Jézus neve

I

llés csodálatos megtapasztalásban részesült a Hóreb hegynél, de nem maradhat ott, hanem tovább kell mennie, mert még van feladata. Ha nem is kap már olyan megbízatást, mint korábban, de el kell hívnia az utódját (1Kir 19,19-21). Illésnek is át kell adnia a hivatalt, annak, akit az Úr kiválasztott. Ez a feladat egyben azt is jelzi a próféta számára, hogy a halálával sem ér véget az Úr ügye. Ő így látta: „egyedül én maradtam”, azonban Isten megmutatja számára, hogy rossz a látása, és van még rajta kívül is Izráelben, aki az Urat imádja és kész Neki szolgálni. Nekünk is szükségünk van látás javulásra, mert Illéshez hasonlóan mireánk is ránk tör a depresszió, és úgy véljük mi vagyunk az utolsó hűséges szolgák, velünk minden véget ér. Azonban az Úr megmutatja, nem ér velünk véget, nem vagyunk egyedül, és lesznek, akik utánunk is viszik tovább a stafétát, lesznek, akik a lehulló palástot magukra veszik. Az ördög trükkje, hogy magunkat sirassuk, jajongjunk a jövőn, mert ha így teszünk, nem foglalkozunk a jelen dolgaival azzal, amit tennünk kel.

Elizeus elhívása arról tesz bizonyságot, hogy Izráel legsötétebb korszakában is volt olyan ember, akinek az Úr volt a szabadító, a neve ugyanis ezt jelenti. Ez az ember Istenben bízott és Tőle várta a bálványimádásból való szabadítást. Ismerhette Illést, mert amikor a próféta elhívja, tisztában van a dolgokkal és meglátja tette mögött Isten hívását. Elizeus felismerte, hogy Illés Isten postása, ő kézbesítette a behívót az Úr prófétai csapatába. Illés palástja itt olyan, mint az iktatókönyv, amibe be van jegyezve, hogy átvettük a számunkra kézbesített levelet. Illés arra figyelmezteti Elizeust, hogy be van jegyezve az elhívás Isten iktatókönyvébe, ha nem akarná komolyan venni, nem mondhatja azt, hogy ő nem hallott róla. Milyen sokszor úgy teszünk mintha nem hallottuk volna Isten szavát, azonban, minden számunkra küldött üzenet jegyezve van, Isten pontosan tudja mikor szólt, nem háríthatjuk el magunktól a felelősséget.

Elizeus haza akar menni, elbúcsúzni, de vissza is kíván térni, mert örül Isten elhívó szavának. Ez az ember jó körülmények közt élt, mégis mindent elhagy a szolgálatért. A család, a gazdaság nem vonja el figyelmét az Istentől kapott megbízástól, hanem most már ennek szenteli életét.  Eddig a munka, a család volt életében az első helyen, most egy csere ment végbe. Első helyre került Isten és az Ő ügye, a második helyre került a család és a munka. Tehát nem kerültek ki ezek sem az életéből, nem felejti el, és nem is hanyagolja el családját, hanem csak a helyes sorrendet állította fel.

Sáfát fia, amikor Illés rádobta palástját, otthagyta ökreit és a próféta után futott, ezzel kifejezte, hogy számára mindennél fontosabb Isten akarata, és nagyon komolyan veszi elhívását. A követés mindig azt jelenti, hogy a régi életet ott kell hagyni, enélkül nincs igazi elkötelezettség. Így hagyta ott korsóját a samáriai asszony és futott, hogy polgártársainak elmondja, ami vele történt.

Ezt követően: „vett egy iga-marhát és megáldozta” (Kecskeméthy) az Úrnak. Bizony ez óriási érték volt, de szíve megtelt örömmel, és nemhogy két ökröt, de az egész életét szívesen adta Izráel Istenének. A lakoma, búcsúlakoma volt.

Így miután mindezt elvégezte, elindult és követte Illést, és szolgálatába állt. Elizeus elfogadta, hogy még csak próféta tanítvány és beállt Illés mögé. Nem akarta mindjárt oktatni elhívóját, hanem vállalta a tanulást. Ezt ma is meg kell látni, ez az Isten országának rendje. Ha valaki megtér azzal még csak belépett az országba, de nem ismeri, mert időre van szükség, amíg az Igét és Isten akaratát megismerhetjük. Így tehát, a frissen megtért nem léphet fel azzal az igénnyel, hogy ő mindent tud, sőt mindent jobban tud, mint az előtte járók.

Az Újszövetségben pedig látjuk, árad a Lélek az apostolok által, más életekre (ApCsel 3,1-10). Ahová kiárad, ott helyreállítás, új felismerés történik, új élet születik. Az is figyelemreméltó, hogy Péter és János nem gyógyítási céllal megy a templomba, imádkozni készülnek. Az Úr készíti el számukra a bizonyságtétel alkalmát. Ők pedig felismerik és megvallják Jézus nevét. E- névben történnek a csodák. A Szentlélek is mindig Jézusra mutat. Megdöbbentő, hogy az Ékes, a gazdag kapuban nyomor található, a szegény tanítványok pedig gazdagok. Mert ahol a Lélek, ott van az Élet.

Péterék nem mennek el a koldus mellett, de nem is azt adják neki, amit kér, hanem a Krisztustól kapott gazdagságot. Nem azt mondják, semmink nincs, hanem azt, hogy a világ kincsével nem rendelkeznek, de van valamijük, mégpedig Jézus neve. Ez a név pedig mindennél nagyobb kincs. Bizony mára nagyot fordult a világ Isten gyermekeivel, mert már azt nem tudják mondani, hogy ezüstöm és aranyam nincs, hanem inkább már az vallomásuk: „Gazdag vagyok, meggazdagodtam” (Jel 3,17). Így azután a mai tanítványok már nem tudják azt mondani, amit Péter mondott: „a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj” (6). Ennek következtében mi inkább alamizsnát osztogatunk, mert azt a társadalom is értékeli, viszont a mi feladatunk, hogy bizonyságtételünk nyomán, dicsérjék az új életet ajándékozó Urat.

Urunk Jézus, fordulj hozzánk

1. Urunk Jézus, fordulj hozzánk, Szent Lelkedet ma töltsd ki ránk, Kegyelmeddel minket segélj, Az egy Igazságra vezérlj.

2. Nyisd meg szánkat hál’adásra, Készítsd szívünk buzgóságra, Hitünk s értelmünk neveljed, Neved velünk ismertessed.

3. Míglen éneklünk mennyégben: Szent, szent, szent az erős Isten, És színről színre láthatunk, A fényességben vigadunk.

4.      Dicsőség Atya Istennek, Fiúnak és Szentléleknek: A dicső Szentháromságnak Mindenek áldást mondjanak!

Isten áldásával.