Le ne maradj!

 

J

ób újra válaszol. Nem fáradt még teljesen bele a szóharcba (Jób 23,1-17). Nem engedi, hogy barátai letarolják szavaikkal. Azonban most Isten felé fordul. Őt kezdi el keresni, elé akar állni. És ez a jó, amikor elindulunk fájdalmunkkal, kérdéseinkkel Isten felé. Az a jó, amikor már nem emberek feleleteire figyelünk, hanem felfelé nézünk, és várjuk az Úr válaszát. Mi már könnyebb helyzetben vagyunk, kinyitjuk Bibliánkat és halljuk az Úr szavát. Már csak az a kérdés, valóban kinyitjuk-e a Szentírást, és amit benne találunk Isten szavaként fogadjuk-e?

Bár tudnám, hol találom Istent, elmennék a trónusáig. Tudod, hol találod? Tudod, hogyan lehet Vele kapcsolatba kerülni. Mert nem mindegy hol keressük. Hol keressük Istent, ha még nem ismerjük, de szeretnénk találkozni Vele? Ott keressük, ahol megtalálható, ott ahol kijelenti magát. Jézusban jelenti ki magát, emberré lett, eljött a földre, hogy találkozhassunk Vele. Itt járt az emberek között, sokan megszólították, segítségül hívták. Mindezt elmondták másoknak, és lejegyezték, hogy későbbi korok emberei, így mi is olvashassuk ezeket a bizonyságtételeket. Ezek rámutatnak, ma is Jézust kell keresnünk. Nincs más út Istenhez, csak Jézus. Aki azonban keresi Őt, megtalálja. Hogyan keressem? Teljes szívbeli vágyakozással, belső szomjúsággal.  Aki jön és hívja, azt az Úr nem hagyja válasz nélkül.

Jób egészen az Úr trónusáig menne, vagyis nem adja fel egykönnyen. Mindez jelzi, szüksége van Istenre.  Aki átéli a maga nyomorúságát, bűneinek súlyát, ennek a világnak sok terhét az komolyan keresi. Az nem adja fel egy két próba után sem. Bartimeus tovább kiáltozik, miután a Jézus körül lévő emberek le akarják őt állítani. De ő nem akar tovább vak lenni, újra látni szeretne, és hiszi, hogy Jézus megadja neki a látást, ezért tovább kiált. Ne add fel, légy kitartó a kiáltásban, a keresésben. Ne sértődj meg, ha Jézus körül lévő emberek akadályoznak is. Menj tovább, kiálts tovább. Akkor se fordulj el, ha az Úr megmutatja a valóságot, mint a kánaáni asszonynak. Meg kellett tudnia, hogy neki nem jár a kenyér, mert nem a fiakhoz tartozik, és Ő nem haragszik meg, vállalja származását, önmagát, és továbbra is Jézushoz fordul. Hiszi, ha a kutyák is kapnak morzsát, akkor őt sem küldi el az Úr. Mert az Úr Jézus nem irgalmatlanabb, mint az ember. Ha az embertől telik annyi, hogy a kutyát ne zavarja el a morzsáról, sőt ma látjuk, hogy az állatokat néhol nagyobb becsben tartják, mint az embert, akkor Istentől hogyne telne ennyi. Sőt, Ő az igazi irgalmas Samaritánus, aki még az  elvárhatón felül is ad, Önmagát adja, hogy kimentsen az ítéletből.

Megtudjuk azt is, nem szükséges ide, oda rohangálni, mert Ő ismer minket. Tudja tartózkodási helyünket, ismeri szívünket. És ha őszintén keressük Őt, akkor fog jelezni. Nem rajtam múlik, hogy megtalálom-e? Csak annyiban, hogy vonzására reagálok-e. Ő eljut hozzám, mindent megtesz, hogy felhívja magára a figyelmet, és én válaszolhatok. Mondhatom, itt vagyok, hallom szódat, és mond, mit akarsz, hogy cselekedjem?  Mert ez a lényeg, álljak rendelkezésére, legyek kész cselekedni akaratát. Kész vagyok? Akkor is, ha egészen mást fog mondani, mint amire számítok?

