Megszabadulva

A

 próféta hirdeti, hogy közel van már az ítélet, itt van már az ellenség, és ez nem csak egy portya, hanem ostrom (Jer 6,1-15). Jeruzsálem el fog esni, beveszik a szent várost, a népet pedig elhurcolják. És ez meg fog történni, mert Isten akaratából megy végbe. Isten ítéli meg Tőle elfordult népét. Mivel Isten ítél, ezért a meghirdetett események be fognak következni. Meg kell fújni a kürtöt, vészjelet kell leadni, azonban mindezt nem fogadják hittel. Úgy gondolják, nem lesz baj, Isten megoltalmaz minket. Korábban volt rá példa, Ezékiás király idejében Isten az asszír sereget eltávolította a főváros falai alól. De akkor a király az Úr elé állt, bűnbánatot tartottak, és Tőle kértek segítséget. Most azonban mindez elmaradt.

Isten még mindig kínálja kegyelmét, fogadd el a fenyítést. Ezzel azt kéri, ismerjék el, mondják ki, hogy jogos a fenyítés, ezt érdemeljük. Mert Isten a szívekbe lát, Előtte nincs rejtett dolog, és valóban olyanok vagyunk, amilyennek Ő lát minket. Ez a mi problémánk is, meg vagyunk magunkkal elégedve. Még őrizgetjük vallásunkat, gyakoroljuk szokásainkat, és úgy gondoljuk, minden rendben van. Fel se merül bennünk, hogy bűnösök vagyunk és ítéletet érdemlünk. Nem akarjuk ítéletre, büntetésre méltónak látni magunkat. Mi jók vagyunk, mondogatjuk, és nem látjuk meg a valóságot. Nem érzékeljük, hogy már teljesen beszivárgott a világ az életünkbe, a világba. A hívők is jót szórakoznak, és keveset imádkoznak az elveszettekért. Alkalmainkon jól akarjuk érezni magunkat, és nem igazán sírunk sem a bűneink miatt, sem a bűnösökért, sem a szeretetét elhagyó egyházért.

Ha nincs őszinte bűnbánat, ha nem elég a prófétai szó, az ige, akkor jön az ellenség. Akkor háború, fogság, nehéz helyzet jön. Miért? Mert az Úr szeret, és azt akarja, hogy ébredjünk, vegyük észre szeretetét, és térjünk vissza Hozzá. Ő nem mond le rólunk, nem vet el magától, mindent megtesz, hogy meghalljuk szavát.

Milyen könnyen rámondjuk, békesség van, minden rendben, de a színfalak mögött békétlenség és feszültség húzódik meg. Mi van a szívünkben, mi van az álca mögött? Isten felé nem kell szerepet játszanunk, elmondhatjuk a valóságot. Elmondhatjuk: Uram, csak mutatom a békességet, de nincs békességem. Azonban az Úr Jézus ígéri, hogy békességet ad azoknak, akik Hozzá jönnek, akik követik Őt. Ő maga a békesség fejedelme.

Filemon üdítő jelenség Kolosséban, Isten üdítője a gyülekezet és háznépe felé (Filem 8-25).  Hogyan lehet üdítő ember? Úgy, hogy Jézus Lénye, az evangélium árad keresztül rajta. Akivel találkozik, az az élő vizet tapasztalja, ami betölti Filemon szívét, az árad át mások életébe. Milyen jó, ha miáltalunk is felüdülnek az emberek! Persze, ez nem csupán jó hangulatot jelent, hanem belső felüdülést, amikor átélik, hogy lehullnak jelenlétünkben a terhek, és reménységet, megoldást kapnak általunk. Jézus tanítványai felüdítő emberek, viszik a jó hírt, és ez örömre derít, új látást ad. Nem mi terheljük le gondjainkkal az embereket, hanem rámutatunk: Jézus azért jött, hogy magára vegye őket.

