Együtt Jézussal

I

smét az északi országrészben történtekre irányítja a szentíró a figyelmünket (1Kir 15,25-34). Azonban azt is megláthatjuk, hogy az ország kettészakadása ellenére, a két országrész élete valamilyen formában kapcsolódik egymáshoz. Többnyire háborúznak, mert nem tudják elfogadni egymást különálló államként, sem nem tudják elfelejteni, hogy mindezek ellenére is egy nép, akit az Úr hívott el. Ez az állapot olyan se vele, se nélküle, mindez azért, mert nem keresik együtt az Urat. Bizony hasonló jelenséget látunk a házasságokban is, elválnak, de mégis összeköti őket a közös múlt, a gyermek. Így azután se együtt, se külön nem jó. Az Úr azonban kegyelme által képes ezeket a kapcsolatokat is meggyógyítani, helyreállítani, mert Isten az egység és a hűség Istene.

Az Írás Izráel királyait is az elődjükhöz méri. Ez az előd Jeroboám, de nem pozitív, hanem negatív példa. Nádáb „azt tette, amit rossznak lát az ÚR, apjának az útján járt, és abban a vétekben, amellyel az vétekbe vitte Izráelt” (26). Itt is látjuk, hogy a szülő, az előttünk járó élete sok mindenben döntően befolyásolja a gyermekek, a következő generáció életfolytatását. Különösen meghatározza az Istenhez való viszonyulásukat. Ezért nagy a felelősség a mindenkori idősebb generáción, hogy miképp képviseli gyermekei számára Istent. Azt látják-e, hogy számunkra nem csupán vallás, hanem életforma a hit, hogy minden dolgainkban Isten szava a mérvadó?

Azt is szívünkre helyezi ez a szakasz, hogy az Úr megítéli az életeket, és szavát beteljesíti. Amit Jeroboám számára kijelentett Isten a próféta által, az most beteljesedik, mert Isten soha nem beszél a levegőbe. A bűn ítéletét, csak a bűnbánat, és a megtérés háríthatja el. Jézus Krisztus a kereszten, mint Isten Báránya magára vette minden bűnünket, hogy így jogos ítéletünket is átvegye. Ő halt meg az én bűnömért, az életem, a szabadságom nagyon sokba került Neki. Legyen ezért hálás az életem. Fogadjam el, és becsüljem meg a kegyelemből kapott új életet. Azonban Jeroboám nem tartott bűnbánatot, a fia sem. Így az ítélet beteljesedett. Az Úrnak korunkra vonatkozó ítéletei is beteljesednek, azonban még tart a kegyelmi idő, „nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen” (2Péter 3,9). A Ravasz féle fordításban pedig így hangzik ez az Ige: „Nem halogatja az Úr az ígéretet, amint azt némelyek halogatásnak tartják, hanem hosszútűrő irántatok, és nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki találja meg a megtérés útját” (2Péter 3,9). Ha még nem teljesedik be az ítélet, azért van, hogy ki-ki megtalálja a megtérés útját.  Amíg lehet, éljünk ezzel a lehetőséggel és menjünk be a szoros kapun, amely keskeny úton át az életre vezet (Mt 7,14).

Isten megígérte, hogy majd Szentlélekkel kereszteltetnek meg a tanítványok, ám az ígéret beteljesedését ki kell várni (ApCsel 1,4-8). Nem jön a Lélek azonnal, amint az Úr az Atyához megy, hanem majd a maga idejében. Erre, azonban várni kell, ezt nyomatékosítja tanítványai számára. Meg kell tanulniuk várni az ígéretre, Isten szava beteljesedésére. Nekünk is meg kell tanulni, ha kérünk valamit, vagy kapunk egy ígéretet, várjuk, hogy az megtörténjék, beteljesedjék. Hányszor csak elmondjuk imánkat, de igazán nem is várjuk, hogy történjen valami.

Jézus a szívünkre helyezi, hogy pünkösd, történés, elsősorban bennünk végbemenő történés. Mert amikor a Lélek betölti szívünket, más emberek leszünk, újjá Istennek szolgáló életté formál. A Lélek mindezt úgy végzi el, hogy betölt erővel és képessé tesz a bizonyságtételre. Az első tanítványokat is a Szentlélek ereje tette képessé a Krisztusról szóló tanúságtételre. A Lélek azért adatik, hogy szolgálatra, tanúságtételre képezzen ki. 

Amit még ki kell emelni ebből a szakaszból, az az, hogy van, ami nem tartozik ránk. Van, ami kizárólag az Atya dolga, ez pedig Jézus visszajövetelének időpontja. Nem számolgatni kell, hanem szolgálni, végezni a dolgunkat, azt, amivel az Úr megbízott, tehát a bizonyságtételt, a föld végső határáig tartó missziót. Ezt azért hangsúlyozom, nehogy valaki félreértse, és azt gondolja, hogy a magunk dolgait kell még nagyobb erővel végezni, még többet kell dolgozni. Itt nem erről van szó, hanem arról, hogy a küldetésünket végezzük, és nem azzal töltjük a drága, a lelkek mentésére szolgáló időt, ami nem a mi feladatunk. Mert bizony a kapott idővel is el kell majd számolnunk. Mire fordítottuk a már mögöttünk levő perceket, órákat, napokat, heteket, éveket és évtizedeket?

Lukács elmondja, hogy a húsvét utáni negyvennapos időszakban a tanítványok többször is együtt voltak Jézussal. Így megtapasztalták, hogy a feltámadás valóság, Jézus él. Mivel él együtt lehet Vele lenni, időt lehet Vele eltölteni és így ők maguk is feltöltődnek.  Számunkra is azt jelenti ez az időszak, hogy az Úr él, így mi is mindennap valóságosan Vele lehetünk. Megszólíthatjuk, elmondhatjuk, ami a szívünkben van. Az Úrral eltöltött idő jó befektetés, minél többet vagyunk Vele, annál jobban megismerjük, annál nagyobb lesz a számunkra, és közelében, hatalma jelenlétében lehullik rólunk a félelem. Nagy sanyargató ez, beköltözik a lényünkbe és minden jelentéktelen dolog által szorongat, karjaiban tart. Jézus jelenlétében azonban a félelem csápjai elernyednek, és felszabadulunk az Úrral való örvendezésre, és életutunk már készülődés lesz hazafelé, arra a napra amikortól mindig Vele lehetünk, és színről színre láthatjuk.

A mai napon is töltsünk Vele minél több időt, bibliaolvasás, imádság és belső csend által.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9.      Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.