Ragaszkodj Krisztushoz!

A

z előző fejezetben láthattuk, hogy Bálám, amíg a hegyen Isten jelenlétében volt, nem tudott ártani, csak azt mondta, amit az Úr a szájába adott. Így az átokból áldás lett (4Móz 25,1-18). Formálódott is valamit mindeközben, de amint elhagyta a hegyet, kikerült Isten jelenlétéből, maradt, aki volt. A pénz vonzotta, és úgy gondolta, mégiscsak meg kell menteni a már elveszni látszó honoráriumot, és mágusi tekintélyét. Mi utal erre? A Jelenések könyvében maga a feltámadott Úr Jézus beszél erről Jánosnak a pergamoni gyülekezettel kapcsolatosan (Jel 2,12-17). Bálám adta a tippet Báláknak, hogyan lehet átok nélkül is tévútra vinni és meggyöngíteni Izráelt. Hívják meg őket a maguk istentiszteleti alkalmára. És ha részt vesznek, elmosódnak a határok a két nép között, felhígul Isten törvénye.

Így munkálkodik ma is a sátán. Vegyenek részt a hívők a világ alkalmain, és ott viselkedjenek ők is úgy, ahogyan azok. Hagyják a templomban Istent, vagy a Bibliában, és amikor kijönnek az istentiszteletről, már a világ szokása szerint éljenek. Tegyék azt, amit mások. Hinni hihetnek mást a hívők, de a gyakorlatuk ne különbözzék a világtól. Azonban az Úrnak ez nem tetszik, mert nem a világnak kell megfelelni, hanem az Úrnak. A világ felé világítani kell, de ez egészen más, mint átvenni a szokásaikat. A világítás azt jelenti, hogy megmutatjuk, lehet másképp is élni, mint ahogy eddig ezt a nem hívők gondolták.

A bűnnek és az engedetlenségnek következménye van. Isten nem tűri a bűnt, és megítéli azt. El kell a gonoszt távolítani. Tehát nem csak olyan látszatbűnbánatról, leúrvacsorázásról van szó, hanem a gonosz kitakarításáról, a teljes szakításról. Azt jelenti ez, hogy az Úr elé visszük az életünket, és kérjük, szabadítson meg, Ő tisztítsa meg a szívünket a bűn minden formájától. Nem tartunk vissza semmit, kedvenc szokásokat sem. Többé már nem gyakorlom azt, amire az Úr azt mondja, hogy bűn.

Az Úr haragját az Úr Jézus Krisztus fordította el a kereszten. Ő az, Aki a saját életét áldozta fel a békességért. Halála békéltet meg az Atyával. Nélküle nincs békesség. A békesség szövetségét Jézus hozta el. Őnélküle nincs békességünk Istennel, és ha Vele nem tudunk megbékülni, a másik emberrel és önmagunkkal sem jutunk békességre.

A házasság rendjéről beszél tovább az apostol, aminek a lényege: Krisztus félelmében (Ef 5,21-33). Nem egyik a másiknak engedelmeskedik csupán, hanem mindketten a Krisztus irányítása alá rendelik magukat. A hívő házasságban fontos, hogy mindketten félik az Urat. Vagyis mindketten szeretik Őt, és engedelmeskednek Neki. Mindenben Jézus akaratának rendelik alá magukat. Tehát nem az a lényeg, mit akarok én, hanem mit akar az Úr. Nem a magam igazáért harcolok, hanem keresem az Úr Jézus akaratát, és Neki engedelmeskedem, akkor is, ha az ellenkezik a saját akaratommal.

Nem egymás legyőzéséről van szó, nem egymás ellen harcolunk, hanem együtt az Úrért, az Ő ügyéért. Az engedelmesség az Úr iránti engedelmességet jelenti. Nem elnyomásról van szó. Akkor engedelmeskedik a feleség a férjnek, ha a férj akarata megegyezik Krisztus akaratával. Vagyis nem vak engedelmességről van szó, hanem Biblikus engedelmességről. Ez azt jelenti, hogy ha a másik kér valamit, azt az igével hozom összhangba. Ha azt kérik, hogy hanyagoljam el Istent, az igét, akkor annak nem engedelmeskedem.

A férj úgy feje a feleségnek, hogy tudatosítja: neki pedig az Úr Krisztus a feje. A férfi szeresse feleségét, a minta pedig Krisztus egyház iránti szeretete. Nem könnyű feladat, azonban itt hangsúly azon van: adta önmagát Jézus. Vagyis mi is adjuk önmagunkat a kapcsolatba. Ne csak valamit adjunk, vagy elvárjunk, hanem mindig magamat, az életemet, a lényemet.

Pál rámutat a teremtési rendre is, az ember elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez. Tehát van egy elhagyás, el kell szakadnom a múlt kötelékeitől, el kell vágni a lelki köldökzsinórt. De ez nem elég, ki kel alakítani a ragaszkodást. Most már a társamhoz ragaszkodom az Úr félelmében.

Ez a két motívum jelenik meg az egyház és Krisztus kapcsolatában is. Elhagyom azt, ami mögöttem van, a világot, a régi életformámat, és Krisztussal kezdek egy újat. Most már Hozzá ragaszkodom. A ragaszkodás azt jelezi, mindenben az Ő véleményére hagyatkozom, ragaszkodom a szavához, mindahhoz, amit az igében mondott. Ragaszkodom Őhozzá, magához is, nem keresek más segítséget vagy oltalmat, mert Ő mindenre elég nekem. Megtapasztaltam annyiszor hűségét, szeretetét. Nincs Rajta kívül másra szükségem. Ragaszkodj az Úrhoz minden körülmény közepette.  Bízz Benne, nincs más, csak egyedül Ő, Aki tud és akar segíteni. Az élete, a golgotai kereszt hitelesíti mindezt. Elég a keresztre nézni, és bizalom támad a szívemben. Aki így szeret, hogy meghalt értem, az nem csap be. Arra mindig lehet támaszkodni.

Az egyháznak a Jézus a fundámentoma

1. Az egyháznak a Jézus a fundámentoma, A szent Igére épült fel lelki temploma. Le-

szállt a mennyből hívni és eljegyezni őt, Megváltva drága vérén a váltságban hivőt.

2. Kihívott minden népből egy lelki népet itt, Kit egy Úr, egy keresztség és egy hit egye-

sít. Csak egy nevet magasztal, csak egy cél vonja őt, És egy terített asztal ád néki új

erőt.

3. A világ fejedelme feltámad ellene, Vagy hamis tudománytól gyaláztatik neve, S míg

egykor felderül majd az Úrnak hajnala, Csak virrasztói kérdik: „Meddig az éjszaka”?

4. Sok bajban, küzdelemben meghajszolt, megvetett, De szent megújulásért És békéért

eped, Míg látomása egykor dicsőn teljesül S a győzelmes egyház Urával egyesül.

5. A három-egy Istennel már itt a földön egy S az üdvözült sereggel egy nép és egy se-

reg. Ó, mily áldott reménység: ha itt időnk lejár, Te boldog szenteiddel Fenn Nálad béke

vár!

Isten áldásával.