Pál fogságban van, de nem siránkozik ezen, mert áldássá lett ez a helyzet is. Isten jót hozott ki belőle, megszületett a fia. Börtönben adott életet Onézimosznak. Fogságában találkozott a szökött rabszolgával, aki a Pállal való beszélgetések nyomán átadta életét Jézusnak. Egy rabszolgából új ember lett. Eddig haszontalan volt, immár hasznos Isten és az emberek számára is. Krisztusnak egy rabszolga is ember, őt is meg akarja menteni.

Hogyan tekintünk a megváltozott élethelyzetünkre, meglátjuk-e benne a lélekmentés lehetőségét? Felismerjük-e, hogy nem véletlenül kerültünk oda, hanem azért, hogy valaki általunk találkozzon az Úr Jézus Krisztussal? Jézus Krisztus által a ma még haszontalannak ítélt ember is hasznossá válhat. Az Úr újjá tud formálni.

Pál visszaküldi Onézimoszt Filemonnak, mert tudja, hogy az övé. Magánál tarthatná, de mivel Filemonhoz tartozik, visszaküldi, és azt várja, hogy majd Filemon testvérként fogadja és visszaadja a szabadságát. A levél is azért születik, hogy megkönnyítse Onézimosz visszatérését, és segítse Filemont a krisztusi döntés meghozatalában. Minden tettünket Krisztus irányítja. Mindenben meg kell keresnünk a választ: mit tenne Jézus? Van, aminek Krisztus nyomában magától értetődőnek kellene lenni. Krisztus követése magával hozza a kötelékek leoldását, a másik ember már nem eszköz, hanem érték.

Jó látni, hogy az apostol nem kényszeríti Filemont ennek a döntésnek a megtételére, azt akarja, hogy ez megérjen Onézimosz gazdájának a szívében. Mert Isten országában nem parancsra mennek a dolgok, hanem az Úr munkálja ki a döntést.

Onézimosz életútja mögött Isten munkáját fedezi fel az apostol, és erre kéri Filemont is. Lássa meg, hogy Isten munkálkodott Krisztus által, a szökött rabszolga útvonalát az Úr készítette el. Elszökött, de Jézus utánament, és Pálhoz irányította, ott pedig találkozott vele. Jézus találkozott ezzel a fiatalemberrel, és ezáltal más emberré lett, testvérré az Úrban. Az Úr ma is képes megváltoztatni az emberi életeket. De hiszem-e, hogy van nekem is esélyem, az Úr belőlem is ki tud hozni új embert?

Az apostol Onézimosz tartozását magára vállalja. Mennyire Krisztus lelkülete tölti be. Ahogyan az Úr átvállalta adósságunkat az Atya előtt, úgy vállalja most Pál magára ennek a fiatalnak a tartozását. Ezzel is el akarja hárítani az akadályt Onézimosz felszabadulása elől. 

Onézimosz Krisztusban már szabad, más szívvel megy vissza, de azért bizonyára nem könnyű ezt megtenni, de vissza kell menni, ott kel elkezdeni az új életet, ahol korábban Krisztus nélkül élt. Ott fog igazán világítani, amikor majd a többi rabszolga is meglátja rajta keresztül Krisztust. Felismerik, hogy lehet más szívvel megélni még a rabszolgaságot is.

Krisztus az énekem

1. Krisztus az énekem, Krisztus az életem,

Mindenem énnekem Ő!

Elfogy az énekem, Elfogy az életem,  

Megmarad énnekem Ő.

2. Elfogy az életem, Ámde az égbe fenn

 Rám örök üdv hona vár.

Vár oda Jézusom, Szívem is arra von,

Hadd megyek én haza már!

3. Elfogy az énekem, Ámde az égbe fenn

Angyalok kórusa zeng.

Ott fogom hallani, és vele vallani:

„Szent vagy, ó menny Ura, szent!”

Isten áldásával.