Biztos pont

I

zráel kettészakadása után a két országrész, Júda és Izráel élete párhuzamosan fut egymás mellett. Eddig az új királyság Izráel életéről számolt be a szentíró, most pedig Júda életére, Roboám uralkodására tér át. Salamon fia negyvenegy éves volt, amikor átvette az uralkodást apjától, tehát egyáltalán nem volt fiatal, így Jeroboám és a tíz törzs kérésének elutasítása sem ifjúkori meggondolatlanságból történt (1Kir 14,21-31). Döntése mögött inkább a mögötte álló irányvonal, a pogányság elfogadása, illetve az Úrhoz hű idős vezetők eltávolítása állt. Őt az a megtiszteltetés érte, hogy abban a városban uralkodhatott, amelyet az Úr a neve jelenlétére kiválasztott. Jeruzsálem Isten városa.

Salamon pogány feleségeinek a hatása, tehát a király korábbi döntésének a hatásai most kezdenek látszódni. Roboámnak pogány anyja volt, és mire elfoglalta a trónt, a pogány asszony hatása jól érződött a fián. Roboám nem a nagyapai vonalat vitte tovább, nem Dávid hitét és életét követte, hanem az idegen befolyás alakította gondolkodását és tetteit. Valószínűleg a háttérben komolyan munkálkodott a nem zsidó származású anya. Mert az anyák szerepe és hatása mindig fontos volt a zsidók körében, és fontos ez ma is. Ha a társadalom és a nők egy része sem tartja az anyaságot rendkívüli feladatnak, Isten áldásának, attól még a gonosz számára stratégiai fontosságú. Ha az anya hitben élő krisztusi életű, imádkozó lelkületű az formálja gyermekeit is. Valahol elrejtődik a gyermek lénye mélyén a mag, és idő kérdése a kikelése. A gonosz tisztában van mindezzel, tudja milyen áldást jelent a hívő, imádkozó anya, a család és az egész nemzet számára. Ezért vonja ki az anyákat a család köréből és kényszeríti olyan helyzetbe, hogy ne legyen ideje gyermekei, családja számára. Ha az anyákat elvonja a hittől és az imádságtól nyert ügye van, hiszen nemcsak az élő hit, a krisztusi élet terjedhet az anyák által, hanem a bálványimádás is. Így azután nagy a felelősség, hogy az anyák, a szülők milyen utat mutatnak gyermekeik számára.

Roboám az ammóniak hitét és vallásgyakorlatát szívta magába, és amikor trónra lép, ezt terjeszti. Ezért az élete nem kedves az Úr előtt, sokkall, inkább ingerli Istent, de nemcsak ő, hanem az ország is, hiszen a király vallásgyakorlása példa a nép előtt. Roboám uralkodása alatt egyre mélyebbre jut a nép erkölcsileg, hiszen olyan bűnöket is elfogadtak és helyet adtak követőiknek, amelyek eddig Isten népe között nem volt elfogadott. Izráel azoknak a népeknek a színvonalára süllyedt, amelyeket az Úr kiűzött előlük. Tömören és röviden, elpogányosodtak. Ez ma is reális veszély.

Salamon király és családja élete világosan mutatja milyen fontos a hívő embernek a házasság kérdését is Isten akarata alá rendelni. Ne a politika, a szokás, de ne is a test vágya mondja ki a döntő szót, hanem Istenre figyelve hozzuk meg döntésünket. Látjuk, hogy nem közömbös a hívő ember család alakítása szempontjából a házastárs hitének a kérdése. Hiszen a házastárs a leendő gyermekek személyiségét, Istenhez való viszonyulását döntően meg fogja határozni. Salamon esetében is így történt. Az egyik feleségének a hite kihatott nemcsak a gyermekének, hanem az egész országnak a fejlődésére.

Figyeljük még meg, hogy Isten népe soha nem támaszkodhat idegen népek védelmére és segítségére. Salamon politikai házasság révén Egyiptommal rokoni viszonyba került, azonban öt évvel a halála után, Izráelt megtámadja ez az ország. Már nincs jelentősége a korábbi kapcsolatnak. Isten népe számára az Úr az egyetlen biztos pont, ha letérünk az Ige talajáról és kilépünk a szövetségből, veszélyes talajra kerülünk. Viszont ha hűek maradunk urunkhoz, és a nehéz politikai vagy gazdasági helyzetekben is csak rá támaszkodunk, soha nem kerülünk kiszolgáltatott helyzetbe. Mert aki az Úrban bízik, soha nem csalódik. Ezt vallja meg egy ének író is a következőképpen: „Ki az Úrban bízott, nem csalódott még. Első lennék én, ha szégyent vallanék. Nem, te nem hagysz cserben, örök kőszírtem! Megrendülhet az ég, föld, a te igéd nem.” Dávid pedig így vall: „Isten segítségével hatalmas dolgokat viszünk véghez” (Zsolt 62,14). Másik helyen pedig ezt mondja: „ha Isten segít, a falon is átugrom” (Zsolt 18,30). Mindezek a bizonyságtételek abban erősítenek meg minket, ha az Ő nevében, az Úrban bízva megyünk a lehetetlennek tűnő helyzeteket is megoldhatjuk.

Pál apostol levele vége felé hangsúlyozza a hívők életének példaszerűségét. Krisztus tanítványainak az élete minta mások számára, olyan élet, amit követni érdemes, hisz Jézus lénye ragyog keresztül rajta. Vagy legalábbis így kellene lennie. Érdemes elgondolkodni, hogy a saját életünk mutatja az Úr Jézus felé az utat? A jó cselekedetek, amelyekre Pál buzdítja Tituszt és a krétaiakat nem érdemszerző, hanem hálából fakadó cselekedetek. Hiszen az üdvösségünk ingyen kegyelemből, tenni érte nem tehetünk semmit, ám bűnbánattal és alázattal elfogadhatjuk. A kegyelem megtapasztalása Isten akarata szerinti életre, szolgálatra, igei cselekedetre ösztönöz.

Felhívja tanítványa figyelmét, hogy kerülje a zsidókkal való vitatkozást, a törvényről és annak jelentőségéről, hiszen ők nem akarnak változni, nem akarják Krisztust befogadni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az Igéről ne lehessen beszélgetni, különböző látásokat megvitatni. Pál attól óv, amikor a velünk vitázó egyáltalán nem akarja az Úr akaratát megismerni, csak minket akar elvonni a szolgálattól, a bizonyságtételtől. Jézus tanítványának mindig szem előtt kell tartani, amit Péter apostol mond: „legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet” (1Pét 3,15).

Ó, terjeszd ki, Jézusom

Ó, terjeszd ki, Jézusom, Oltalmazó szárnyad, És csitíts el szívemben Bút, örömöt, vágyat! Légy mindenem, légy fényem: Sötéten jő az éj, Nagy irgalmadból élnem Szüntelen te segélj!

2.      Ó, mosson meg az értem Bőven hullt drága vér! Új lélekért könyörgök, Újult akaratér'. Kicsik, nagyok, mind kérünk: Őrködj vigyázva ránk! Békességedbe térünk, Te áldd meg éjszakánk!

Isten áldásával.