Immánuel: Határozott hit

ézzük, mit mond számunkra ma az Úr. Nyissuk meg Előtte szívünket és engedjük, hogy feltöltse lényünket, gondolatainkat, és meghatározza egész napi cselekedeteinket (1Kir 13,11-34). Nagyon lényeges, hogy ébredésünk pillanatától az Úr töltsön be minket, mert az ellenség gyorsan megjelenik és igyekszik befolyást gyakorolni ránk, ha lehet ártatlanul és észrevehetetlenül. Láttuk, hogy a júdeai próféta határozattan képviselte Isten akaratát a bételi kultusszal szemben. Elmondta, hogy ez a hely utálatos az Úr előtt és meg fog ítéltetni. Izráel Istene csodákkal is igazolta szolgájának szavait. A próféta ezt követően sikeresen ellenállt a király csábításának, még a megvesztegetést is elhárította, szilárdan kitartott Ura mellett. Az Úr embere a politikát az udvari, megalkuvó prófétai tisztet elutasítja, nem keveredik, hanem hűséges marad az Úrhoz, Jeruzsálemhez.

Azt látjuk azonban, hogy nem adja fel a gonosz a harcot, nem mond le Isten emberéről. Utána megy más formában, egy idősebb próféta képében. Miért mennek az igaz próféta után? Miért fontos, hogy maradásra bírják? Azért mert az ország kettéválása után Jeroboám vallásilag ketté akarja választani Isten népét. Ehhez már lefektette az alapokat, Jeruzsálem helyett Bételben építette ki a az istentisztelet központját. Izráel királya szerette volna Júdával is elismertetni a bételi oltárt. A király is azért hívta, hogy egyen vele a próféta, mert az együtt étkezés azt üzente volna, hogy a Júdai próféta által mégiscsak egyenrangúnak fogadják el ezt a helyet. Ha a próféta ottmarad, annak az lett volna az üzenete a nép felé, hogy Isten is igent mond erre az oltárra és az itt folyó istentiszteletre. Az asztalközösségnek fontos kapcsolatokat megerősítő szerepe volt. A próféta azonban elutasította az asztalközösséget, mivel Isten határozottan megparancsolta ezt a számára.

Úgy gondolnánk innentől kezdve könnyű dolga van Isten emberének, hiszen elmondta, amit az Úr rábízott, a kísértésben hűséges maradt Urához. Azonban kiderül, hogy még most jön a neheze. Mindenképp el akarják ismertetni ezt az oltárt, így azután egy idős, ezzel a kultusszal már megbarátkozó, és belőle élő próféta megy Isten embere után. Mert mindig voltak, akiknek a hite és meggyőződése az érdekek szerint változott.

Bizony nehéz próba ez, hiszen a hamis próféta öreg, tehát a fiatalabbnak el kell fogadni, hogy az idősebb akarata jobb, ő tisztábban látja a dolgokat. Aztán ez az idős ember próféta is, kolléga, hívő és mivel ő is hívő és arra hivatkozik, hogy neki is szólt az Úr, így amit mond az Isten akarata, nehéz döntés elé kerül. Mert egy külső embert, egy nem hívőt talán el tudunk utasítani. Amikor azonban a másik is a hitre, a Bibliára hivatkozik, netalán, lelkész vagy egyházi vezető már könnyebben rámondjuk, ő jobban tudja, és hallgatunk rá. Feladjuk saját igei látásunkat, amit Isten ránk bízott, mert el akarjuk kerülni a konfliktusokat. Ebből a történetből azonban jól láthatjuk nem mindenki Isten gyermeke, aki annak mondja magát, nem mindenki Isten üzenetét szólja, aki ezzel az igénnyel lép fel. Meg kell tudnunk különböztetni Isten szavát a hazugságtól, akkor is ha hívő, ha kolléga, ha idős ember, ha a világosság angyala képén közelít is.

Hogyan lehetett volna leleplezni a hazugságot? Úgy gondolom először is határozottan látnia kellett volna, hogy itt nem sima együtt étkezésről van szó, hanem az Isten által utálatosnak mondott kultusz elismeréséről. Így azután tudni kellett, hogy Isten nem változtatta meg véleményét, a bálványimádás és annak minden formája továbbra is utálatos előtte. A másik pedig az, hogy ha Isten másképp döntött volna, akkor azt nem másodkézből tudatta volna gyermekével, hanem személyesen neki is kijelentette volna. Hiszen először is személyesen kapta a megbízatást.

Ezeket nekünk is mindig szem előtt kell tartani, erősen figyelni Urunkra, nehogy megtévesztessünk a gonosz által.

A próféta engedetlensége ellenére halálában is jel maradt az élő Isten felől, azonban a király és udvara nem vette ezt komolyan. Nem tért meg gonosz útjáról. Jeroboám tette emberi szemmel ország építő, előrelendítő volt, de Isten előtt gonosz úton járt. Tehát nem az a lényeg, mit mondanak mások, hogyan dicsérnek meg, hanem mindig az a mérvadó, Isten miként értékeli életutunkat.

Azt láttuk a tegnapi újszövetségi részben, hogy Titusz számára nem könnyű a szolgálat, hiszen minden generációnak és minden téren a gyökeres életváltozást hirdette. Változni még fiatalon sem könnyű, nemhogy idős korban. Sok minden belénk avul, megkövesednek a szokások, belénk ivódik az öröklött természet. Titusznak mégis el kell várnia, sőt meg kell követelnie, az életváltozást a gyülekeztet tagjaitól. Életváltozás nélkül nem hiteles a tanítványságunk a hitünk. De hogyan változzunk, amikor évtizedek alatt nem sikerült a romboló, káros szokásoktól megszabadulni.

Pál rámutat, nem lehetetlen vállalkozás az új emberré létel, mert eljött a világunkba Isten megmentő kegyelme. Tehát nem én változom, hanem Isten kegyelme végzi el bennem a változást, ha akarom és kérem. Isten kegyelme el tudja végezni, hogy képes legyek megtagadni a világi kívánságokat. Eddig az volt a fő baj, hogy nem tudtunk nemet mondani, azonban ha az Úr Jézus életét beengedjük, a lényünkbe Ő általa képesek leszünk a kívánságokra nemet mondani, azt elutasítani. Lehetséges mindez, mert Jézus Krisztus önmaga odaáldozása által megtisztítja szívünket a gonoszságtól. Kérjük, hogy ma is végezze el ezt a megtisztító és újjá formáló műveletet, hogy Isten akaratát örömmel megcselekvő emberré váljunk.

1. Mindenek meghallják és jól megtanulják

Kik segedelmüket nem Istentől várják: