Fény a sötétben

A

háb megkeseredett és haragra gerjedt, ez a két indulat vezérli most. Csalódott, mert a nagy győzelem nem hozott számára megfelelő elismerést (1Kir 21,1-16). A próféta Isten ítéletét hirdette meg, a király azonban nem gondolkozott el és nem szállt magába, hanem kereste a módját miként mutathatja meg mindenkinek nagyságát és erejét. Aháb király Isten hosszú ideje történt munkálkodása nyomán sem tanult meg Isten szemével látni, az Ő mércéjével mérni. Aháb még mindig a világ szemével látja az eseményeket, és a szomszédos népek mércéjével méri. Azonban a világ mércéje más. Ez sokunk problémája ma is, nem akarjuk felülnézettből látni az életünket, pedig rádöbbennénk mennyire más úgy az életünk. Amit a világ értékel, ahol nagy ovációval ünnepel, ott Istennek más a véleménye. Aháb úgy gondolta nagyszerű hadvezéri és politikusi döntései eredményezték a két győzelmet, az Ige rámutat, ezekhez Ahábnak semmi köze, ezek Isten ajándékai. Aháb úgy látja előre vitte az ország életét, fellendítette a gazdaságot, biztosította a szabad vallásgyakorlatot, az Úr pedig úgy értékelte, hogy a király Jeroboám útján járt és megrontotta Izráelt. Nincs bűnbánat a szívében, úgy tűnik számára semmi nem elég, pedig Isten régen kézbe vette, de ő ellen áll, nem engedi, hogy az Úr újjá formálja.

Aki nem hallja az Úr szavát és nem alázza meg magát, az görcsösen ragaszkodik hatalmához, és mindenáron meg akarja mutatni, hogy ki is ő. Aháb király is így van, sértve érzi magát és keresi az alkalmat, amikor ebből az állapotból kitörhet. Mi ehhez a legjobb út? Megszerezni a más tulajdonát. Aháb annyi mindennel rendelkezik, semmije sem hiányzik, de mégsem boldog, mert többet kíván. Nem boldog, mert van valaki, akinek  van egy darab jobb minőségű földje, szőlője. Ahábot a kívánsága vezeti, gyötrődik, amíg nem kapja meg, amire vágyik. Az ő szívét nem az Úr tölti be, nem Isten lényére vágyakozik, hanem egy birtokra. Aháb életében látjuk mennyire igaz, amit Jakab apostol írt: „Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz” (Jak 1,14-15).  Amikor Nábót nem hajlandó még a királynak sem eladni ősei örökségét, nem borul le az Úr előtt, ezért kiborul. Aki nem tud leborulni Isten előtt, az kiborul, és nem lesz képes elfogadni az elutasítást. Az Úr Jézus is megtapasztalta népe elutasítását, Ő, Aki nem azért jött, hogy elvegyen másoktól, hanem mindig adott. Ő a maga lényéből adott a bűnös, nyomorult ember lényéhez, ami által minden Hozzáforduló áldást és megújulást tapasztalt. Az ember mégis elutasította, azt mondta, nem kell Isten közelsége, Jézus azonban ezt az Atyára tekintő lélekkel hordozta el. A Gecsemáné-kertben imádságban győzte le az elutasítottság miatti keserűséget, és fordult szembe velük, és végezte el az emberért, amit az Atya Rábízott. Az elutasítottságot csakis az Úr Jézus közelében, az Ige ereje által lehetséges jól feldolgozni.

Ahábot azonban a keserűség és a harag vezérelte, és egy rossz tanácsadó, a felesége.  Keserűségünkben nem mindegy kihez fordulunk és kire hallgatunk. Aháb nem az Úr prófétáit kereste, nem tőlük kért tanácsot, mit tegyen. De nem is az Úr szavát kereste, pedig ha kinyitja a Zsoltárok könyvét sok vigasztalást és nagyszerű útmutatást talált volna. Dávid így írt: „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget” (Zsolt 62,2). Azonban Aháb nem az Urat kereste, semmiben nem Igazodott Hozzá. Ha figyel felfelé, akkor nem engedi, hogy a felesége irányítsa, akkor meg látja, Jezábel nem jó tanácsot ad, mert ő nem Isten, hanem a bálványok normája szerint él. Ami a világ számára elfogadható céljaink eléréséhez, Isten előtt nem elfogadható. Ebből meglátjuk, hogy a hozzánk legközelebb állók tanácsát sem fogadhatjuk el addig, amíg az Ige mérlege alá nem helyezzük. Ahábot nem az Ige, nem Isten akarata, hanem saját indulata, kívánsága vezette, és ebben partner volt a felesége. Nem a vágyak kiélésében, hanem az Úr akaratának megvalósításában legyen a másik partnerei, segítői.

A zsidó nép vezetői is hallják mi történt, eljut hozzájuk a hír, de nem nyitott szívvel fogadják (ApCsel 4,1-12). Nem akarják az életüket Isten akaratához, hatalmas tetteihez, az idők jeleihez igazítani, hanem az időt akarják magukhoz állítani. Így azután elfogatják Pétert és Jánost gondolva, ha eltávolítják őket a nép köréből, minden megoldódik. Azonban Isten szent Lelkét nem lehet bebörtönözni, Ő munkálkodik a szívekben. Mert nemcsak elutasítók, hanem az Igét hittel befogadók is voltak ott. Olyan emberek, akik maguknak hallgatták az Igét. Nem azért, hogy kritizálják, a maguk elgondolásához igazítsák, hanem úgy hallgatták, hogy a saját életüket igazították Isten szavához. Bár mi is, mindig így olvasnánk, és hallgatnánk Isten szavát, hogy hozzá akarjuk igazítani életünket. Nagyon sok ember Istent akarja a maga akaratához igazítani, de ez nem lehetséges. Az áldást akkor tapasztaljuk, ha készek vagyunk minden dolgainkban Istenhez igazodni.

Azt is lássuk meg, hogy Péter és János nem tragédiaként élete meg elfogatásukat, hanem a bizonyságtétel lehetőségét látta benne. Vajon mi is úgy látjuk-e életünk különböző helyzeteit? Felismerjük-e, hogy nem véletlenül kerültünk oda, ahol épp vagyunk, legyen az kórházi ágy, vagy egy nehéz munkahely, hanem azért, mert Isten, világító lámpásként helyezett oda, hogy a sötétségben fény áradjon?

Lényeges, hogy Péter egyféle üzenetet mond az egyszerű emberek és a vezetők számára is. Mindkét félnek hangsúlyozza, hogy megölték Isten Krisztusát, akit oly annyira vártak.  Nincs ott benne, hogy ilyet nem mondhatok a főpapnak, a vezetőknek, hanem azt mondja, amit a Lélek rábíz. Ez a mi feladatunk is, Urunk óvjon meg a kétféle, a felhígított üzenet megfogalmazásától.

Az apostolok határozottan leszögezik: „nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” (12). Bizony erről ma meg akarunk feledkezni, és azt véljük, minden út Istenhez vezet. Péter azonban világosan elmondja, hogy Istenhez, a kegyelemhez, az örök élethez csakis Jézus Krisztus az út. Nincs más név, csak Jézus neve, amely megtartatást és üdvösséget jelent.

JÉZUS SZÓL, VILÁGÍTS

Jézus szól világíts szép ékesen,

Mint a kicsi lámpa,

tisztán fényesen.

E bűnös világnak sötét éjjelén

Ki ki világítson a maga helyén.

Jézus szól: világíts, érettem égj,

Világosságomnak a visszfénye légy.

Tudja Ő, a földnek sötét éjjelén,

Ki világít híven a maga helyén.

Jézus szól: világíts magad körül,

Lásd a bűnbe, éjbe mennyi szív merül!

Boldog az a lámpa, mely kicsinyke kört,

Hová Isten tette, fényével betölt.

Isten áldásával.