Olaj a lámpásba

 

S

zomorú történet ez, mert Isten népe körében megy végbe (Bír 17,1-13). Ugyanolyan dolgokat látunk náluk, mint azoknál, akik nem ismerik az élő Istent, akik nincsenek szövetségben Vele. Ráadásul elhiszik, hogy ez így jó. A vallásos formákat megtartják, de szívük nem az Úré. Sokan gondolják azt, minden rendben, mert a külsőségeknek megfelelnek, talán még többnek is tűnik, mint másoknál. Ez a család is házi oltárt tart, majd saját papot alkalmaz. Milyen szentek ezek, mondanánk. Azonban megfér náluk a lopás, a hazugság, az átok, és a bálványimádás. Mindent jól megmagyaráznak. Nézzünk az igébe, mint egy tükörbe, és lássuk meg, mi van az életünkben? Ha mi is ezt látjuk, lopás, hazugság, mert másoknál ez természetes, akkor boruljunk az Úr elé, kérjük bocsánatát, és tisztítsuk meg szívünket és életgyakorlatunkat a bűntől.

Egy férfi meglopta az anyját, aki megátkozza a tolvajt. A fiú ezt meghallja, és mivel fél az átok hatásától visszaadja, amit eltulajdonított. Ez jónak tűnik, de valahogy hiányzik az őszinteség. Nincs igazi bűnbánat. Nem azért adja vissza, mert meglátja, hogy Isten szerint ez bűn, és így nem látunk igazi mély bűnbánatot. Az igazi és őszinte bűnbánat, életváltozásban nyilvánul meg. Úgy, ahogyan Zákeusnál látjuk. Ő Jézus lényébe tekint, és átéli szeretetét, kegyelmét, ennek hatására, rendezi dolgait. A négyszeresét adja vissza azoknak, akiket megkárosított. A többi részéből pedig gondol a szegényekre. Itt megtartják a pénzt, ők rendelkeznek vele. Úgy gondolják, az Úrnak szentelik. De a nem tiszta pénzt, vagy dolgokat csak a teljes bűnbánat, az Úr vére teszi tisztává. Attól nem lesz tiszta semmi, ha az egyház részére felajánljuk. Előbb nekünk kell megtisztulni, az pedig az Úr kegyelme által a kereszt tövében megy végbe.

Világosan kitűnik, nem ismerik Istent. Azt teszik, ami nekik tetszik, amit ők jónak gondolnak. A maguk módján hisznek és így tisztelik az Urat. Azonban Isten kijelenti, hogyan tiszteljük Őt. Nekünk már azt mondja az Úr, hogy Lélekben és igazságban kell az Atyát imádni. Így imádjuk? Vagy mi is a magunk módján? Ne higgyük, hogy akkor minden rendben van. Kérdezzük meg az Urat, Ő is jónak tartja e ezt? Az igén tájékozódjunk, és amit mond, ahhoz igazodjunk.

Amikor Míká lévitát fogad a házhoz és azt pappá teszi, úgy gondolja mindez tetszik Istennek. Megfizeti, és a lévita azt teszi, amit várnak tőle. A lévita sem kérdezi az Urat. Valóban mindenki azt teszi, ami neki tetszik. Elsősorban nem azért, mert nem volt királyuk, hanem azért, mert nem az Úr volt a királyuk. Később látjuk a királyság sem lesz igazán jó megoldás. Mert ha nem az Úré a szívük, ha nem tekintély Isten a számukra, ők is megkísérthetők a világ által. Ha a király rossz irányba megy, rossz irányba halad a nép is. Ha azonban az Úr az én királyom, jó lesz az irány, és jó lesz az életgyakorlat is. Isten a Fiút adta mércéül, Őhozzá mérjük az életünket, és Hozzá szabjuk az irányt is. Az ige ezen az új úton az útjelző. Aki Őt követi, azt nem hagyja eltévedni.

