2021. május 17., hétfő

Robog a vonat

 

G

edeon megtette az első lépést a szabadítás felé, amikor saját házát megtisztította a Baal oltárától, és a szent fától (Bír 6,33-7,14). Ezt követően Isten felruházza Lelkével, vagyis a Lélek irányítása alá kerül az élete. Isten vele van, Ő vezeti és készíti fel a harcra. Az ellenség felvonul, könnyű prédára számít, Bízik a megfélemlítés erejében, de nem számol az élő Istennel. Midján nem gondolja, hogy Istennel került szembe. Isten a népe érdekében munkálkodik. A kürt szavára sokan vonulnak hadba. Azonban Gedeon bizonytalan, vagy inkább fél, és keresi a kibúvót. Kapott már korábban jelet, és általa megerősítést, de ez nem elég neki. Elég-e nekünk Isten szava? Vagy mi is keresünk más jeleket? Nagy veszély, hogy addig keresgélünk az igék között, amíg olyanra nem találunk, ami a saját akaratunkat erősíti meg. Amikor nem elég Isten határozott szava, az azt jelzi, nem akarom vállalni, amit rám bíz.

Isten kegyelme, hogy adott jelet Gedeonnak. Miért ad? Mert nem változtatja meg tervét, Gedeont választotta ki a feladatra, és alkalmassá is teszi az elvégzésére. Isten tesz alkalmassá a szolgálatra. Egy ilyen feladatra nem lehet felkészülni, de meg lehet hallani a hívást, és engedhetem, hogy az Úr felkészítsen rá. Ő tesz erőssé. Az Ő jelenléte ad erőt Gedeonnak, és ad erőt nekünk is. Az Ő jelenléte távolítja el a félelmet a szívünkből.

Az Úr tovább formálja Gedeont, kiveszi kezéből az emberekbe vetett bizalmat. Lecsökkenti a létszámot, hogy ne a nagy seregre, ne is a saját rátermettségére, hanem egyedül az Úrra építsen. Az Úr ma is lecsökkenti a sereget, azt akarja, hogy ne az erőnkre, anyagi képességeinkre alapozzunk, hanem egyedül Őreá. Azt akarja, hogy bizalmunkat teljesen Belé vessük. Mindezt úgy, hogy mindenki előtt világosa legyen saját tehetetlenségünk. Mindenkinek meg kell látni, valóban Isten cselekedett.

Isten nem akarja, hogy megfelelésből szolgáljuk, azt szeretné, ha önként és szívből állnánk be seregébe. Aki fél, az nem bízik Benne teljesen. Ezért, akik félnek elmehetnek. Isten országában nem dominál a félelem. Isten jelenléte a meghatározó. Aki ismeri Őt, az nem fél. Az Atya közelében nincs félelem.

Végül háromszáz embert választ az Úr, mert Neki a kevés is elég. Amire mi azt mondjuk kevés, Ő arra azt mondja, elég. Mert nem a létszámon van a hangsúly, hanem egyedül az Ő hatalmán. Ma is elég az Úr kegyelme. Pál apostol is a saját erőtlensége által tapasztalta meg Isten erejét. Mindig dönteni kell a saját erőforrásunk és Isten ereje között. A kettő együtt nem mehet. Mert ha Őreá építünk, akkor oda nem keveredhet emberi.

Az Úr tovább segíti Gedeont. Teljes bizonyosságot ad. Aki odaszánja magát az Úrnak, és teljesen Rábízza magát, azt nem hagyja bizonytalanságban. Nem hagy kételyek között. Isten gyermeke nem mehet úgy harcba, hogy majd meglátjuk. Isten határozottan küld, menj tied a győzelem. Isten kijelenti, kezedbe adtam Midjánt, kelj föl és támadd meg. De ha félsz, és Gedeon még mindig fél. Mi van a szívünkben? Még mindig félelem? De ha félsz, akkor menj le a táborba, és ott az ellenséges katona álma által bizonyosságra jutsz és megbátorodsz. Isten elveszi a félelmet, felbátorítja szívünket. Vannak kételyeink? Valóban kiválasztott az Úr? Van üdvösségem? Van terve velem? Ne engedjünk ezeknek a hangoknak, hanem forduljunk az Úrhoz. Ő ad bizonyosságot. Eloszlatja félelmünket.

