Él az Úr

P

éldaértékű az a bizalom Isten irányában, amit Illés próféta életében láthatunk (1Kir 17,10-24). A patak kiszáradása után az Úr vezetése nyomán Sareptába megy, egy pogányok által lakott területre. Megy, mert hiszi, hogy Isten hatalmát nem korlátozzák országhatárok sem. Ő ott is korlátlan hatalommal és lehetőséggel rendelkezik. Sareptában is Ő irányítja az eseményeket.

Honnan van Illésnek ez a bizalma? Hogyan tudja magát így Istenre bízni? Hiszen a Kerit-pataktól, Sareptáig hosszú út vezet. Ezen az úton is az Úr gondoskodásától függ az élete. Hogyan mer egyáltalán elindulni a bizonytalanba? Kérdésünkre a választ ebből a versből értjük meg: „Él az Úr, az Izráel Istene, a ki előtt állok” (17,1). Illés ismerte az Urat és napi kapcsolatban volt Vele. Mindennap oda állt az Úr elé, hogy csendben Ráhangolódva megtapasztalja jelenlétét és átvegye parancsát. Ezen a napi kapcsolaton keresztül ismeri meg Őt úgy, hogy rámeri bízni az életét. Ismeri az Úr hatalmát és tisztában van vele, hogy az Úr számára nincs lehetetlen. Jó ilyen napi kapcsolatban lenni az Úrral, így ismerni, mint Illés, mert ezáltal elmúlik a félelmünk, lehull rólunk a bizonytalanság és határozottan haladunk előre a szolgálat útján.

Amikor engedelmesek vagyunk, és oda megyünk, ahová küld Urunk, akkor megtapasztaljuk, amit Illés is, Isten irányítja az eseményeket. Ő vezeti Illést és Ő vezeti az özvegyet is. Amikor megérkezik a városba, éppen ott van egy özvegyasszony. Véletlen? Jókor volt jó helyen? Nem, ez Isten vezetése, és az Ő időzítése, amely által életeket ment. Megmenti az özvegyet és fiát, és az életük által gondoskodik szolgájáról. Megmenti őket majd reményt és távlatot ad számukra. Megkapják Illés Istenétől, azt, amit a saját isteneik nem tudnak megadni.

A próféta a halálra készülő özvegyet a következő szavakkal küldi haza: „Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad” (13). Ennek újszövetségi formája a ne félj, csak higgy felszólítás, amit Jézus mond Jairusnak. Itt is ez a lényege. Ne félj, csak higgy az élő Úrban, bízd Rá magad és cselekedj. Mert a hit az Istenben való bizalom általi cselekvés is. Amikor az asszony hitben megteszi, amit Illés mond neki, megtapasztalja, hogy az edények nem fogynak ki. Lesz olaj és lesz liszt is, és ezáltal élet. Mert Isten menti az életet. Mentő munkája során a hit az az eszköz, amivel kiment a halálból.

Isten nem engedi itt megállni az asszonyt, hanem tovább vezeti. Ez az út nehéz és fájdalmas, de a fájdalmak nyomán új felismerés, csoda és teljes hit lesz a része. Mindezek során az Úr megismerteti vele a halál feletti hatalmát. Megtapasztalja, hogy Izráel Istene élet és halál Ura. Rá kell döbbennie, hogy ebben a kérdésben is egyedül Istennél van felelet és megoldás. A gyermek feltámadása juttatja el hit bizonyosságra az anyát: „Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az Úr igéje” (24). Ide akar az Úr bennünket is elvezetni, jussunk határozott meggyőződésre Isten személyével kapcsolatban. Jussunk el oda, hogy bizonyságot teszünk arról, tudom kicsoda az Úr.  „Tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra” (2Tim 1,12). Ezt a meggyőződést vallja Pál apostol és ez reménységet ad a számára a továbbiakban, mivel ismeri az Úr hatalmát így nem önmagára, hanem Isten lehetőségeire tekint.

Az üres és várakozó szívvel imádkozó tanítványok megtapasztalják a csodát, Istentől megérkezik a Szentlélek, az edény megtelik és most már Jézus bennük van (ApCsel 2,1-13). Megtapasztalták azt is, hogy Jézus nem hagyta magukra őket, sőt erőt is kaptak. Isten lényének tüze tölti be őket és így mintegy csontjaikba rekesztett tűzként tapasztalják meg az Igét.  Erre a tűzre nekünk is szükségünk van, általa oldódnak le a félelem bilincsei, és léphetünk ki az emberek elé a bizonyságtétel szavaival. Péterék bezárkózottsága, lelkük bilincse a múlté, mert a Lélek vezeti immár őket. Pünkösd napján válnak igazán élő lélekké, valami olyan történik, mint amikor az autót feltöltik üzemanyaggal. Isten Szentlelke nélkül az életünk és az egyház élete is egy helyben topog. Az autó is készen van, bele lehet ülni, lehet benne gyönyörködni, csak éppen haladni nem lehet, ha nincs megtankolva. Ugyanígy az egyház is, ha nincs feltöltve, egy helyben toporog, ez a toporgás lehet látványos, hiszen megpróbálja a működésről, a haladásról sokféle látványelemmel elterelni a figyelmet. Azonban az életet nem lehet külsőségekkel pótolni, a halottat a szép ruha sem teszi élővé, a halotton egyedül a feltámadás segít, ezt pedig Isten Szentlelke képes végbevinni.

A Szentlélek jelenléte teszi a jelenlévőket kommunikációképes közösséggé.  Tehát nem a módszerek, a technikák, a világ eljárásai által találhatjuk meg az utat kortársainkhoz, hanem a Szentlélek által. A csodát, aminek köszönhetően értik Pétert, az igehirdetést, a Szentlélek Isten jelenléte végzi. Ma is a Lélek az, aki elvégzi, hogy érthető legyen az üzenet. Ő vezeti el szívtől, szívig a mondanivalót. Az imádkozó szívvel várakozó tanítványok ma is átélhetik a Szentlélek munkáját, életeket formáló hatalmát, és az élő kapcsolat létrehozását az igehirdető és az igehallgató között. Bizony ma is nagy szükség van erre, mert mi nem vagyunk képesek megragadni az emberek figyelmét, átformálni szívüket, csak egyedül az Úr. De kérhetjük és várhatjuk mindezt. Ma is szabad várni a csodát, a Lélek szívünkbe áradását.

Bűnös vagyok

Bűnös vagyok, de hadd legyek Tied, én Istenem,

Ki gyógyítná meg beteg szívemet, ha csak Te nem?

Szívem hideg, hogyha tüzet nem adsz, ha nem szeretsz,

Nem bírok járni, ha nem támogatsz, ha nem vezetsz!

Nincs örömem, körültem, mint az éj, minden sötét,

E bús homályt a tiszta égi fény, hadd űzze szét!

Ó, Jézusom, mossa el bűnömet a drága vér,

Amit Te ontál, égi szeretet, a bűnökér’.

Rád várok én! Ó, jöjj hozzám magad, szívem óhajt!

S hűséged árja égő szomjamat eloltja majd.

Isten áldásával.