.