A szentíró továbbra is ószövetségi igéket és képeket használ üzenete tovább adására (Zsid 4,1-11). Miért? Mert ezeket ismerték és értették az akkori olvasók, és értik a mindenkori Biblia olvasók is. Elmondja, hogy a megtéréssel, a Jézusnak való igen kimondásával, még nem értünk célba. A nyugodalomig még Végig kell járni vándorutunkat. Isten népe számára nem a puszta a cél, a végállomás. Végig kell menni a pusztán egészen a célig. A vándorúton nem vagyunk magunk, körül vesz a világ, próbák és kísértések jönnek, és ezeket úgy kell megharcolnunk, hogy le ne maradjunk. Jó megfigyelni, a Zsidókhoz írt levél szerzője többször szól a lemaradás lehetőségéről, int, hogy vigyázzunk.  Ha ő erről többször ír, nem kell nekünk is végiggondolni, vajon célba érünk-e? Jó irányba tartok? Valóban elég az üdvösséghez, hogy felveszem a keresztséget, kimondok egy fogadalmat, néhányszor részt veszek az istentiszteleten? Elég, ha valamelyik felekezetnek vagyok a tagja?

Igénk azt üzeni, ügyeljünk, hogy le ne maradjunk. Mert a buszról is lemaradhatunk. A busz jön, csak nem fog ránk várni. Ha készen vagyunk, és a megállóban várjuk, felszállhatunk rá.  Készen vagyok, várom Őt?  Ha azonban lefoglalnak a tevékenységeim, és nem figyelek a jelzésre, mindjárt itt a busz, nem érek oda időben. Mintha túlontúl meg volnánk nyugodva, minden rendben, miénk az örök élet. Vigyázzunk, hogy le ne maradjunk. Mert a busz helyett, jön másik, de ha lemaradunk amikor az Úr jön, az végzetes. Azonban még tart a ma, ezért ragadjuk meg ennek a lehetőségét.

Mit mond a szerző? Figyeljünk a hirdetett igére! Nem elég a formalitás, Isten szavának kell engedelmeskednünk. Az a fontos, tegyük meg, amit mond. De tesszük? Izráel népének az volt a problémája, hogy nem használt nekik a hirdetett ige. Nekem használ? Látszik az a sok bibliaolvasás? Meglátszik az életemen a sok igehirdetés, amit eddig meghallgattam?  Változok, engedelmes vagyok? Az Úrnak élek? Őt szolgálom?

Mi volt a probléma? Nem párosult hittel a hallgatott ige? Van hitem? Hiszem, amit az Úr mond? Hittel fogadom, vagyis komolyan veszem a hallottakat, és azok szerint cselekszem. Isten hirdette nekik, hogy bevezeti őket Kánaán földjére, ők azonban nem bíztak Benne, mert az ott élők erejére figyeltek. Hiszek én Isten ígéreteiben? Amikor mond valamit, hiszem, hogy meg is tudja tenni?  Annyiszor mondtuk már hiszünk Istenben. Magasztaltuk hatalmát, megvallottuk, hogy Neki semmi sem lehetetlen, most pedig sokan megrémülnek, mert járvány van. Most is hiszem, hogy számára nincs lehetetlen?  Amikor hallom a híreket, mi tölt be a félelem, vagy az Úrban való bizalom?

 

 

 

JÉZUS ENGEM MEGTALÁLT

 

1.  

Jézus engem megtalált,

Mindörökre hűn szeret,

Tenni szent akaratát

Lelke megtanít s vezet.

Ó, mily boldog lettem így,

Béke tölt el hű szívén,

Mindörökre szól e frigy:

Én Övé és Ő enyém.

2.  

Amióta ezt tudom,

Fényesebb a napsugár,

Zöldellő faágakon

Szebben zeng a kismadár.

Fű, virág mind úgy ragyog,

Minden szebb a föld színén,

És én oly boldog vagyok,

Én Övé és Ő enyém.

3.  

Mitől egykor féltem én,

Mint a köd tűnt mindaz el,

Nyugszom Jézus kebelén,

Védő karja átölel.

Eltűnt gond és félelem,

Sok teher vált semmivé,

Jézusom jár most velem,

Ő enyém és én Övé.

 4.  

Mindörökre Ő enyém,

Én Övé örökre már,

Mennyi áldás, szent remény,

Mit az Úr előmbe tár!

Múlna el bár föld s az ég,

Válna éjre bár a fény,

Akkor is megállna még:

Én Övé és Ő enyém!

 

 

Isten áldásával.