Drága véren váltattunk meg

 

H

a lázadó és hitetlen volt is Izráel az Úrral szemben, de az élet megy tovább (4Móz 15,1-21). Akik kivonultak Egyiptomból nem mehetnek be az ígéret földjére, de a gyermekeik bemehetnek, ezért az Úr már őket készíti fel az ígéret földjén való életre. Előtte azonban határozottan kijelenti, be fognak menni. A negyven éves vándorlás és a generációcsere nem szünteti meg az ígéretet. Lesznek, akik bemennek a földre. Jó, hogy ezt az Úr megerősíti, mert van mibe kapaszkodniuk. Isten az ítélet idején is megmutatja kegyelmét, és ad kapaszkodókat. Mert ez kapaszkodó. Hisz, ahogyan telnek az évek, úgy csüggednek az emberek. Egyre inkább fenn áll a veszély, hogy lemondanak az ígéret földjéről, belefáradnak a vándorlásban, de aki az Úr szavára épít, megerősödik. Mi is használjuk az igét, az ígéreteket kapaszkodónak. Ne engedjük, hogy a próbák, az évek múlása elcsüggesszenek.

A cél ugyanaz maradt, az ígéret földje. Ma sem más a cél, belépni Isten országába. És ez már most a földi életünk alatt történhet meg. A Krisztusba vetett élő hit által, Isten kegyelmének a megtapasztalása által léphetünkbe. Isten országának szoros a kapuja, maga az Úr Jézus Krisztus az. Nem tudnak egyszerre tömegek behömpölyögni, csak személyes döntés által juthatunk át rajta. Amikor bűnnel terhelten megállok Krisztus keresztje alatt és kérem az Ő bocsánatát, Ő megkönyörül. A bűnbocsánat léptet be a kapun. Igen, azért szoros, mert oda csak magamban tudok belépni. Nem segít át egyházam névjegyzéke, és semmilyen emberi produkció. Csakis személyes döntés által lehetünk az ország polgárai. Ez nem tömegcikk.

Mivel az Isten országába hív és vezet be az Úr, az abban való élésre készíti fel övéit. Mert az Isten országa különbözik a világtól. Különbözik attól, ami más országokban a rend. Isten országában Jézus a középpont, Őreá figyelünk. Az ige az iránytű és a lámpás. Meg kell tanulniuk hogyan kell Isten országában élniük. És ez a keresztyén életre is igaz. Amikor hitre jutunk nincs bejezve, elkezdődik a tanulás. Megtanulom, hogy Isten mit akar tőlem. Elsajátítom az ország rendjét.  Ahhoz, hogy megtanuljam tudatosság szükséges. Az a tudatos szándék, hogy meg akarom tanulni az ország rendjét. Tehát ne gondoljuk, hogy minden rendben, ha beléptünk a kegyelem területére. Meg kell tanulnunk kegyelemből élni. Miért? Mert Isten egy új népet hívott el magának, és ez az egyház. Az egyház élete más, mint a világé. Az egyház világosság, ezért látható helyen kell világítania.

Amikor bemennek a földre, ahová az Úr viszi be őket. Ez is jelzi, a megérkezés a belépés, kegyelem. Nem a mi erőlködésünk következménye, hanem az Úr kegyelme. Meg kell tanulniuk és soha nem szabad elfelejteni, ha jól megy soruk, akkor is az Úr legyen az első. Istentől kaptak mindent, azért a föld terméséből, javaik első zsengéjéből vigyenek az Úrnak. Fejezzék ki hálájukat Isten ajándékaiért.

Mint mindig, Urunk most is éli, amit tanított (Jn 19,16/b-30). Soha nem bújik ki alóla, nem keress könnyítést.  Mit tanított? Aki követni akar, tagadja meg magát és vegye fel a keresztjét. És Ő valóban, a szó szoros értelmében felvette azt a keresztet, amin meg fog halni. Mert a kereszt nem ékszer, hanem kivégző eszköz. Számunkra sem jelent kevesebbet, mint kivégzőeszközt. A keresztet felvenni azt jelenti, Jézus nyomában halálra szánom magam.  Kész vagyok meghalni önmagam és a bűn számára. Ahogyan Pál apostol megvallotta: „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Többé pedig nem én élek, hanem Krisztus él bennem; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem” (Gal 2,20). A kereszt tehát nem a betegségünket, személyes problémáinkat, a minket ért tragédiákat jelenti, hanem megfeszíttetést Krisztussal. És ez egyenlő azzal, hogy az én régi énem, természetem, emberem, meghalt Vele együtt. Ez által már nem én élek, nem enyém az irányítás, nem én vagyok a főnök, hanem Krisztus.

A Golgotára vezető úton az Úrnak nincs hangja. Nem szól egy szót sem. Nem panaszkodik, és nem gyaláz másokat. Ő azért jött, hogy szenvedjen és meghaljon értünk. Nem hárítja másra a felelősséget, hanem megmutatja, hogyan is kell járni a keskeny úton. A Golgotán megfeszítik Jézust. Ő van középen. Ezzel akaratlanul is azt hirdetik, Ő a középpont. Nézzetek Őreá. És aki Rátekint életet nyer. Az egyik lator él a lehetőséggel és kegyelmet nyer. Mindig nézzünk az Úrra!

Nem mindenki néz fel Rá. Vannak, akik játékszernek tekintik. Csak a zsákmányra figyelnek. A szenvedő és majd a halott értékei a fontosak. Más halálból is nyereséget szereznek. És ez az ember mélységeiről beszél. Mennyire mélyre tudunk süllyedni. A kereszt alatt, mások szenvedése és haldoklása idején is csak a pénz a lényeg. Nekem több jusson, mint a másiknak. Amíg a koncot osszák, nem is veszik észre a legnagyobb értéket. A világ javainak ilyen nagy a hatalma, amíg a szerzésre figyelünk, elmegyünk az igazi érték a Krisztus mellett. Olyanok vagyunk, mint az a gazdag, akiről Jézus azt mondta: Bolond. Miért? Mert még azon éjjel elkérik a lelkét, és a vagyona nem segíthet rajta. Isten országába nem lehet pénzen belépőt vásárolni. Ott a mi gazdagságunk semmit sem ér. Oda egyedül Krisztus áldozata által léphetünk be. „Nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem Krisztusnak, a hibátlan és szeplőtelen báránynak a drága vérén” (1Pét 1,18-19).

 

 

 

Krisztus, ártatlan Bárány

 

Krisztus, ártatlan Bárány, Ki miértünk megholtál, :/:

A keresztfa oltárán Nagy engedelmes voltál.

Hordozván bűneinket, Te váltottál meg minket:

Irgalmazz nékünk, ó Jézus!

 

 

Isten áldásával.