Az Atya háza

 

J

ónás ismét a parton, ott van, ahol hajóra szállt (Jón 3,1-10). Onnan kell újrakezdenie. Azonban magasztalnunk kell az Urat, hogy az engedetlenség után sem mond le rólunk, és újra lehet kezdeni. Az új kezdés is Istentől indul. Ő szól. Csodálatos, hogy szól újra, hogy nem veszíti el türelmét, és nem mondja, nem vesződöm tovább vele. Isten vesződik velünk, hagyhatta volna Jónást a tengerbe veszni, de nem tette. Kimentette őt onnan, de szolgálatra engedelmes életre mentette. Ma is szolgálatra ment meg. Azért ment meg, hogy szolgáljuk, elmondjuk a ránk bízott üzenetet. Nem a saját véleményünket kell elmondani, hanem azt a beszédet, amit Isten ránk bíz., Ez azt jelenti, az Igét kell hűséggel hirdetnünk.

Most már az Úr szava szerint cselekszik a próféta. El tudom mondani, hogy én is az Úr szava szerint cselekszem? Ahhoz igazodom, amit Isten mond nekem? Most már Ninivébe megy, mert ott kell újrakezdeni, ahol abbahagyta, addig nem kap új feladatot, amíg ezt végre nem hajtja.

Jónás megy és hirdeti Isten ítéletét. Nem is valami szeretetteljes üzenetet ad tovább. Nem megtérésre hív, hanem ítéletet hirdet. Bár az időkorlát jelzi, még van lehetőség megtérni. Isten mindig azért küldi szolgáit, mert menteni akar. Neki akkor is ez a célja, ha a próféta nem így gondolja. Csodálatos Urunk van. A gonosz várost sem elpusztítja, hanem igyekszik megfordítani az életüket. Azon fáradozik az Úr, hogy megmentse őket. És ebbe a munkába belevonja övéit is. Embereken keresztül munkálkodik, ránk bízza az evangéliumot. Milyen szívvel visszük? Örömmel, hogy az Úr menti az elveszettet, vagy olyan foghúzósan, mint Jónás. Ezt akarja az Úr, hát elmondom, de igazán semmi kedvem hozzá, mert nem akarom, hogy üdvösségre jussanak. Jónás úgy gondolkodott, megérdemlik az ítéletet. És közben nem veszi észre, az ő szíve sem különb. Ez a baj, ez a rossz bizonyságtétel, amikor kiderül, hogy a mi szívünk se különb. Másoktól elvárjuk a szent életet, és közben bennünk is ott van a gonosz és gyilkos indulat.

Megdöbbentő mennyire komolyan vették az üzenetet. Böjtöt hirdettek, bűnbánatot tartottak. Megrendítette őket, hogy Isten gonosznak látja őket. Megrendültek attól, hogy nem olyanok, mint amilyennek magukat képzelték. Teljes, őszinte szívből jövő bűnbánat. Honnan tudjuk, hogy szívből jön? Onnan, hogy nem külsőségekben nyilvánult meg a megtérés, hanem életváltozásban. Nem arról van szó, hogy Jónás szervezett egy evangelizációt, vagy bűnbánati istentiszteletet és arra elmentek. Nem is egy egyházi ünnepet tartottak meg, hanem elfordultak a bűntől. Megtagadták a bűnt, az erőszakosságot, és elkezdtek Istenre figyelni. Az igazi megtérés életváltozásban mutatkozik meg. Hátat fordítok a bűnnek, azoknak a tetteimnek, amik addig természetesek voltak.

Ninivét Isten szava teljes mértékben megszólította.  A király is komolyan vette Istent. Leszállt a trónról, példát adott. A király magával kezdte, nem az alattvalóit szólította fel megtérésre, hanem először ő tért meg. Nem szégyellt zsákruhát ölteni. Mindig velem kezdi az Úr. Azt akarja, hogy én változzak, és az majd bizonyságtétellé válik.

Az Úr felment Jeruzsálembe a páska ünnepére (Jn 2,13-25). A templomba tartott, mert az Atya házának, az imádság házának tartja. Azért adatott, hogy ott emberek keressék Istent, és megtapasztalják jelenlétét. A templom az Istennel való találkozás helye. Azt másra nem használhatjuk. És amikor Jézus bemegy, nem azt találja ott, aminek lenni kéne. Nem elcsendesedett Istenre hangolt embereket lát, hanem zsibvásárt. Minden fontos, pezseg az élet, Istenre nem lehet hangolódni. És Ő ezt nem fogadja el. Nem érdekli, mit mondanak az emberek, arra figyel mit szól ehhez az Atya, és megtisztítja a templomot. Ami nem oda való, azt eltávolítja. Van ott minden, pénz, és amit pénzzé lehet tenni. A pénzt kiborítja, és nem szedi fel. Nem kér belőle százalékot, hanem azt mondja, ezeknek innen el kell tűnniük. A templom imádság háza, itt életek gyógyulásának kell végbemenni. Nem üzletközpont, hanem az Atya háza a templom. Még csak nem is a kulturális élet központja, hanem Isten rendelője. Arra adta, hogy a bűntől szabaduljon, gyógyuljon az ember. Nem hagyományok megőrzésére szolgál, hanem az élet központja.

Mit talál az Úr gyülekezeteinkben? Milyen szokások foglalnak le minket? Isten áll életünk középpontjában, vagy különféle hagyományok? Mit talál az Úr a szívünkben? Hiszen az ige azt mondja, a testünk a Szentlélek temploma? Vajon mi van ebben a templomban? Mit lát benne az Úr? Engedjük, hogy mindazt kitakarítsa, aminek nem ott a helye. Van, amit el kell hordani, amit ki kell takarítani az életünkből. Amikor Jézus erre felszólít, tegyük meg. Mert az Úr mondta, nem tűröm a bűnt és az ünneplést. Isten nem ünnepi hangulatot kínál, hanem egy új életet. Azt akarja, hogy beengedjük az életünkbe, ahol már Ő lesz a király.

Mindez azért történt, hogy látva, higgyünk Benne. Higgyünk az Ő nevében. Jézus neve ma is szabadítás. Nevét segítségül híva, megszabadulhatunk a bűn uralma alól. Hívjuk Őt segítségül minden problémánkban.

Megrendítő, hogy nem bízza magát az emberre az Úr, mert tudja, mi lakik benne. Jézus tudja, hogy az ember nem megbízható, de Ő igen. Ha ezt meglátjuk, akkor mi is Őbenne fogunk bízni. Már nem emberektől várjuk a megoldást, hanem kizárólag tőle.

 

 

Aki értem megnyíltál

 

1. Aki értem megnyíltál, Rejts el, ó, örök kőszál! Az a víz s a drága vér, Melyet ontál a

bűnér', Gyógyír légyen lelkemnek, Bűntől s vádtól mentsen meg!

 

2. Törvényednek eleget Bűnös ember nem tehet; Buzgóságom égne bár, S folyna köny-

nyem, mint az ár: Elégtételt az nem ad, Csak te válthatsz meg magad.

 

3. Jövök, semmit nem hozva, Keresztedbe fogózva, Meztelen, hogy felruházz, Árván,

bízva, hogy megszánsz; Nem hagy a bűn pihenést: Mosd le, ó, mert megemészt!

 

4. Ha bevégzem életem, és lezárul már szemem, Ismeretlen bár az út, Hozzád lelkem

mennybe jut: Aki értem megnyíltál, Rejts el, ó, örök kőszál!

 

 

Isten áldásával