Megújulás

I

llés szolgálatának és földi életének ideje lejárt, az Úr magához akarja venni őt (2Kir 2,1-8). Az idő lejár, mindenkinek, még az Úr szolgáinak is lejár itt a földön. Át kell adni helyét, prófétai szolgálatát tanítványának. Amit elkezdett más folytatja tovább. Illés nem zúgolódik ez ellen, elfogadja és készül az Úrhoz menetelre.

Nekünk is szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy itt időnk lejár, amit elkezdtünk más viszi tovább. Azonban erre az időszakra fel kell készülni, hogy ne okozzon megrázkódtatást és ne váratlanul törjön ránk. Illés egyik helyről, a másikra történő vándorlása azt jelzi, hogy tudatosan készül az elmenetelre. Elbúcsúzik a prófétatanítványoktól, minél több idekötő szálat elvág, annál közelebb kerül az Úrhoz. Az tud könnyebben elmenni, aki már itt közel van Hozzá, és a halálon keresztül még közelebb kerül az élethez.

Illés Elizeust is le akarja választani magáról és egyedül kívánja megtenni a még hátralévő utat. Bátran néz szembe az előtte álló ismeretlennel, másrészt nem akarja Elizeust sem megterhelni, és úgy gondolja, így nem fog túlontúl hozzá rögzülni tanítványa. Mi hajlamosak vagyunk emberekhez kötődni, és amikor eltávozik az, aki sokat számított, űr keletkezik bennünk. Ezt az űrképződést akarta Illés megakadályozni. Azonban Elizeus hite erős volt és tudta, hogy nem lehet minden köteléket elvágni és Illésnek az utolsó szakaszon is szüksége lesz rá. Felismerte, ha Illés másképp gondolja is, de neki mellette a helye, nem hagyhatja magára idős mesterét. Így az után azt a kérését, hogy maradjon el tőle, nem teljesíti. Van olyan pillanat az életben, amikor a másik akarata ellenére kell cselekedni. Ilyen pillanat az élet utolsó szakasza. Az idős ember élete átalakul, úgy érzi nincs senkire szüksége, nem szorul másra. Jó látni, hogy Elizeus és Illés elfogadja, hogy egymásra vannak utalva. Végül Illés megengedi, hogy szolgája vele menjen, mellette legyen. Még az Úr Jézus i s a tanítványok kíséretében ment a Gecsemáné-kertbe, sőt igényelte imádságukat. Így nekünk is el kell fogadni mások mellettünk létét, szolgálatát.  Ahogy Elizeus Illés mellett maradt és végig kísérte, úgy marad mellettünk urunk is, és kísér végig, egészen az Atya házáig.

Érdekes látni, hogy mindegyik állomáson tudják a tanítványok, hogy Illés szolgálata véget ért. És hogy az Úrhoz megy, de Elizeus nem engedi, hogy a amit tudnak tovább adják. Vannak olyan információk, amelyeket nem azért kapunk Urunktól, hogy tovább adjuk. Meg kell tanulnunk ezeket magunkban tartani.

Az első gyülekezetet nem vetette vissza Anániás és Szafira esete, hanem egyre inkább növekedett az Úrban hívők száma. Hogyan lehet ez? Meglátták, hogy, aki őszinte szívvel közeledik Istenhez, annak nincs félnivalója. Ez a házaspár azért került ítélet alá, mert nem éltek a lehetőséggel és nem bánták meg, nem ismerték be hamis tettüket.

Az apostolokon keresztül a Lélek helyreállító ereje áradt az emberek között. Megtapasztalták, hogy Istennek fontosak, ők a betegek, a tönkrement és eldeformálódott életű emberek. Az apostolok élete hirdette Jézus életét, és tovább mentek azon az úton, amelyen Uruk is járt.  Megélték azt, amit korábban Jézus mondott és cselekedett: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket” (MK 2,17). A bennük élő Lélek vonzotta ezeket az embereket hozzájuk, mert általuk a feltámadott Jézussal találkoztak. Milyen jó lenne, ha ma is így jönnének az Úr tanítványaihoz a gyógyulni vágyók, az új életet keresők. Mi az oka, hogy ma nem hozzánk fordulnak, hanem a világ segítségét igénylik? Jó lenne elcsendesedve, az Úr lényébe tekintve keresni erre a kérdésre a választ, mert nem biztos, hogy csak másoknál van a hiba. Valószínű, a hiba a mi készülékünkben van, mert az Úr mai is, ugyanaz. Mivel Ő ugyanaz, így a felismert hibát ki tudja és ki is akarja javítani az életünkben. Az a kérdés, mi akarjuk-e, a hibajavítást, vagy megfelel így is. Az Úr könyörüljön rajtunk, hogy mi magunk is akarjunk a Szentlélek által megújulni, hogy majd általunk mások élete is megújulásra találjon.

 Ím, nagy Isten, most előtted szívem kitárom

1. Ím, nagy Isten, most előtted szívem kitárom, Menedékem nincs sehol e földi határon; Ha te nem jössz bánatomra biztató szóval, Italom könny, a kenyerem keserű sóhaj.

2. Ha a világ nem tudná is számos bűnömet, Teelőled elrejtenem semmit sem lehet; Látja Lelked minden bűnöm, melynek átka sújt: Vedd le rólam, ó, Úr Isten, vedd le ezt a súlyt!

3. Jézusomra föltekintek a kereszt alatt, Nincs szívemnek nyugodalma vétkeim miatt; Ó, ne büntesd, Uram, azt, kit megtört a bánat: Szálljon reám irgalmadból béke, bocsánat!

4.      Szent Fiadért, ki engemet vérén megváltott, Hallgass meg, ha bűnbánattal hozzád kiáltok! Vigaszoddal térj kegyesen beteg szívemhez, Hozzád térő gyermekednek, Atyám, kegyelmezz!

Isten áldásával.