|
M |
ózes dokumentálta Izráel vándorlását. Mindezt azért tette, hogy legyen írásos emlék Isten nagy tetteiről (4Móz 33,1-56). Ne mondhassa senki rég volt, igaz se volt. Mert mindez igazság. Arról beszél, Istennek fontos az ember, meg a akarja mente, annak ellenére, hogy függetlenedett tőle. Az ember a maga útját akarja járni, és annak mindig meg van a következménye. Soha nem végződik jól, amikor valaki elszakad az Úrtól, és nem rendeli alá magát Neki. Izráel is rabszolgává süllyedt. Nem figyeltek Istenre, elfeledték Őt és a velük való tervét. Egyiptomban ragadtak és rabszolgává váltak. Amikor beleragadunk a világba, rabszolgák leszünk. A világ rabszolgaként bánik az emberrel. Ráadásul mindezt úgy viszi végbe, hogy az előttünk nem tűnik szolgaságnak. Azonban mindenki szolga, aki nem az Úr országának polgára. Aki szolga az másnak van alárendelve, nem dönthet maga, hanem engedelmeskednie kell, akár akar akár nem. Nem tud senki szabaddá lenni. Aki meg akarja menteni az életét, elveszíti azt. Ezt lehet ma is látni, az ember maga akarja magát megmenteni a tudása által, az ige rámutat, csak az Úr tud megmenteni. És Ő meg is akar menteni, azt akarja, hogy mi is a keskeny út vándorai legyünk. Ez az út életre vezet, célba visz. Mi szükség ehhez, rábízni magam teljesen. Az a lényeg engedjem, hogy Ő menjen az élen.
A vándorláshoz el is kell indulni. A start a szabadítás. Magunktól képtelenek vagyunk a rabságból kijönni, de aki kiált, mert szabad akar lenni minden emberi rendszertől, és az Úrral szeretne járni. Ő meghallja a kiáltást és azt mondja, jöjj és kövess engem. Szavában ma is hatalmas erő van. Ha Ő szól, az megtörténik. Erőt ad a mozduláshoz, az előrehaladáshoz.
Az elindulást követi az út, ami nem rövid. Ő vezet, gyakran kell megállni, tábort ütni, majd elindulni. Ez a türelem próbája. Türelmesem hallgatok az Úrra? Megyek, amikor indul, és megállok, amikor megáll? Mi nem igazán szeretünk mozgásban lenni. Letelepedett életre vágyunk. Inkább a mozdulatlanságot szeretjük. Azonban a mozdulatlan víz poshadttá válik. Az élő mozgásban lévő víz üdít. Isten azt akarja, hogy üdítsen az életünk.
Az út a tanulás időszaka is. Meg tanulják teljesen az Úrra bízni magukat. A tizenkét forrás, majd a vízhiány idején lesz fontos. Ha visszagondolnak rá, erőt merítenek belőle, és bizonyosak lesznek abban, hogy Isten most is ad vizet. A tegnapi élmények, tapasztalatok, a ma erőforrásai. De így tekintünk-e a tegnap történtekre? Merítünk-e erőt belőlük?
Elérkeznek Kánaán földjének határához, közben meghal Áron. Letelik az ideje. Igen, ez valóban így van, mindenki ideje letelik. Azonban nem mindegy, hogy hol telik le, Isten országában, vagy azon kívül. Áron nem mehetett be az ígéret földjére. Ez volt az úti célja, erről álmodott, és erre tette fel az életét, mégis kívül maradt. Hányan álmodoznak a mennyről, az örök üdvösségről és mégis kívül maradnak. Miért? Áron engedetlen volt Istennel szemben, lázadt, ezért nem mehetett be. Ma is sokan lázadnak, nem fogadják el az Istentől kínált segítséget, Jézust. Csakis Vele mehetünk be az életre. Nem elég egy közösségbe tartozni, Krisztushoz kell tartoznunk. Általa kapunk új életet, és ebben meg is kell maradni egészen a célig.
István bizonyságot tesz vádlói előtt (ApCsel 7,1-16). Nem igyekszik magát menteni, nem szól semmit önmagáról, nem mondja, hogy nem igaz, amit mondanak. Isten hatalmas munkájára mutat rá. És ez azzal kezdődik, amikor megjelenik Ábrahám életében. Az igazi, tartalmas élet mindig Isten megjelenésével kezdődik. Az igazi történet Vele indul. Ami előtte volt, pedig hetven évet élt Isten ismerete nélkül, nem lényeges. Mindig onnan indul a történet, amikor meghalljuk az Úr szavát, és elindulunk Vele. Hiszen azért szól, hogy menjünk Vele együtt. Az élet értelme, együtt vándorolni Istennel. Egyedül üres, és semmit érő az élet, Vele azonban értelmet nyer.
Jó látnunk, hogy Ábrahám számára nem valami, nem az a darab föld jelentette az életet, hanem maga Isten. Úgy követte Őt, hogy végül a föld nem az övé, hanem az utódaié lesz. Sokaknak csak valami kell Istentől, a javai, az amit nyújtani tud. Ábrahámnak, a tanítványoknak azonban nem valami, hanem maga az Úr kell. Minden jó Vele lesz a miénk. Ha miénk Isten, minden a miénk.
Előre elmondja az Úr, hogy népe élete sem lesz séta galopp, rabszolgává válnak, de Ő megszabadítja őket. Megítéli a rabszolgatartó népet. Miért? Mert Isten nem szolgának, olcsó munkaerőnek szánja a másik embert. Egyiptomnak magától el kellett volna bocsátani őket. Isten megítéli, amikor a másik ember, vagy egy másik nép tagjait szolgának tekintjük. Ő Krisztusban minden embernek igazi szabadságot kínál. Már nem egy nép kapja, hanem személyesen fogadhatom ezt el.
Sok minden jelen van, irigységből fakadó gonosz tett, amit Isten jóra fordít. József egész nagy mélységbe jut, azonban Isten vele volt. Mert nem az a lényeg, hogy a társadalmi mérce szerint lent vagy fent vagyok, hanem az, velem van-e az Úr? Pál apostol s járt börtönben, ott mindenki elhagyta, de az Úr vele volt. És ez az erőforrás, velem van az Úr nem félek, ember mit árthat nekem. Csodálatos ige és bizonyságtétel, örömmel valljuk meg. De a nehéz helyzetben, beteg ágyon, veszélyek közepette is ezt vallom, és ehhez igazodom, nem félek semmi bajtól, mert Ő velem van?
Velem vándorol utamon Jézus
1. Velem vándorol utamon Jézus,
Gond és félelem el nem ér.
Elvisz, elsegít engem a célhoz,
Ő, a győzelmes, hű vezér,
Ő, a győzelmes, hű vezér.
2. Velem vándorol utamon Jézus,
Ott az oltalom hű szívén.
Ha a szép napot fellegek rejtik,
Ő az éltető, tiszta fény.
Ő az éltető, tiszta fény.
3. Velem vándorol utamon Jézus,
Ez a vigaszom, baj ha jő.
Bármi súlyosak rajtam a terhek,
Segít hordani, ott van Ő,
Segít hordani, ott van Ő.
4. Velem vándorol utamon Jézus,
Bár az út néha oly sötét.
Soha nincs okom félni a bajtól,
Amíg irgalmas karja véd,
Amíg irgalmas karja véd.
5. Velem vándorol utamon Jézus,
Túl a sír sötét éjjelén.
Fenn a mennyei, angyali karban
Nevét végtelen áldom én,
Nevét végtelen áldom én.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése