Aki szomjazik...

I

sten lényébe pillanthatunk bele a próféta segítségével (Hós 11,1-12). Megtudjuk, hogy az Úr lénye szeretet. Ő a szeretet, az igazi szeretet, ami nem értékel, nem köt feltételhez, hanem azért szeret, mert szeret, mert nem tudja magában tartani, meg kell osztani valakivel. Azzal osztja meg, aki rezonál Rá, aki befogadja. Izráelt sem azért szerette, mert megérdemelte, hanem annak ellenére való szeretettel nyilvánult meg feléje.

Még gyermek volt Izráel, még nem fejlődött néppé, még csak egy nagy család volt, de Isten már szerette. Csodálatos, hogy Ő már akkor szeret, amikor még nem is igazán ismerjük Őt; valóban igaz, hogy Ő előbb szeretett minket. Adjunk hálát Neki ezért, magasztaljuk Őt szolgáló élettel. Az Úr a kisgyermek növekedésének a képét használja fel - olyan volt Izráel, mint a járni tanuló gyermek, akinek a szülő segítségére van szüksége. Isten vezette őket lépésről lépésre a néppé, a felnőtté válás útján. Így van ez, az Úr támogatására van szükségünk a felnőtté válás útján. Hiszen Nélküle, törvénye nélkül nem tudjuk, mi a helyes.

Úgy vezette őket, mint anya a gyermekét, a szeretet kötelével vonta őket magához. Tehát nem diktatórikus módon közelített hozzájuk, hanem cselekedett értük. Nem kényszerítette őket, hanem szabaddá tette Izráelt, és várta, hogy erre viszont szeretettel válaszolnak. Úgy akarta, hogy önként szeressék és kövessék szabadítójukat. Ez ma sem változott, az Úr hív, és azt akarja, hogy önként kövessük Őt. Jézust nem kötelező követni, hanem szabad. Jó, ha ezt felismerjük, és azt is meglátjuk, hogy csak az a jó számunkra, ha elindulunk Jézus nyomában. Mert az Ő nyomai jó irányba, szabadságra, életre vezetnek.

Nézzük meg, miként válaszolt Izráel Isten cselekvő szeretetére? Azt látjuk, nem szerették viszont, nem közeledtek Hozzá, hanem inkább egyre csak távolodtak Tőle. Nem akarták, hogy szeressék őket. Különösen azt nem akarták, hogy úgy szeresse népét Isten, ahogyan azt Ő akarja. Inkább a bálványokhoz fordultak. Mert az ördög Istent zsarnokként állítja be, szolgálatát pedig rabságnak. A bálványok imádását, a pogány népek szabadosságát pedig szabadságnak. Pedig a bűn útja a rabság, hiszen onnan már saját erőből képtelenek vagyunk kiszabadulni.  A bűn szolgaságából csak az Úr képes megszabadítani. Izráel is szolgaságra jutott. A kezdeti jólétet felváltotta a rabszolgaság. Mert így működik a gonosz, látszatszabadsággal magához csábít, majd szenvedélyek bilincseit, igát helyez ránk. Az Úr azonban leveszi az igát, Ő ad igazi szabadságot, mert akit a Fiú megszabadít, az valóban szabad lesz.

Izráel problémája, hogy nem akar megtérni. Ez a mi problémánk is. Nem akar a mai ember sem az Úrhoz térni és az Ő útján járni. Inkább támaszkodunk mi is a világra, politikára, mint az Úrra. Isten azonban mindezek ellenére hívogatja övéit, de ők nem indulnak el felé. Isten hív téged is, és engem is, de elindulunk-e? Megindultál-e már az Úr felé? Az elindulás azt jelenti, abbahagyom, amivel eddig foglalkoztam, otthagyom bálványaimat, és követem az Urat.

Nemcsak negatív élményben, elutasításban volt része Jézusnak, hanem pozitívban is (Jn 7,31-39). Voltak, akik hittek Benne. Igen, voltak olyanok, akikre nem volt hatással a vezetők véleménye, hanem saját tapasztalataikra hagyatkoztak. Komolyan vették, amit láttak és hallottak, hittel rezonáltak az Úr szavaira. Mert nemcsak kudarc van a keskeny úton, hanem eredmény is. Nem mindig látjuk ezt, de az Úr elvégzi a szívekben a munkát.

A vezetők féltékenyek és irigyek lettek Jézusra. Nem Hozzá irányították a gyógyulni vágyókat, hanem igyekeztek eltávolítani az Urat a nép köréből.  Még egy kevés ideig veletek vagyok - mennyi ez a kevés idő? Nekik három év volt összesen, addig volt lehetőségük felismerni a Messiást. Mi már több időt kaptunk, de éltünk-e már a lehetőséggel? Mire használtuk fel az időnket? Jézus megismerésére, Isten akaratának cselekvésére vagy az élvezetek halmozására? Ragadjuk meg a lehetőséget és keressük az Urat.

Csodálatos, hogy amikor veszélyben van az élete, akkor is hívogat.  Belekiált Jézus életünk forgatagába, a minket körülvevő zajba, és azt mondja: „Ha valaki szomjazik, jöjjön Hozzám és igyék.” Ki nem szomjazik most? Mindenki átéli, hogy ebben a melegben folyadékra vágyik. Azonban lelki szomjúság is van - ezt nem oltja a víz, a különféle üdítők. Lelkünk szomját a Jézus által kínált élő víz képes csillapítani. Halljuk meg a hívást, és jöjjünk Hozzá. Valljuk meg: Uram, nagyon szomjazik a szívem, ezért jövök. Próbálkoztam sokfelé, de szomjas maradtam. Lelkünk szomját nem az italboltokban csillapítják, hanem az Ige, a Jézussal való áldott kapcsolat viszi ezt végbe. Jézus hív, azt mondja, ne a szenvedélyek, a pótmegoldások felé indulj, hanem Őhozzá. Az Ő közelségében elégszik meg lényünk. Aki komolyan veszi a hívást, és elindul az Úr felé, az átéli, hogy benne fakad fel az élet forrása. Ez a forrás soha nem fog kiapadni, mert a Krisztusba vetett hit táplálja. Másrészt túlárad rajtunk, és így életünk áldássá, üdítővé válik mások számára is.

 Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem

1. Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem, Míg üvölt a habtusa, S nő a vész a tengeren, Rejts el, rejts el, itt ne hagyj, Míg eláll a fergeteg; Biztonságos révet adj, S majd fogadd el lelkemet.

2. Nincs nekem más enyhelyem, Szívem Téged hív s keres, Ó, maradj itt, Mesterem, Őrizz, adj erőt, szeress! Véled állom a vihart, Hit s erő Te vagy, Te Szent, Szárnyad árnyával takard Fejemet, a védtelent.

3. Csak Te kellesz, én Uram, Benned mindent meglelek; Támogasd, ki elzuhan, Gyógyítsd meg, ki vak s beteg. Szent szavadra hallgatok, Tévedés az én bajom, Én hamisság s bűn vagyok, Te igazság s irgalom.

4. Kegyelem vagy, égi jó, Mely minden bűnt eltörül, Hagyd, hogy gyógyító folyó Tisztogasson meg belül. Élet-kút vagy, lüktetés, Vízmerítni drága hely, Ó, buzogj fel bennem és Öröklét felé emelj.

Isten áldásával.