Menedék

 

J

ó olvasni a fejezet végét, Isten kijelenti, hogy Ő is ott lakozik azon a földön, együtt van velük (4Móz 35,9-34). Nem hagyja őket magukra, hanem közöttük van. Vállaja őket, és vállalja azt a helyet is ahol élnek. Az az Ő földje. Még nyilvánvalóbbá lesz ez, amikor a Krisztus eljön a világba. Valóban együtt volt az övéivel az Isten. A tanítványokkal együtt evett, ivott, feküdt és kelt. Együtt járta velük ezt a földet, és amerre ment Isten hatalma nyilvánult meg Általa. Az Úr velünk van, ismeri az életünket, amit mi tapasztalunk ezt Ő is megélte. Ezért meg tud érteni, ismeri küzdelmeinket, tisztában van kísértéseinkkel, félelmeinkkel, és azért jött, hogy ezekből megszabadítson. Isten eredeti világa félelemmentes, az első emberpár nem ismerte a félelmet a bűnesetig. Amíg szoros kapcsolatban voltak Atyjukkal, és engedelmeskedtek Neki, nem volt félelem. Mert az Ő közelében nem marad meg a félelem. Nincs ok rá, nincs neki tere, mert az Úr jelenléte mindent betölt. Amikor eltávolodnak a mennyei atyától, megjelenik a félelem, és csak akkor tűnik el, amikor az Úr betölti életünket.

Mivel az Úr köztük van, nem mindegy hogyan élnek. Ügyelni kell a föld, az élet tisztaságára. Ne tegyétek tisztátalanná a földet, amelyen laktok. Szó szerint értve is, ügyelünk a földünkre? Vigyázunk rá, és igyekszünk nem szennyezni, pusztítani? Ma inkább az ellenkezőjét látjuk. A hszon érdekében tönkretesszük környezetünket. Azonban az Úr az élet tisztaságáról beszél. Ne szennyezzük be az életünket, mert Isten a tisztával, és s szenttel van együtt. Nem tűri maga körül a bűnt, a szennyet.

Az előző versekből láthatjuk, hogy a gyilkost meg kell büntetni, azt, aki szándékosan öl. Az életével kell, hogy fizessen, de ezt az ítéletet a közösség végzi. Nem egyéni bosszú alapján kell megtörténnie. Az ige határozottan kijelenti: „Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr” (Rm 12,19). A bosszú nem Isten gyermekének az útja, a mi utunk a megbocsátás, a kegyelem útja.

Azonban, annak, aki nem szándékosan ölt, Isten ad lehetőséget. Még a gyilkos is kap lehetőséget Istentől, és ezt kínálják a menedékvárosok. Oda lehet menekülni, és aki belép annak a városnak a kapuján életet nyer. A mi menedékünk az Úr Jézus Krisztus. Azonban oda kell menekülni. Nem elég tudni a menedékhelyről, hanem oda kell menni a kereszthez, mert ott van menedék. Nem az egyház, a templom, hanem a kereszt, maga a rajta meghalt Úr adja a menedéket a bűnösnek.

A menedékvárosban a főpap haláláig kellett lenni. A főpap halála szabadulást jelent a menedékvárosból. Lezárult az ítélet ideje, és újat kezdhet. Mi is a főpap, az Úr Jézus haláláért lehetünk szabadok. Meg kellett halnia, hogy élhessünk. Azért van életlehetőség, azért kezdhet a legbűnösebb is újat. Mert Ő életét adta bűneinkért. Jöjjünk Hozzá, adjunk hálát, hogy magára vállalta az ítéletet és hálás szívvel éljünk Neki.

A próféták megjövendölték az Igaz eljövetelét, és most el is jött (ApCsel 7,54-60 ). Megérkezett népéhez, az Akit úgy vártak. De ne ismerték fel, nem fogadták be. megölték a várva várt Messiást. Ez nagyon megdöbbentő és figyelmeztető. Várják sokan Jézust, de nehogy le ne maradjunk! Nehogy itt maradjunk, mert várjuk ugyan, de nem látjuk a jeleket, és nem ismerjük fel, az időt. Maga az Úr is beszél arról, hogy amikor az ajtót bezárják, lesznek, akik kimaradnak. Vegyük komolyan. Annál is inkább, mert akik az Úr elutasították és megfeszíttették Bibliát ismerő, Istenben hívő, egyházi szolgálatot végző emberek voltak. Nem elég ismerni az ígéreteket, magát az Urat kell megismernünk, és rábízni az életünket. István nem volt teológus, mégis bepillantást nyer a mennybe. Látja Jézust. Látja Őt, mert korábban befogadta a Őt az életéve. Őt dicséri, és Róla tesz vallást, vállalva a megkövezést is.

István az Úr Jézus életpéldáját követi. Mondhatnánk, az életével bemutatja Jézust. Ő nem egy teológiát, hanem az élet Urát képviseli, és tesz Róla bizonyságot. Ez a bizonyságtétel gyakorlati. Nem elmondja, kicsoda neki Jézus, hanem megéli. Az élete beszél az Úrról. Ezt abból is láthatjuk, nem az őt támadókra néz. Tekintetét az égre függeszti. A zsoltáros a tekintetét a hegyekre emeli, mert a templomhegy Istenről beszél neki. István azonban már nem oda néz, hanem az égre, és megnyílt szemekkel, mindenen túllátva, Isten világába tekint be. Nem mindegy hová nézünk. A legnehezebb pillanatokban, betegágyon, az életből kifelé tartva, hová nézünk? István az égre nézett, Isten világba pillantott bele. Nem a gyűlölőit, hanem az érte meghalt Jézust látta. Nem az életünket kívülállókra, hanem az értünk életét odaadó Úrra nézzünk.

Amikor zuhognak a kövek, István imádkozik. Nem átkot szór, nem a gyűlölet süt belőle, hanem Krisztus Lénye árad. Jézus kezébe teszi a lelkét. Már most odahelyezhetjük az Úr kezébe az életünket, ott jó helyen van. Térdre esve kínok között, imádkozik értük. Elképzelhető, hogy ott volt ő is kereszt körül. Hallotta, amikor az Úr szinte ezekkel a szavakkal imádkozott ellenségeiért, az Őt megfeszítőkért. István lényébe Jézus imája beleégett, és most előjönnek. Mert a szív teljességéből szól a száj. Itt valóban az jön elő, ami a szívben van. István szívében Jézus van, és most Ő jön elő. Vele van tele, ezért a szenvedése idején, haldoklás közepette is Jézus szava jönne elő a szívéből. Mi jön elő a szívünkből nehéz helyzetekben? Mert az ilyen időszakok mutatják meg, mivel van tele a szívünk.

 

 

Ó, Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz

 

1. Ó, Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz, Bejönnél már, de némán kulcsfordulás-

ra vársz. Mi mondjuk, hogy miénk vagy, te vagy a név, a jel: Ó, szégyen, hogy te légy

az, akinek várni kell.

2. Ó, Jézus, most kopogtatsz, sebhelyes még a kéz; Könnymarta kedves arcod oly bú-

san intve néz. Ó, áldott, drága jóság, mely ennyit tűrve vár! Ó, bűnök szörnyű bűne,

mely téged így kizár!

3. Ó, Jézus, szólsz, s a szívhez a szó szelíden ér: „Így bánsz velem? - teérted hullt tes-

temből a vér!” Bús szégyennel behívunk, az ajtónk nyitva már. Jöjj, Jézus, jöjj, ne hagyj

el, a szívünk várva vár.

 

Isten áldásával.