|
K |
ülönféle áldozatok bemutatásáról olvastunk eddig, amelyeknél az áldozatot bemutató az oltárhoz, vagyis Isten elé járult (3Móz 10,1-20). Ezek rámutattak az Istennel való kapcsolat rendszerességére. Mivel az áldozatokat újra és újra be kellett mutatni, ez arra kötelezte Isten népét, hogy ne csak letudja az istentiszteletet, hanem egész szívéből részt vegyen benne. Meg kellett azt is tanulni, az Úrra nekünk van szükségünk. Az élő és rendszeres kapcsolat tölt fel, belőle származik energia. Mindezek számunkra is üzenik, fontos rendszeresen, mindennap az Úr elé járulni. Ha nem is mutatunk be már áldozatot, de keressük Őt. Lényeges, hogy az Úrral, mint élő személlyel akarjak naponta találkozni. Keresem Őt, figyelem a szavát. Mert a csendesség nem öncélú, nem egy monológ, hanem egy másik személlyel, az élő Úrral való kapcsolattartás.
Egy tragikus és ebből kifolyólag megrázó történetet olvasunk. Megrázó, mert a szent sátorban megy végbe. Azon a helyen, ahol Isten jelen van, ahol Neki szolgálnak, ahol átélhetik Isten kegyelmét. Ez a történet rámutat, nem járulhatunk akárhogy Isten elé. Isten szent, és a bűnös embernek az Úrtól kijelölt útvonalon lehet Őt megközelíteni. De hát ezek az emberek is papok voltak, ők is áldozatot akartak bemutatni. Miért történt ez?
Azt olvassuk azt tették, amit nem parancsolt az Úr. Papok voltak, de ez nem az ő feladatuk volt. Túllépték hatáskörüket. Bementek a szentek szentjébe, ahová csak a főpap léphetett be, egy évben egyszer. Idegen tüzet vittek, valószínűleg nem onnan vették a tüzet, ahonnan az Úr meghagyta. És ebben fontos üzenet van, nem lehet akárhogyan Isten elé járulni, nem tisztelhetjük a magunk módján. Milyen sokan mondják, a magam módján hiszek, a magam módján tisztelem Istent. Ő azt akarja, hogy úgy tiszteljük, amint azt Ő kijelentette. A mi útvonalunk Jézus, rajta keresztül közelíthetjük meg Istent. Ha Nélküle közeledünk, ha nem borultunk le a kereszt alatt, és nem az Úr Jézus vérében, kegyelmében bizakodunk, rossz útvonalon indultunk el.
Amikor a magunk módján keressük Istent, és saját tetteinkben bízunk, az idegen tűz. Az egyedüli áldozat, amiben bízhatunk, aminek megmentő ereje van, az Úr Jézus Krisztus kereszthalála. Nincs más.
Nagyon megrendítő ez, és a szívünkre helyezi, amit Isten mondott: „Akik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem.” A személyes hit, és a hitből való élet és szolgálat felelőssége körvonalazódik ki előttünk. Isten azt várja, hogy akik közel vannak Hozzá, akik Róla tesznek bizonyságot az életükkel is tegyék. Az életünk Róla beszél. Ezért nagyon is lényeges, hogy akik Őt szolgálják hogyan élnek.
Mindezekből azt is meglátjuk, Áron élete sem könnyű. Ő a főpap, és mégsem kerülik el tragédiák. Két fia hal meg egyszerre. Nem könnyű ez, mégsem fordul szembe Istennel. Bizonyára nem érti azonnal miért történtek így a dolgok, de figyel továbbra az Úrra és végzi szolgálatát.
Az Úr Jézus önmeghatározását olvashatjuk, Ő pásztor (Jn 10,11-15). Jó erre figyelni, nem hadvezérként, főpapként, politikai vezetőként, hanem pásztorként határozza meg magát. A pásztor személyes kapcsolatban van a juhokkal, törődik velük, megkeresi őket. Ő azért jött, hogy megkeresse az elveszetteket. Olyan pásztor Ő, aki életét adja a juhokért. Ezért bízhatunk Benne, jöhetünk Hozzá bátran. Neki az ember a fontos. Nem azt keresi, ami a miénk, hanem minket magunkat. Kiemel a bűn nyomorúságából, és vezet egy új úton.
Jézus nem fut el, nem hátrál meg, hanem még a Gecsemánéban is elébe megy elfogóinak, tanítványait pedig hagyja elmenni. Csodálatos, hogy mennyire menti az embert, odafigyel a betegre is. Nem csak a kiválókat pásztorolja, hanem törődik a gyengével, megerősíti őt. Aki Hozzá tartozik, nyájának tagja soha nem érzi magát kevesebbnek a többinél. Mert az Úr nem testi állapotunk, erőnk szerint tekint ránk. Neki egyformán kedves mindenki, aki hallja a hangját és követi Őt.
Kölcsönös és mély ismeret van a pásztor és a juhok között. Nemcsak a pásztor ismeri a juhokat, hanem azok is Őt. Ismerem Őt? A hitem arról szól, hogy megismertem az Urat, sőt egyre inkább törekszem megismerni Őt? Ez a megismerés az ige olvasása és az állandó kapcsolat révén megy végbe.
Jézusnak az életénél is fontosabbak a juhok. Kész Önmagát adni értük. Miért? Mert nincs más módja a megmentésünknek. Oda kell adni az életét a juhokért. Másképp elragadja őket a farkas. Az Úr nem habozott önmagát áldozni megmentésünkért. Vállalta ezt a nagy árat. De ez azt is jelenti, ki vagyunk ragadva a gonosz kezéből. Aki Jézusé, az meg van mentve. Az ilyen ember felett már nem uralkodik a gonosz. Azonban mindez akkor válik valósággá a mindennapokban, ha megmaradunk az Ő nyomában. Amíg Vele vagyunk, nyomdokait követjük, a gonosz nem fér hozzánk. Ő ad igazi védelmet.
Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat
1. Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat, E földi útvesztőben te mutass jó utat;
Szent nyomdokodba lépve, a menny felé megyünk, Ó, halhatatlan Ige, vezérünk, Mes-
terünk.
2. Mert boldog az az ember, ki dicsér tégedet, És kóstolgatja mindennap szent beszé-
dedet; Hát legeltessed igéddel bolygó nyájadat, És terelgessed Lelkeddel juhocskáidat.
3. Szentlelkedet töltsd ránk ki, mint hajnal harmatát, És adj fejünkre tőled nyert ékes ko-
ronát, Hogy áldozatra felgyúlt, megszentelt életünk Oltárodon elégjen, Királyunk, Meste-
rünk!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése