Légy csendben!

I

llés még nem jött teljesen rendbe azt követően, hogy egy angyal által lángost és vizet kapott. Gyógyulóban volt már, de még nem újult meg teljesen az élete, még nem nyerte vissza küldetés tudatát, még nem a Lélek irányítja. Ezért Isten a Hóreb hegyhez vonzza prófétáját és tovább munkálkodik a szívében.

Honnan látjuk, hogy nem gyógyult meg teljesen? Amennyiben teljesen rendbe jött volna, visszaindul Izráelbe, oda ahonnan életét féltve elmenekült. Hiszen a küldetése oda szólt és még a rábízott munkát sem fejezte be.

Isten azonban kézbe veszi és a Hórebhez, a kijelentés hegyéhez vonzza. Azon a helyen találja magát, ahol Isten a törvényt adta és Mózesnek kijelentette magát. A lelkigondozás úgy kezdődik, hogy Isten megszólítja gyermekét. Isten szól, mert az Ő terápiája az Igén alapszik.  Ma is szava által munkálkodik az Úr, rajta keresztül ismerteti meg velünk akaratát és Igéjével vezet szüntelen.

Az Úr megkérdezi Illéstől: „Mit csinálsz itt, Illés?” Ebből a kérdésből megtudjuk, hogy a próféta nem ott van, ahol Isten látni akarja. Nem arra lett elhíva, hogy a pusztában bolyongjon, egy barlangban keseregjen élete felett. Illés jelen pillanatban nincs a helyén, nincs ott, ahová küldetése szól. Nekünk is rendszeresen meg kell az Úr előtt vizsgálni, helyünkön vagyunk-e? Ott vagyunk-e ahol az Úr ma is látni akar, ahová megbízást adott. Mert a napot el tudjuk tölteni, még hasznos munkát is végezhetünk, de ha nem ott és nem azt tettük, amit Urunk kér, akkor válságba jutunk.

Isten azt kéri a prófétától, hogy álljon ki a hegyre, az Úr színe elé. Itt húzódik meg Illés problémája, a sok buzgólkodás nyomán kevesebb időt töltött az Úrral. Jött és ment, harcolt a pogánysággal, a királlyal, de nem volt már csönd az életében. Már keveset volt az Úr színe előtt. Ahábnak még úgy tett bizonyságot, az Úr előtt állok: Naponta elé állt abban az időben Illés, de most megritkultak, vagy lerövidültek ezek a csodálatos alkalmak. Nem fordult el az Úrtól, csak éppen rohanósan végezte az Istennel való közösséget. Ezért most az Úr kivonja a rohanásból, a buzgólkodásból és a csöndbe állítja. Arra van szüksége Illésnek, hogy jobban megismerje az Urat és ezt a csöndben, a jelenlétében teheti meg. Eddig ő buzgólkodott az Úrért, most az Úr akar munkálkodni érte, és benne. Minket is fenyeget az a veszély, hogy  mindig mi akarunk munkálkodni, szolgálni és nem hagyunk időt arra, hogy az Úr szolgáljon nekünk. „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mt 20,28).

Az Úr előtti csöndben megtapasztalja, hogy Isten más, mint akinek gondolta, más mint az ember, más mint Illés. Illésben mennydörgő villámok, pusztító erők húzódtak meg, Isten azonban a halk és szelíd hang Istene. Az Úr nem volt jelen sem a földrengésben, sem a szélben, sem a tűzben, mert ezek csak eszközei, de nem ez a lénye. Amikor mi dörgünk és villámlunk mások felé, az nem Isten lénye, hanem a miénk.

Az Úr szelíd szava által feltisztul a próféta szíve és meglátja Isten lényét, benne önmagát, keserűségét és Isten akaratát. Illés megkeseredésének oka, úgy gondolta egyedül maradt. Mindenki magára hagyta, senki nem érti meg, és nem lesz senki, aki munkáját folytassa. Jó tudnunk, hogy az Úr soha nem hagyja övéit magára, most is ott van Illéssel. Ott van elesettségében is és igyekszik a mélyből felemelni őt.

A végén pedig közli vele az Úr, hogy lesznek, akik tovább folytatják a pogányság elleni harcot. Lesznek királyok, de lesz próféta tanítvány is, aki majd felveszi Illés lehullott palástját és viszi Izráel fiai közé az Úr neve ismeretét. Nem kell félnünk nem ér velünk véget Isten ügye, minden korban talál olyanokat, akik engedelmeskednek szavának, aki megcselekszik akaratát, élik Igéjét.

A Szentlélek munkája által egy minőségileg is új közösség, az egyház jött létre. Ez a közösség azért jelent minőségi különbséget minden korábbi közösséghez képest, mert maga az Úr hozta létre, alkotó tagjai pedig szívükben, lényükben tapasztaltak változást. Isten romolhatatlan és maradandó Igéje által újjá születtek. Ennek az új közösségnek a forrását az apostoli tanítás, tehát a Jézusról szóló történetek, vagyis a rendszeres Bibliaolvasás, Igehallgatás és az imádság jelentette. Ezek töltötték fel őket és adtak új impulzusokat, látásokat, tette őket érzékennyé a másik ember szüksége iránt. Átélték, hogy számukra Isten, minden mindenekben.

Áldja meg a mi életünket is így Úr és adja meg, hogy számunkra is napról-napra fontos legyen a Vele való közösség, az ige és a Szentlélek által mi is lássuk meg, mikor mit kell tennünk, mire van és mire nincs szükségünk. Végezze el a Lélek, hogy mi így tudjuk mindenünket fenntartás nélkül az Úr szolgálatába állítani, és jelentsen örömöt az istentiszteletben való részvétel, a Bibliaolvasás. Ezeknek az embereknek örömöt jelentett az Úrral lenni, Igével élni, és a gyülekezetbe tartozni. Amennyiben számunkra is örömöt jelent az Úrral való közösség és ez láthatóvá válik mások számára is, és tudjuk Őt dicsérni, talán a mai hívőket is kedvelni fogják. De nem is ez a legfontosabb hanem, hogy az Úr ma is szaporítsa üdvözülőkkel, tehát nem formális keresztyénekkel, hanem újjászületett emberekkel, élő tanítványokkal a gyülekezetet.

Záporként hull majd az áldás

„Záporként hull majd az áldás”,

Így szól a Mindenható,

Gazdag, üdítő időket

Ígér az isteni szó.

Várjuk a záport,

Várjuk a záport, Atyánk,

Csöppekben hull csak az áldás,

Küldj áldászáport reánk!

„Záporként hull majd az áldás”,

Jézusé lesz ez a föld;

Szent neve és diadalma

Halmot és völgyet betölt.

Várjuk a záport,

Várjuk a záport, Atyánk,

Csöppekben hull csak az áldás,

Küldj áldászáport reánk!

„Záporként hull majd az áldás”,

E szó, Atyánk, a Tied,

Küldd az üdítő időket,

Váltsd be ígéretedet!

Várjuk a záport,

Várjuk a záport, Atyánk,

Csöppekben hull csak az áldás,

Küldj áldászáport reánk!

„Záporként hull majd az áldás”,

Nyisd meg az ár kapuját,

Most, hogy magunk megalázva,

Hő szívünk vágyva kiált:

Várjuk a záport,

Várjuk a záport, Atyánk,

Csöppekben hull csak az áldás,

Küldj áldászáport reánk!

Isten áldásával.