Az Úr hatalmasan munkálkodik, az evangélium halad előre (ApCsel 12,6-13,12). Sok ember jut élő hitre, és kapcsolódnak a gyülekezethez. A gonosz tajtékzik, gyilkol és börtönbe vet, de a gyülekezetet nem lehet megfélemlíteni. Mindez a világról, az emberről is képet fest. Ellenség az, aki Krisztus nevében jó és gyógyító tetteket hajt végre. Azokat támadják, akik által jó dolgok történnek, emberek élete rendbe jön. Heródes gyilkol és azon senki nem ütközik meg. De Péteren ige, aki a győzelmi üzenetet hirdeti. Mindenkinek tudni kell nem a gonoszé a terep. Jézus él, van szabadulás, bűnbocsánat, új élet. Lehet Jézus által másképp élni.

Pétert börtönbe veti a király, őt is meg akarja ölni, de Isten kihozza őt onnan. Isten hatalmasabb a vérengző Heródesnél. Nem a Heródeseké a végső szó, hanem az Úré. Ne féljünk, hanem mi is imádkozzunk. Menjünk az Úr színe elé, mondjuk el azt, amiben vagyunk. A gyülekezet nem fél, nem engedi, hogy Heródes mondja meg, mit csináljon. Isten népének életét nem szabhatja meg Heródes. Ők akkor is összejönnek és imádkoznak, ha ezt a király nem akarja. Nem engednek az erőszak nyomásának. A mi Urunk, az Úr Jézus Krisztus, mindig az Ő szavát engedjük érvényesülni.

Péter szabadulása jelzés Heródes felé, de ő nem látja meg. Marad tovább a rossz vágányon, magát dicsőíti, de letelik az ideje. A Heródesek ideje is lejár. A gyilkos király is Isten elé áll. Ne féljünk, csak nézzünk az Úrra. Az evangélium robog tovább, elér sok embert. Vajon hány szív nyílik meg előtte?

Az evangélium vonata elhagyja Izráel területét. Elindul más tájak és népek felé. Nem lehet megállítani. Kétezer éve robog ez a szerelvény, hangzik a jó hír, sokan örömmel fogadják. De egyszer eljut a végállomásra, és nem megy tovább. Mert a kegyelmi idő letelik. Szálljunk fel addig, amíg lehet. Ne engedjük, hogy nélkülünk érjen célba.

Antiókhiában alakul ki egy bázis gyülekezet. Az Úr ide teszi székhelyét, innen indítja az újabb járatot, eddig még érintetlen területek felé. És amerre megy a vonat, mindenütt felfigyelnek rá. Sokan meghallják az idők szavát, és megnyitják szívüket a Megváltó előtt. Mindenkinek meg kell tudni, van egy másfajta élet. Van szabadulás, a babonák, a varázslás, a bűn hatalma alól. Isten újfajta életet kínál Jézus Krisztus által. Megismertem már ezt? Mert ez több vallásosságnál. Egy igazi élet ez.

Az Úr beveti Pált, és ő viszi az evangéliumot, megnyilvánul annak ereje. Amikor a varázsló szembeszáll vele, nem hátrál meg, mindenkinek látni kell, Jézus hatalmasabb a varázslónál, az okkult erőknél. A varázslás, okkultizmus, bálványimádás ideje lejárt. Új idők járnak, új szelek fújnak. Eljött a kegyelem ideje és a Szentlélek szele fúj hatalmasan. Kifújja a gonoszt, a bűnös régi természetet a szívünkből, és új krisztusi természettel tölt meg. Krisztus a győztes!

 

 

 

Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt

 

1. Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt, Rajta, bátran! megsegít és győzedelmet ad.

Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

2. Lám, a Sátán serge talpon, szembetörni kész, A legbátrabb harcosoknak bátorsága

vész. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzede-

lemér'!

3. Szóljon a kürt, fenn lobogjon győzedelmi jel, Így előre Jézusunkkal: néki győzni kell!

Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

4. Harci zajban, küzdelemben oldalunkon áll, Benne higgyünk, ő segít meg szívünk har-

cinál. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzede -

Lemér'!

 

 

Isten áldásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése