Meggyőződés

D

ániel nem fogadja el élete és népe életének sorsát csak úgy, hanem igyekszik megérteni, mi miért történt (Dán 9,1-19). Kérdései támadnak, mert nem úgy gondolkodik, hogy ez van, és ezt kell szeretni, hanem a kérdéseire keresi a válaszokat. Hol keresi a válaszokat? Hová fordul a benne levő kérdésekkel? Isten Igéjéhez fordul, a próféták irataiban keresi a választ. Nem saját maga próbálja megfejteni a titkokat, hanem az Igéhez fordul, általa pedig az élő Istenhez. Hálás szívvel forduljunk mi is a Szentíráshoz életünkkel, korunk eseményeivel kapcsolatban. Keressük türelemmel, kitartással Isten üzenetét. Bizonyára nem egyik pillanatról a másikra értette meg mindazt, ami népével történt. Idő kellett, amíg meglátta, mi miért történt. Az Igében talált reménységet is, amivel társait is képes volt vigasztalni. Így forduljunk mi az Úrhoz. Keressük Nála, az Ő lábainál a válaszokat. A tanítványok is mindig Jézushoz fordultak kérdéseikkel. Ők már nem a farizeusokat, a rabbikat keresték, mert meglátták, hogy minden kérdésükre Jézus a felelet. Jézusban olyan válaszokat kaptak az életre, amit máshol nem találtak meg.

A próféta rendszeresen imádkozott, de mindezt azért tette, hogy először mindig az Urat keresse. Az imádság elsősorban az Úrral töltött drága időt jelentette. Nem kérdés-felelet játék zajlott, hanem Istenre hangolódott. Dániel szerette az Urat, fontos volt számára a rendszeres közösség. Mi a célja Bibliaolvasásunknak? Önmagáért keressük-e Urunkat? Átéljük-e, hogy jó Vele lenni, mert nincs nagyobb kiváltság, mint tanítványként az Úrra figyelni, és hallgatni Őt?

Az Úr elé való állás ráhangolódással kezdődik. A próféta böjtöl, zsákruhát ölt, és hamuba ül. A  böjtölés azt jelenti, hogy ebben az időszakban mindent félretesz, mindenről megfeledkezik, csak az Úr létezik a számára. Álljunk így elé mi is, erre az időre tegyünk mindent félre, kapcsoljuk ki a telefont és mindent, ami elvonhatná figyelmünket. Isten elé nem állhatunk fél szívvel, negyed figyelemmel. A zsákruha a bűnbánatot fejezi ki. Azt üzeni, hogy nálam sincs minden rendben, látom és megbánom bűneimet, várom Isten bocsánatát.

Amikor megérti Dániel az Írást, bűnvallást tart. Ebben kimondja, hogy népe nem véletlenül került fogságba, hanem minden, ami történt, bűneik következménye. Ő már nem önelégült, nem úgy áll az Úr elé, hogy mindezt nem érdemelte, hogy az ő életében minden rendben van. Dániel látja saját és népe bűneit, jobban mondva azonosul népe bűneivel. Nem másokat tart élete alakulásáért felelősnek, hanem vállalja a ráeső részt. Mi gyakran másokat hibáztatunk, a másikat tesszük felelőssé életünk rossz irányba való haladásáért. A válságból való kivezető út első lépése az őszinte bűnbánat, amikor látom és elismerem saját felelősségemet, majd igyekszem az Úr kegyelme által  változni és változtatni.

Imádságában Dániel elismeri, hogy az Úré az igazság, a miénk pedig arcunk pirulása. Vagyis úgy látja, Istennél minden rendben van, a probléma Isten népénél keresendő. Velem nincs minden rendben, vallja Dániel. Ezt kell nekem is meglátnom. Én tértem le a keskeny útról, én nem vettem figyelembe az Úr akaratát és igazodtam a világhoz.

Felismeri a csendességben azt is, hogy az Úrnál van bocsánat. Így azután van újrakezdés is. Az Úr előtti csendesség nem megszokás, hanem a kegyelem, a feltöltődés lehetősége. Azzal a hittel állhatunk az Úr elé ma is, hogy újra lehet kezdeni, fel lehet állni, ha elestünk. Nem szükséges elcsüggednünk, mert az Úr jobbat készít számunkra, mint amit mi elterveztünk.

Dániel nemcsak magáért, hanem népéért, annak helyreállításáért is imádkozik. Mi is vigyük elé népünket, minden számunkra fontos embert, de vigyük a népeket is, mert az Úr képes megváltoztatni az életeket, Ő tudja felemelni az elesetteket. Az Úrtól jön a gyógyulás és a vigasztalás.

Isten válaszol a prófétának, helyes megértésre kívánja tanítani. Fontos, hogy igyekezzünk jól és helyesen megérteni az Igét. Itt nincs helye türelmetlenségnek, az Úr sürgetésének. Jó csendben várni Isten szavát, és a válasz meg fog érkezni, hiszen nem hagyja az Úr felelet nélkül az őszinte kérdést.

A válaszból kiderül, le fog telni a fogság ideje. Véget ér a szenvedés, és egy új kezdődhet el, immár Isten vezetésével. Van remény, van folytatás, és ez reményt ad Isten népe számára. Ha az Úrra nézünk, soha nem látjuk sötéten életünket, a jövőt. Mert maga az Úr a jövő. Hiszen a testet meg is ölhetik, de a lelket senki nem pusztíthatja el. A Krisztusba vetett hit által kitágul az élet horizontja, felragyog előttünk az örökkévalóság.

Ennek az egyszerű, de nyitott szívű asszonynak a bizonyságtétele megmozgatja az embereket (Jn 4,39-45). Látni akarják a Krisztust, és tömegesen indulnak az Úrhoz. Olyan megragadó, hogy már nem azt nézik, ki volt ez a nő eddig, hanem arra figyelnek, amivé lett, ami árad belőle. Mert lényéből most már a Krisztus, az élő víz árad. Senki nem mondja, hát ez beszél, hanem komolyan veszik amit mond, és elindulnak. Vegyük mi komolyan a bizonyságtételt és induljunk az Úr felé. Induljunk el, hogy mi magunk tapasztaljuk meg, ki is Ő.

Az asszony Jézus előtt állva, az Ő lényére figyelve meglátta önmagát. Jézus nem sokat beszélt neki, nem ecsetelte a bűneit, mégis úgy érezte, mindent megmondott neki. Aki őszintén az Úr elé áll, az mint egy tükörben meglátja magát. Ez a tükör a valóságot mutatja, nem torzít, nem tesz szebbé, hanem elénk tárja szívünket, úgy, amint van. Ne tiltakozzunk, ne mondjuk, rossz ez a kép, hanem fogadjuk el mi is azt a képet, amit az Úr rólunk készít. Mert Ő nemcsak lényünk betegségét mutatja meg, hanem a gyógyulást is megadja a számunkra. Azonban a gyógyuláshoz az őszinte beismerésen keresztül vezet az út.

Merjük mi is megvallani hitünket, merjük elmondani, kicsoda számunkra az Úr. Mondjuk el, kinek ismertük meg Őt. Mondjuk el, hogyan segít számunkra az Úr, miként éljük meg kegyelmét egy-egy élethelyzetben.

A samáriaiak, amikor találkoznak Jézussal, maguk győződnek meg arról, hogy Jézus a Megváltó. Nem az asszony szava juttatta őket hitre, az csupán elindította őket Jézus felé. Így van ez a mi bizonyságtételünkkel is. Nem mi üdvözítjük az embereket, de odasegíthetjük őket a Megváltóhoz.

Ebből a részből megtudjuk, hogy nagyon fontos a személyes meggyőződés. Nem mások elmondására, hanem az Ige bizonyságtételére, a megtapasztalt kegyelemre építhetjük hitünket.

Ó, irgalmas Isten, Én könyörgésemben

1. Ó, irgalmas Isten, Én könyörgésemben Füledet hozzám hajtsad; Ó, igen jó Isten, Minden szükségemben Áldásod szaporítsad.

2. Ó, hatalmas Isten, Keserűségemben Szívemet vidámítsad; Ó, nagy és szent Isten, Minden félelmemben Elmémet bátorítsad.

3. Ó, örök Úr Isten, A veszedelmekben Segedelmedet nyújtsad; Ó, igaz Úr Isten, Kételkedésemben Hitemet gyámolítsad.

4. Ó, áldott Úr Isten: Rossz testiségemben Lelkem hozzád hódítsad; Ó, erős Úr Isten, A világ fényében Szemem világosítsad.

5. Ó, teremtő Isten, A kísértetekben A Sátánt elfordítsad; Ó, megváltó Isten, sok vétkezésimben Irgalmad bizonyítsad.

6. Ó, szentelő Isten, Erőtlenségimben Kegyelmedet újítsad; Ó, kegyelmes Isten, Éltemnek végében Lelkemet boldogítsad.

Isten áldásával.