Pál a harmadik missziói utat járja (ApCsel 19,1-7). A Lélek nem engedi őt sokáig egy helyben maradni. Viszi tovább az evangéliumot, és közben azokat a helyeket is bejárja, ahol már bizonyságot tettek az Úrról. Az igére a már megtérteknek is szükségük van. Isten nem csak hitre juttat az ige által, hanem rajta keresztül táplálja is a hitünket. Az ige a lélek tápláléka. Ezen növekedünk az üdvösségre. A gyülekezetnek a növekedésre Isten igéjének a hirdetésére van szüksége. Ezt nem lehet semmivel sem pótolni. Tehát a növekedést nem a sokféle program, nem az emberi erőlködések, hanem az ige végzi el.

Efézusba érve, néhány keresztelő Jánosi tanítvánnyal találkozik. Az egyik, Pál visszatért Efézusba. Visszavitte az Úr, mert szükség volt rá azon a helyen. Milyen jól látta az apostol a második út végén, ha az Úr akarja, visszatérek. Akarta, és visszahozta. Most jött el Pál efézusi munkásságának ideje. Nem jó erőltetni Isten dolgait, Pál ezt nem teszi. Meg kell tanulni kivárni az Úrtól rendelt időt. Figyeljünk mindig az Úr vezetésére. A Szentlélek jól hangolja össze a szíveket és az eseményeket.

Ezek az emberek hittek, de nem Jézusban. Nem elég hinni, el kell jutni az Úr Jézus, az Isten Fia megismeréséig. Pál látja, hogy megrekedtek, és tovább vezeti őket. Nem elég egy neves igehirdetőig, egy népszerű emberig eljutni, hanem Jézushoz kell találnunk. Maga János is Jézushoz irányította az embereket, arra mutatott, Aki utána jön. Az Úr Jézus megismerése a Belé vetett élő hit nélkül nincs üdvösség.

Pál elvezette őket Jézushoz, nekünk is el kell jutni Hozzá. Meg kell látni, hogy az új élet, a szabadítás, a gyógyulás a Jézus nevében való hit által tapasztalható meg. Nem adatott más név, csak a Jézus neve, Aki által üdvözülhetünk.

Ezek az emberek elfogadták, amit Pál mondott. Taníthatók voltak. Nem csináltak a jánosi útból külön vallást. Nem merevedtek meg. Mondhatták volna, ragaszkodunk hagyományainkhoz, őseink hitéhez. Nem, ők Jézushoz ragaszkodtak. Kihez ragaszkodunk? Az Úr Jézus által tudok-e tovább lépni, és hitben növekedni?

Amikor megvallják hitüket és megkeresztelkednek, a Szentlélek leszáll rájuk. Szentlélek nélkül nincs biblikus tanítványság. Ez nem egy új klub, nem is egy emberek által megszervezett közösség.  A Krisztusban hívők közössége az egyház, aminek az Úr a feje, a Szentlélek a motorja. nekünk nem magunkban kell cselekedni. Itt nem programszervezés, menedzselés folyik, hanem odaszánjuk magunkat a Lélek eszközeként. A feltámadott Úr Jézus a Lélek személye által, rajtunk keresztül munkálkodik. A tanítvány üres edény, akit a Lélek tölt meg. Ha nincs jelen a Lélek az egyház erőtlen, és tehetetlen. A Lélek az olaj a lámpásunkba.

 

 

TANÍTS, URAM, MEGHAJLANI

 

 

1.        

Taníts, Uram, meghajlani,

Mint szélben az arany kalász!

Hajoljak meg, ha Szentlelked

Reám fuvall s porig aláz!

2.        

S dacos szívem ha ellenáll,

Midőn a Lélek rálehel,

Jöjj tűz gyanánt, s a dac, a gőg

Lelked tüzében égjen el!

3.        

Mint bősz hullám, mely megtörik,

Ha parthoz űzi zúgó szél,

Úgy törjön össze szívem is,

Amint Tebenned partot ér!

 

Isten áldásával.