|
A |
prédikátor az alázatra hívja fel a figyelmet, az Úr házába csak alázatos szívvel mehet az ember (Préd 4,17-6,12). Mivel ez még ószövetség, és áldozat, arra mutat rá, nem mindegy hogyan állok az Úr elé. Azt fejezem ki, hogy tőlem telik, lássátok, mit adhatok, vagy úgy, hogy nincs érdemem, veszendő bűnös vagyok? Az újszövetségből már tudjuk, hogy az ember csakis Jézus érdeméért járulhat Isten elé. Nincs magunkra hivatkozás, nem számít az érdem, az anyagi helyzet, csak egyedül a kegyelem. Megvallom bűneimet, és az Úr bűntörlő erejét kérem. Isten kegyelme és ajándékai nem vásárolhatók meg, semmivel. Se áldozattal, se kegyességgel, se kultusszal, semmivel. Azért ajándék, mert az Úr adja a megtérő bűnösnek, csak el kell fogadni. A Szentlélek is ajándék, a megüresített szívbe fogadhatjuk be.
A következőkben a beszédről van szó, amit Jakab levele már úgy fogalmaz meg, „Tudjátok, szeretett testvéreim, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra” (Jak 1,19). Mi már a hallásra fókuszálhatunk, abban gyakorolhatjuk gyorsaságunkat. Gyorsan meghallani a másikat, ez a feladatunk. Ebből származik áldás. A gyors átgondolás nélküli beszéd viszont problémákat szül.
Mi már mennyivel inkább mondhatjuk, semmi meglepő nincs az elnyomásban, a törvény és az igazság elferdítésében. Az eltelt évszázadokban mindig jelen volt. Miért? Mert az ember szíve távol van Istentől. Csak az él másképp, aki az Úr Jézustól új szívet kap, és a tanítványává válik. Urunk az övéinek azt mondta, hogy a királyok uralkodnak a nép fölött, de köztetek ne így legyen. Isten országában más a rend, a szolgálat rendje érvényesül. Aki nagy akar lenni, az mindenki szolgája. Álljunk meg egy pillanatra, csendesedjünk el, és gondoljuk át, valóban így van ma az egyházban? Csak szolgák vannak? Nincs semmi cím, senki nem nagyobb a másiknál? Valóban az a nagy, aki szolgál? És aki nagy akar lenni, a rabszolgamunkában tűnik ki? Ha őszinték vagyunk akkor bevalljuk, és megvalljuk, nem így van, és ezt a megszólítások is alátámasztják. Amíg van nagytiszteletű, és főtiszteletű és eminenciás, addig nem a krisztusi utat járjuk. Ő valóban megalázta magát, és szolgai formát vett fel. Szolgált, és életét adta értünk. Ez a követendő út.
A pénz, emberekre gyakorolt hatását is megtapasztalta a prédikátor. Ez a tapasztalat sem változott a mai napig. A pénz, a mammon ma is istenség sokak életében. Különös hatalma, hogy aki szereti, soha nem telik be vele. Mindig többet akar belőle, pedig minden itt marad. Azonban aki Isten országa polgárává válik, az megelégedett lesz. Annak már elég az, amit Isten biztosít a számára. Az ilyen ember tudja, hogy Isten Atya, Aki ismeri szükségeinket, és betölti azokat. A világ kincse már szemét a számára. Az igazi kincs az Úr Jézus Krisztus.
Az igazi megelégedettséget nem a világ, hanem az Úr adja. Aki megtapasztalja Urunk kegyelmét, átéli szeretetét, az megelégedik. Annak elég az, amit Isten ad neki. Csodálatos, amikor Isten gyermekeként megtanulunk elfogadni.
Pál apostol ügye egyre húzódik (ApCsel 24,22-25,12). A helytartó nem siet megoldani a problémát. De Pál nem esik kétségbe, nem borul ki, mert ígérete van. Elfogadja a várakozást is, Nem veszi saját kézbe a dolgok alakítását. Nem él a megszokott ügyintézéssel, a lefizetéssel. Miért? Mert Pál nem követi a világ ügyintézési módját, ő már új ember. Tudja, hogy a korrupció, nem egyezik Isten akaratával. Tisztában van azzal is, Istennek nincs szüksége a mi segítségünkre.
A cézáreai gyülekezet is felismeri a lehetőséget ebben a fogságban. Bejárnak hozzá és tanácsot kérnek. Igen, ők az Úr tanácsát keresik. Mi is így teszünk? Mi is az Úrhoz megyünk problémáink orvoslásával?
Másrészt ez a parkoltatás megállásra, elcsendesedésre feltöltekezésre is lehetőséget ad az apostolnak. Amikor nem értjük a váratlanul érkező eseményeket gondoljunk arra, Isten azt akarja, álljunk meg. Miért akarja? Mert szeretne velünk beszélni. A nagy pörgésben és zajban nem hallottuk meg a hangját. A nyomorúság élessé teheti hallásunk. Azért akar beszélni, mert tudatni szeretné az evangéliumot. Attól függ örök életünk. Felixnek is meg kellett hallania. Hallotta is, de meghallani nem igazán akarta. Vajon meghallom az Úr szavát? Értem, amit mond nekem?
Félix egy hibát követett el. Elhalasztotta a döntést, mert azt gondolta, lesz még alkalom Pált meghallgatni, Krisztus felől dönteni. Azonban nem tudjuk, mennyi alkalmunk van. Félixnek sem volt több. Elhelyezték. Meg kell ragadnunk mindig azt az időt, amikor az Úr szól. Ne halogassunk, hanem áron is megvegyük az alkalmat. Miért? Mert nagy tétről, örök életről és kárhozatról van szó. Isten elé nem állhatunk semmilyen földi elismeréssel, ami számít, Jézus vére. Akit a vér megtisztít, és aki megmarad az új életben, annak van örök élete. Nem elég a megtérés, növekedésre, engedelmességre van szükség. Arra, hogy az életünk Isten akaratával megegyező módon teljen.
Fesztusz az új helytartó sem dönt. Ő is a vádlók kedvére akar járni. Ezért Pált állítja döntés elé és ő a császárra fellebbez. Ezzel elindul Róma felé az apostol. Ragaszkodjunk mindenkor az Úr ígéretéhez. Ezt tette Pál is. Nem a helytartó elvárásának felelt meg, hanem ráállt az ígéretre. Bízott az Úr szavában. Bízzunk mi is mindig feltétel nélkül az Úr igéjében.
VÉGIG MEGÁLLD A NAGY TUSÁT!
1.
Végig megálld a nagy tusát!
Erőt Urad, a Krisztus ád.
Nyerd el, mit félretett neked,
A koronát, az életet!
2.
A célra fuss, hogy mennybe juss,
Ott vár reád az égi juss!
Az út oda bizton vezérl,
Krisztus az út, Krisztus a cél.
3.
Ne csüggedj el, Ő felemel,
Új erőt ád, csak bíznod kell!
Ha gondodat mind ráveted,
Segít vinni a terhedet.
4.
Bízzál, ne félj, a Krisztus él!
Ő hűn szeret és megsegél.
Csak higgy, és Ő lesz Mestered,
Urad, s mindenben mindened!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése